Trump óriáscégek vezetőiből szervez tanácsot

2016.12.02. 23:42
0 hozzászólás

Donald Trump gazdasági konzultációs tanácsot hív életre, amelybe az amerikai gazdaság tizenhat jelentős és befolyásos emberét hívta meg. Trump velük szeretne konzultálni gazdasági döntései előkészítésekor, illetve őket kéri fel gazdaságpolitikája véleményezésére, írta az MTI.

A szervezet munkájában részt vesz majd a magántőke-befektetésekkel foglalkozó vállalatcsoport, a Blackstone alapítója és elnök-vezérigazgatója, Stephen Schwarzman, akinek - a Donald Trump közleményében foglaltak szerint - az lesz a feladata, hogy véleményezze a kormányzati politika döntéseinek hatását a gazdasági növekedésre, a munkahelyteremtésre, a termelékenységre.

Trump mások mellett Jamie Dimont, a JPMorgan Chase bankház vezetőjét, Bob Igert, a Walt Disney vezérigazgatóját, Mary Barrát, a General Motors vezérigazgatóját, valamint James McNerney üzletembert kérte fel, ez utóbbi az idén márciusig a Boeing elnöke volt.

Az új fórum 2017 februárjának első hetében ül össze először, azután pedig rendszeresen tanácskozik.