Megint fontos lesz a részvétel

2012. február 1., 01:08 Módosítva: 2012.02.01 01:08

Az eddigi három államban sikerült megdönteni a négy évvel korábbi részvételi rekordot, ez az Obama elleni mozgósítás szempontjából nagyon fontos. Floridában 2008-ban 1,95 millióan vettek részt a republikánus előválasztáson, de több mint négymillió regisztrált republikánus szavazó van az államban.

A legtöbb szavazóhelyiség már bezárt

2012. február 1., 01:04 Módosítva: 2012.02.01 01:04

Az állam nagy részében bezártak a szavazóhelyiségek, azonban Florida északnyugati részében még egy órán át szavaznak.

Romney sokat köszönhet vitagyőzelmének

2012. február 1., 00:51 Módosítva: 2012.02.01 01:23

A floridai szavazók kétharmada gondolja úgy, hogy az elnökjelölti vita fontos szempont volt döntésük meghozatalában, ami Romneynak kedvezhet, őt tartják ugyanis a választás előtt rendezett két vita győztesének, írja a CBS saját exit polljai alapján. Mindez azért bizonyulhat mérvadónak, mert Dél-Karolinában, ahol Gingrich jött ki a vitákból győztesen, szinte pontosan annyi szavazatot kapott, amennyien a vitát fontosnak tartották az exit pollok szerint.

A húszmilliós állam lakóinak jelöltpreferenciái között sorrendben a következő értékek szerepeltek: Obama ellenfeleként megválasztható (45%), tapasztalat (20), erős személyiség (17), konzervativizmus (13).

Bár a negatív kampányok megoszlása Romneynak kedvezett (kétharmaduk ellenfeléről szólt), ez nem tűnt fel a választóknak annyira a CBS felmérése szerint, 37%-uk szerint Gingrich, 34%-uk szerint Romney-é volt a mocskosabb kampány. Bár a választók többsége szerint a kampány nem fontos, Romney támogatói iszonyatos pénzeket költöttek el a kampányolási szempontból drága helynek számító Floridában. Az exit poll szerint a választók 57 százaléka elégedett, 39 elégedetlen a jelöltekkel.

Romney volt a favorit

2012. február 1., 00:46 Módosítva: 2012.02.01 01:12

Az előzetes szavazás már kilenc napja tart, és 632 ezren már a szavazás napja előtt választottak. Az American Research Group felmérése szerint 51 százalékuk Romney-t, míg 33 százalékuk Gingrichet választotta. Ez komoly előny lehet a volt massachusettsi kormányzónak, akinek az előnye némileg csökkent a döntésüket a választás napjára ígérő szavazóknál. Közülük a felmérésben 39 százalék választotta Romney-t, és 32 százalék Gingrichet.

2012-01-31T005745Z 1031941718 GM1E81V0P5201 RTRMADP 3 USA-CAMPAI
Fotó: Brian Snyder

Tombolt a negatív kampány Floridában

2012. február 1., 00:32 Módosítva: 2012.02.01 00:39

Eddig is tudtuk, hogy Romney rengeteg pénzt öntött a floridai kampányba, most már azt is tudjuk, hogy a többiekhez képest mennyit. Az AP szerint Romney kampánycsapata és a jelölt mögött álló Super PAC-ek (ezekről bővebben itt) négyszer annyit szántak Floridára, mint Gingrich és támogatói. A New York Times szerint dominált a negatív kampány, a hirdetések 92 százaléka a támadásról szólt. A hirdetések 68 százaléka Gingrich ellen irányult, míg 22 százalékuk Romney ellen.

Messze még az 1144

2012. február 1., 00:16 Módosítva: 2012.02.01 00:20

Ha már szóba kerültek a delegáltak, lássuk, eddig hogyan állnak a jelöltek. A CNN becslései szerint (azért nem beszélhetünk pontos számokról, mert az iowai kaukuszon például csak a delegáltakról szavazó küldöttekről szavaztak a választók, emellett a pártvezetésnek megfelelő Republikánus Nemzeti Konvenció delegáltjai bárkire szavazhatnak) Romney-nak eddig 34, Gingrich-nek 27, Paulnak 10, Santorumnak pedig 8 delegáltja van. Legalább 1144 delegáltra van szüksége a majdani jelöltnek, hogy nyugodtan váhasson neki az augusztus 27-i jelöltállító gyűlésnek.

A nők is elmentek szavazni

2012. február 1., 00:16 Módosítva: 2012.02.01 00:47

A választók 34 százaléka vallota magát konzervatívnak, 37 százaléka valamennyire konzervatívnak, 30 százalékuk pedig mérsékeltnek vagy liberálisnak, derül ki a CNN exit polljából. A férfiak és nők aránya 52-48, ez csak azért lehet érdekes, mert Gingrichet kevésbé szeretik a nők mint Mitt Romney-t. Az AP exit pollja szerint tízből négy szavazó 65 éven felüli volt, ez megint csak Romney-nak kedvez.

Ma a győztes mindent visz

2012. február 1., 00:14 Módosítva: 2012.02.01 00:41

Miközben a győzelemért versengő Mitt Romney és Newt Gingrich az utolsó órákat is Floridában kampányolta végig, Ron Paul és Rick Santorum már régen továbbállt az államból. Erre egyszerű a magyarázat, Floridában a győztes mindent visz elv érvényesül, vagyis az élen végző jelölt gyűjti majd be az elnyerhető összes, ötven delegáltat. Az akár csak néhány szavazattal második induló és a többiek pedig üres kézzel távoznak.

000 138005593
Fotó: Joe Raedle

Megérkeztünk az első nagy államba

2012. február 1., 00:10 Módosítva: 2012.02.01 00:10

Hamarosan zárnak a szavazóhelyiségek Floridában, a 2012-es republikánus előválasztási időszak első nagy államában. Mitt Romney az abszolút favorit, Newt Gingrich csak valamiféle a meglepetésben bízhat, Ron Paul és Rick Santorum pedig már nem is kampányolt az utolsó napokban az államban. Kezdünk.

Egymillió dollárnál tart Colbert vicckampánya

2012. január 31., 21:01 Módosítva: 2012.02.01 06:39
5

Egy komoly kisebb kaliberű elnökjelölt is megirigyelné a talk show-járól ismert Stephen Colbert vicckampányát, amely néhány hét alatt kicsit sem nevetséges összeget, egymillió dollárt gyűjtött össze.

Tovább

Hol van ettől a gyurcsányozás?

2012. január 31., 21:01 Módosítva: 2012.01.31 21:01

Mitt Romney kiütéses győzelemre készül, legnagyobb riválisa, Newt Gingrich pedig csak a meglepetésben bízhat, ahogy az állam súlyát és az elnyerhető delegáltak számát tekintve eddigi legfontosabb előválasztásukhoz érkeznek a republikánus elnökjelöltek kedden Floridában.

Tovább

Conanék fejét akarja Barack, a barbár

2012. január 29., 18:21 Módosítva: 2012.01.29 19:39
40

Mielőtt visszatérnénk a keddi floridai republikánus előválasztáshoz közeledve egyre izgalmasabb versenyhez Mitt Romney és Newt Gingrich között, kicsit nyugodtabb vizekre evezünk, és bemutatjuk az újraválasztásáért induló elnök egyik hobbiját: a képregényt. A füzetekben felbukkanó demokrata politikusok népszerűségi listáját egyértelműen Barack Obama vezeti, ami főleg annak köszönhető, hogy több interjújában is megemlítette: fanatikusan gyűjti a Pókember és Conan képregényeket.

Tovább

Megint megfordult az állás Floridában

2012. január 27., 20:12 Módosítva: 2012.01.28 06:18

Napok alatt megfordult (vagy visszafordult?) a verseny állása a jövő kedden választó Floridában, ahol újra Mitt Romney vezet, a dél-karolinai győztes Mitt Newt Gingrich pedig második helyre szorult vissza.

Tovább

Obama Oszama megölésével példálózott

2012. január 25., 13:02 Módosítva: 2012.02.07 16:43

A külpolitikai eredményekkel nyitott, de nagyrészt a gazdasági kérdésekre koncentrált Barack Obama kedd este az amerikai elnök szokásos éves országértékelő beszédében, amelynek idén különösen nagy súlyt ad, hogy november 6-án elnökválasztást tartanak az Egyesült Államokban.

000 DV1108654
Fotó: Saul Loeb

Az elnök a kongresszus előtt az Unió helyzetéről elmondott beszédében értékeli az elmúlt év eredményeit, egyben ismerteti célkitűzéseit. Leginkább a gazdaság állapota érdekli az amerikaiakat, és a választást is ez dönti majd el, a beszéd így abba is bepillantást engedett, hogyan viszonyul majd Obama a legfontosabb ügyekhez a kampányban.

Tovább

Romney felfedte dollármillióit

2012. január 25., 01:38 Módosítva: 2012.01.25 02:41

A volt massachusetts-i kormányzó Mitt Romney és felesége, Ann ígéretéhez híven nyilvánosságra hozta két évre visszamenőleg adóbevallását. Eszerint Romneyéknak 2010-ben 21,7 millió, 2011-ben pedig 21 millió dollár (összesen közel tízmilliárd forint) jövedelmük volt.

000 Was6164563
Fotó: Emmanuel Dunand

Ezek szinte kizárólag befektetésekből származtak, ezért 14 százaléknyi adót fizettek be utánnuk, miközben a munkabér után akár 35 százalékos is lehet az adó (a többség ugyanakkor nem ennyit fizet). A Romney által nyilvánosságra hozott dokumentumokból az is kiderül, hogy Romneyék az elmúlt két évben hétmillió dollárt fordítottak jótékonykodásra, a pénz több mint fele a mormon egyháznak ment.

Tovább

Eladó az amerikai elnökválasztás

2012. január 24., 15:06 Módosítva: 2012.03.29 14:11
12

Egy, a politikai adományokat szabályozó Legfelsőbb Bírósági döntés eredményeképpen a 2012-es amerikai elnökválasztás minden eddiginél jobban a lobbik és érdekcsoportok küzdelme lesz.

Tovább

Romney lobbistának állította be Gingrich-et

2012. január 24., 07:04 Módosítva: 2012.01.24 11:02

A republikánus verseny egyik nagy esélyese, Mitt Romney újra harciasabb arcát mutatta a hétfő este a megmaradt négy republikánus elnökjelölt részvételével tartott első floridai tévévitán. Nekiment legnagyobb riválisának, Newt Gingrich-nek, akit azzal vádolt, hogy több mint egy évtizeden keresztül lényegében lobbistaként szolgálta különböző vállalatok érdekeit.

Tovább

Hollywood befenyítette Obamát

2012. január 23., 16:06 Módosítva: 2012.01.23 17:25
40

Az online kalózkodás visszaszorítására készülő, nagy viharokat kavart SOPA és PIPA (Stop Online Piracy Act, illetve Protect Intellectual Property Act) törvénytervezetek elvérzésében a Wikipedia vezette online tiltakozás mellett jelentős része volt annak is, hogy az Obama-kabinet hivatalos állásfoglalásában a törvények ellen érvelt. A tervezetek elvileg a jogvédett tartalmak nagyipari illegális internetes terjesztését próbálták volna megakadályozni, gyakorlatilag azonban a szinte korlátlan cenzúra lehetőségét adták volna a szórakoztatóipar kezébe.

000 137282261
Fotó: Mario Tama
Tovább

Márciusban újrakezdik

2012. január 22., 12:18 Módosítva: 2012.01.24 07:05

Hát wow. Bár, ha jobban belegondolunk, semmi meglepő nem történt. Romney kicsit alulteljesitett, egy mérsékeltnek valamivel 30 fölött kellene hoznia Dél-Karolinában. De hát Romney Romney, mi mást várhatnánk tőle. Ráadasul pont a vitákban szerepelt le, ami még időben kapott pofon lehet, Obama ellen azért ne álljon már ki valaki, akit Gingrich is porba aláz. Ráadásul az elhúzódó előválasztas a népi hiedelemmel szemben inkább jó, mint rossz. A támadásokat el lehet koptatni, sok témát ki lehet lőni, sok másra fel lehet készülni, sok államban lehet kiépíteni a szervezetet, ingyen média, nagyobb figyelem, stb. És az is milyen jó lenne, ha mégsem Romney lenne a jelölt. Ha már úgyis újabb négy év Obama jön, akkor már legyen vicces ez az év. Még négy év Obamanal csak négy év Romney tűnik borzalmasabbnak. Akkor már inkább nyerjen véletlenül a Santorum, hogy szívből kacaghassunk.

Tovább

Gingrich berobbant Dél-Karolinában

2012. január 22., 05:59 Módosítva: 2012.01.24 07:05

Fölényes győzelmet aratott a dél-karolinai előválasztáson a Chuck Norris támogatását is megszerző Newt Gingrich, akinek egy hét alatt sikerült megfordítania a versenyt az első déli államban, ahol korábban a New Hampshire-t besöprő Mitt Romney sima menetre készülhetett. Gingrich győzelmével egyben először fordult elő 1980 óta, hogy három különböző jelölt nyerje meg a három kezdő államot a republikánus előválasztási küzdelemben.

Tovább

Gingrich 41 százalékkal győzött

2012. január 22., 04:15 Módosítva: 2012.01.24 07:05

Newt Gingrich beszédének végére megérkezett a kvázi végeredmény is, a körzetek 99 százalékának feldolgozása után a volt házelnök 41 százalékkal győzött, Romney 27 százalékkal második, Santorum 17 százalékkal harmadik, Ron Paul pedig 13 százalékot ért el. Végül 555 ezren mentek el szavazni a republikánus előválasztáson.

Gingrich: Ez a legfontosabb választás egész életünkben

2012. január 22., 04:05 Módosítva: 2012.01.22 04:11

„Nem jó vitázó vagyok, hanem az amerikai emberek legfontosabb értékeiről beszélek" – mondta a dél-karolinai győzelmi beszédében Newt Gingrich, aki az államban a héten rendezett mindkét vitából megerősödve került ki. Az Iowában és New Hampshire-ben is csak negyedik, de Dél-Karolinában feltámadó Gingrich hosszas köszönetnyilvánítással nyitott, majd elsősorban Obamára koncentrált, nem szúrt oda ellenfeleinek. Sőt, röviden még dicsérte is riválisait – még Romneyról is azt mondta, hogy keményen dolgozott, sikeres és megszervezte a téli olimpiát –, szerinte ők négyen mutatják, hogy milyen különböző háttérrel képviselhették álláspontjukat a washingtoni elittel szemben.

000 137504842
Fotó: Mark Wilson

„Nem republikánus, hanem amerikai kampányt akarok folytatni" – jelentette ki. Mint mondta, optimisták, hogy újra tudják építeni az Amerikát, amelyet szeretnek. „Ez lesz a legfontosabb választás egész életünkben" – mondta, majd bejelentette, hogy hét háromórás vitára hívja majd ki Obamát, ha ő lesz a republikánus jelölt. „Használhat telepromptert, ha akar" – viccelt, mivel ő végig csak jegyzetek segítségével mondta el beszédét. Miután keményen kiosztotta Obamát köszönetet mondott Rick Perry texasi kormányzónak a támogatásáért. Elismerte, hogy nincs annyi pénzük, mint „egy bizonyos jelöltnek", de eszméket képviselnek, és az emberek erejében hisznek.

Gingrich stabilan 40 százalék fölött

2012. január 22., 03:23 Módosítva: 2012.01.24 07:05

Már csak a győztes Newt Gingrich beszédére várunk, miközben a körzetek 82 százalékát feldolgozták már. Az állás már egy ideje nem változik, Gingrich 41 százalékkal vezet, Romney 27 százalékon áll, Santorum 18 százalékkal harmadik, Ron Paulra 13 százalék szavazott.

Santorum: Teljesen nyílt a verseny

2012. január 22., 03:16 Módosítva: 2012.01.22 03:19

„Három állam, három győztes, micsoda nagyszerű küzdelem" – nyitotta beszédét a harmadik helyen végző Rick Santorum, aki a felméréseket ugyan némileg felülteljesítette, de nem sikerült megszólítania az evangéliumi szavazók többségét és az iowai eredmény megfordulásából sem sikerült sokat profitálnia. Szerinte teljesen nyílt a küzdelem, és ő az a jelölt, aki a leginkább szembeállítható Barack Obamával, egyben a leginkább következetes konzervatív a versenyben. A volt pennsylvaniai szenátor szerint a republikánusoknak ki kell állniuk a családi értékek mellett, egyben mindenkit biztosított, hogy megy tovább Floridába, és az azt követő államokba.

000 137502126
Fotó: Andrew Burton

Nem száguld a Colbert-Cain duó

2012. január 22., 02:51 Módosítva: 2012.01.22 02:53

Úgy tűnik, a dél-karolinai republikánusok túlságosan is komolyan vették az előválasztást, mivel a vicckampányt indító Stephen Colbert nem áll túl fényesen, hívja fel rá a figyelmet a FiveThirtyEight blog. Colbert pénteken még az elnökjelölti küzdelemtől már másfél hónapja elbúcsúzó Herman Caint is magával rángatta, és arra próbálta rávenni a szavazókat, hogy figyeljenek a volt pizzamogul nevére a szavazólapon. „Herman Cain valójában én vagyok" – mondta Colbert, aki saját jogon természetesen nem szerepel a szavazólapon. Cain ugyanakkor az este folyamán nem nagyon tudott elmozdulni 1 százalék környékéről.

000 137425760
Fotó: Richard Ellis

Ron Paul a februári kaukuszokra készül

2012. január 22., 02:39 Módosítva: 2012.01.22 02:55

A New Hampshire-i második hely után háttérbe szorult, és Dél-Karolinában várhatóan csak negyedik Ron Paul arról beszélt támogatóinak, hogy a verseny valahol a delegáltak elnyeréséről szól, ő pedig ennek megfelelően készül a februárban kaukuszt tartó államokra. A libertariánus Paul megint a Fedet támadta, és korábban is elmondott nézeteit ismertette. "Megvan az üzenetünk, és eltökéltek vagyunk" - zárta beszédét. Már korábban is jelezte Paul kampánycsapata, hogy a túlságosan is drága Floridát lényegében kihagyhatják, és inkább a március 6-i szuperkeddig hátralévő államokra koncentrálhatnak.

000 137500422
Fotó: John W. Adkisson

Gingrich tizenöt százalékos különbséggel vezet

2012. január 22., 02:27 Módosítva: 2012.01.24 07:05

Már csak az a kérdés, hogy mennyivel tud Gingrich győzni Romney előtt. A körzetek 38 százalékának feldolgozása mellett most éppen 15 pontos előnye van. Santorum 18 százalékon, a már beszédet tartó Ron Paul 13 százalékon áll.

Romney: Nem félek a versenytől

2012. január 22., 02:13 Módosítva: 2012.01.22 02:31

Mitt Romney szerint egyre érdekesebb lesz a verseny, a hosszú előválasztási folyamatban még csak három államon vannak túl. „Nem félek a versenytől, ez csak erősebbé teszi a kampányunkat" – mondta a hét elején még biztos dél-karolinai győztesnek tűnő volt massachusetts-i kormányzó. „Minden egyes szavazatért, minden egyes államban harcolni fogok a következő hetekben. Megnyerjük a jelöltséget, és legyőzzük Obama elnököt novemberben."

000 137500057
Fotó: John Moore

Romney keményen elitélte az üzleti hátterét célzó republikánus (elsősorban Gingrich részéről érkező) támadásokat, de emellett a beszéd jelentős részében megint Obamát is ostorozta. Mint mondta, Obama soha nem vezetett egy tagállamot, vagy pedig vállalatot, és a republikánus pártnak sem kellene olyan jelöltet megválasztania, aki nem rendelkezik ezekkel a tapasztalatokkal.

Csordogálnak az eredmények

2012. január 22., 02:04 Módosítva: 2012.01.22 02:04

A körzetek 13 százaléka jelentett, Gingrich 39 százalékkal vezet, Romney 28 százalékkal a második, a harmadik helyen egyelőre nincs nagy küzdelem, Santorum 17 százalékával szemben Ron Paul csak 13 százalékon áll.

Romney most nem győzelmi beszédet mond

2012. január 22., 01:59 Módosítva: 2012.01.22 01:59

Mitt Romney már meg is érkezett beszédet tartani. Dél-Karolina az első állam, ahol egyértelműen nem győzelmi beszédet mond majd, mivel Iowában a beszéd időpontjában is virtuális holtverseny volt.