Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Gore újabb lehetőséget kapott

2000.12.08. 19:47
A floridai legfelsőbb bíróság 4-3 arányban döntött a Gore-kampánystáb csütörtökön tárgyalt fellebbezésének ügyében, amely az erősen demokrata többségű Miami-Dade és Palm Beach megye vitatott szavazólapjainak kézi átvizsgálására irányul. A bíróság a szavazatok azonnali kézi újraszámlálását rendelte el magyar idő szerint péntek éjjel.
Gore-ék kieszközölték az erősen demokrata többségű Miami-Dade és Palm Beach megye azon szavazólapjainak kézi átszámolását és ezen átszámolás eredményének a végeredményben való tükröztetését, amelyeket a szavazatszámláló gép nem érzékelt érvényes szavazatként. A demokraták azt kifogásolták, hogy az első fokon eljárt bíró elutasította a floridai eredményhitelesítés ellen emelt kifogásukat. Ez a demokrata kifogás - ellentétben a Seminole és Martin megyei üggyel - nem leadott szavazatok érvénytelenítését, hanem éppenséggel eddig érvényesnek nem tekintett szavazatok érvényessé tételét célozta.

14 ezer szavazólapról van szó

Összesen mintegy 14 ezer ilyen szavazólapról van szó, és a nem tökéletesen átlyukasztott, csupán benyomódást mutató szavazólapok között (amiket tehát a demokraták érvényessé szeretnének átminősíttetni) statisztikai valószínűség szerint több lehet a Gore-voksok száma - akár annyival is, amivel a demokrata jelölt ledolgozhatja 537 szavazatnyi hátrányát.

Mindeközben azonban összeült a republikánus többségű floridai törvényhozás, hogy amennyiben a bírósági jogviták nem zárulnak le időben, akkor saját hatáskörében jelölje ki az állam 25 elnökválasztó elektorát, akik - az előállt országos arányok folytán - eldöntik azt, hogy ki kerülhet a Fehér Házba. A kétkamarás floridai törvényhozás képviselőháza jövő kedden, szenátusa szerdán akar szavazni az elektorokról. Az Egyesült Államok 50 tagállamának 538 elektora december 18-án választja meg hivatalosan az elnököt.

A floridai legfelsőbb bíróság egyúttal azt is elrendelte pénteki határozatában, hogy minden floridai megyében hajtsák végre a kézi újraszámlálást azon szavazólapok tekintetében, amelyeket a szavazatszámláló gép nem érzékelt érvényes szavazatként.

Al Gore stábja csak egyes, demokrata többségű megyékben kért kézi újraszámlálást.

Egyes értesülések szerint a 67 floridai megye közül "huszonegynéhányban" alkalmaztak olyan lyukkártya-szerű szavazólapot, amely felveti azt a problémát, hogy jelentős számú szavazólapot nem érzékel érvényes szavazatként a szavazatszámláló gép.

Al Gore több pótlólagos vokshoz juthat

Az első szakértői vélekedések szerint az azonnali újraszámlálás kötelezettsége csak ezekre a megyékre vonatkozik.

Egyes kimutatások szerint a lyukkártya-szerű szavazólapot használó floridai megyék zöme demokrata többségű.

Ha tehát ezekben "fésülik át" a gép által érvénytelenként "visszautasított" szavazólapokat, akkor statisztikai valószínűség szerint Al Gore demokrata elnökjelölt több pótlólagos vokshoz juthat, mint George Bush republikánus elnökjelölt.

Az arányok talán nem lesznek annyira hátrányosak Bushra nézve, mint ha csak a nagyon erősen demokrata dominanciájú Miami-Dade megyében hajtanák végre a kézi számlálást, de így is olyan mértékben lehetnek hátrányosak, ami már elég lehet Bush 537 szavazatkülönbségnyi előnyének a leolvadásához.

Döntöttek a távszavazatokról is

A távszavazólap-igénylések ügyében két floridai megye vonatkozásában az első fokon eljárt bírák meghozták ítéletüket: a Seminole és Martin megyékbe érkezett külföldi szavazatokat a floridai legfelsőbb bíróság döntése alapján nem érvénytelenítik, hanem beszámítják a szavazatok összesítésébe. A 25 000 külföldön tartózkodó amerikai voksa George W. Busht erősíti. A demokraták azonnal fellebbeztek a döntés ellen.

E két megyében nem közvetlenül és hivatalosan Al Gore emberei, hanem a demokrata elnökjelölt érdekében fellépő helyi lakosok ügyvédei emeltek kifogást a hitelesített elnökválasztási eredmény ellen, arra hivatkozva, hogy a november 7-i választás előtt republikánus pártalkalmazottak jogellenesen pótoltak bizonyos formai hiányosságokat (így például beírták a hiányzó személyazonosító számokat) a bejegyzett republikánus szavazók távszavazólap-kérelmein. Távszavazólapot az igényelhetett, aki előre tudta, hogy a szavazás idején nem tartózkodik majd lakóhelyén.

Mindkét megye republikánus többségű

Ha a demokrata ügyvédek kérésének megfelelően a két megye bármelyikében érvénytelenítették volna az összes leadott távszavazatot, akkor Gore a floridai szavazatösszesítés tekintetében megelőzte volna George Bush republikánus elnökjelöltet.

Miután mndkét megye erősen republikánus többségű, Seminole megyében a 15 ezer, Martin megyében pedig a 10 ezer távszavazat érvénytelenítése le tudta volna olvasztani Bush állami szinten kimutatott 537 szavazatkülönbségnyi előnyét.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.