Mária
-7 °C
3 °C

Kétely és csüggedés

2000.11.06. 09:15
Két nappal az amerikai elnökválasztás napja előtt még mindig komoly bátorság kell ahhoz, hogy valaki magabiztos előrejelzésre szánja rá magát. A tudósító a maga részéről nem is vállalkozik semmi effélére. Ehelyett inkább arról próbál képet adni, egy alapvetően liberális, demokrata érzelmű nagyváros, New York milyen várakozásokkal tekint a nagy napra.
A New York-i liberális sajtóban és közmorgolódásban egyaránt az a vélekedés kerekedett felül az utóbbi hetekben, hogy a választások esélyese bizony George W. Bush. Az átlagos baloldali egyetemi ember hosszú ideig nem volt hajlandó komolyan venni azt az eshetőséget, hogy a texasi kormányzó legyőzheti a kétségkívül sokkal felkészültebb demokrata alelnököt, és most tétova hitetlenkedéssel fogadja, hogy a százszor lesajnált és (igazságtalanul) tompaeszűnek tartott George W. egyre magabiztosabban készül november hetedikére. A közhangulatot az enervált kézlegyintés és az apokaliptikus félelmek különös egyvelege jellemzi. E két hangulati elem együttese precízen adja vissza azt a sajátos politikai szituációt, amellyel az amerikai baloldali liberális politikának hosszabb ideje szembe kell néznie.

A rezignált kézlegyintés bővebb tartalma a következőképpen desrifírozható: végülis mindegy, hogy ki nyeri a választásokat. Bár kétségtelenül van különbség a két jelölt programja között, de a nyolcvanas-kilencvenes évek neokonzervatív forradalmának hatására deffenzívába került demokraták éppen a Clinton-Gore-adminisztráció alatt vesztették el végleg progresszív karakterüket, feladták egészségügyi programjukat, beadták derekukat a társadalombiztosítási rendszer részleges leépítésébe, és ma már majdnem ugyanolyan mértékben foglyai a ,,corporate culture"-nak, mint a republikánusok. A kézlegyintők azt sugallmazzák, Gore végtére is csak azt kapja, amit érdemel, a példátlan gazdasági fellendülés dacára a nyolc éve tartó demokrata kormányzás nem tudta megvalósítani karakterisztikus programját, s akkor már a magánéleti botrányokba süllyedt jelenlegi adminisztráció helyett miért ne jöhetnének a republikánusok. Nyilvánvalóan ez a kiábrándultság adja Ralph Nader zöldpárti jelölt mozgalmának lendületét és tömegeit.

A katasztrófavárók viszont éppenséggel azon vannak, hogy a lehető legnagyobb mértékben felnagyítsák a különbséget a két jelölt gyözelmének várható következményei között. A félelmek mindenekelőtt két kérdés körül sűrűsödnek: az abortuszkérdés és a nemzetközi politikában várható fejlemények körül. Természetesen az olyan hagyományos harci kérdések is szóba kerülnek, mint az adócsökkentés, a társadalmi igazságosság, a munkavállalók érdekei stb., de éppen a fentiek miatt ma nem ezek kapják a főszerepet a demokrata érzelmű szavazóknak szánt ijesztgetések sorában. Az abortusz kérdése azért válik jelentőssé, mert a következő elnöknek hivatali ideje alatt legalább kettő, de várhatóan inkább három tagot kell jelölnie a Legfelső Bíróság sorába, és bár Bush azt állította, esetleges jelölései során a jelöltek abortusszal kapcsolatos álláspontját nem fogja vízválasztónak tekinteni, többször kifejezte csodálatát Antonin Scalia és Clarence Thomas, a mai Legfelső Bíróság két legkonzervatívabb és leginkább abortuszellenes tagja iránt. A bíróságban hosszabb ideje patthelyzet körüli állapot van, három konzervatív bíró (az előbbieken kívül William Rehnquist bírósági elnök), három liberális és három ,,mérsékelt" jelenlétével, és a fontos döntések rendre 5:4 arányú liberális többséget hoztak. A következő években pedig mérsékelt és liberális bírák fognak visszavonulni, így akár hosszabb időre is konzervatív többség jöhet létre. Márpedig például Clarence Thomas nemegyszer fejezte ki készségét a ma a legális abortusz jogi alapjait megteremtő Roe v. Wade-döntés felülvizsgálatára.

A külpolitikai riadalom oka George W. Bush teljes tapasztatlansága ezen a téren, ami liberális elemzők szerint normális körülmények között is vészterhes lenne, de a súlyos közel-keleti válság pillanatában egyenesen kétségbeejtő. Azt mondják, még egy rossz tervekkel fellépő elnök is jobb ebben a helyzetben, mint egy teljesen határozatlan és ezért a tanácsadóinak kiszolgáltatott vezető.

A defetizmus és a katasztrófavárás e vegyülete az amerikai baloldali liberális közvélemény mély megosztottságát tükrözi. A radikálisabbak-kiábrándultabbak hajlanak arra a nézetre, hogy a két jelölt közötti különbség végső soron elhanyagolható, és ezért sokuk fontolgatja, hogy az esélytelen Naderre adja szavazatát, mondván: meglehet, ezzel Busht segítik az elnöki székhez, de legalább a progresszív irányzat ismét egyszer érezhetően és markánsan lesz jelen az amerikai politikában. A másik oldal ezt az álláspontot (a fentiek miatt) mérhetetlenül felelőtlennek tartja, és rikító színekkel festi le Bush győzelmének várható következményeit. A vita az elmúlt napokban igen hevessé vált. A New York Times csütörtöki szerkesztőségi cikke éles (és szokatlanul alacsony színvonalú) támadást intézett Nader ellen, többek között azt a képtelen vádat vetve föl, hogy a zöldpárti vezetőt egyszerűen jobban érdekli saját befolyása, mint a nők önrendelkezési joga. A Village Voice című baloldali-alternatív hetilap viszont múltheti címlapján és vezércikkében Nader támogatására szólított fel (igaz, közölte a szerkesztőségben kialakult kisebbségi álláspontot is, miszerint Gore-ra kell szavazni). A lap szerkesztői szerint puszta arrogancia azt állítani, hogy Nader támogatói ,,valójában" Gore-t illetik meg, továbbá a demokraták csak magukat hibáztathatják, ha elveszítették baloldali támogatóik jelentős részét. Véget kell vetni a ,,kisebbik rossz" politikájának, írják nem kis pátosszal és meggyőző erővel. A lap ugyanezen számának egy másik szerzője viszont arról értekezik, hogy a jobboldalnak nincsenek efféle ideológiai skrupulusai, viszont ,,mer győzni", és ezért győzni is fog.

A nemegyszer az egyes lapok szerkesztőségeit is megosztó szembenállás pontosan ábrázolja a baloldal dilemmáit. Az elemzők már-már hajlamosak figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy Gore még messze nem szállt ki a versenyből: ha a közvélemény-kutatások szerint némi hátrányban van is, egyes elemzések szerint az államonként összegződő elektori szavazatok közül akár hússzal is többet szerezhet, mint kihívója. Igaz, a radikálisok szerint ez mit sem változtat: további négy év demokrata kormányzás csak tovább fogja növelni a kiábrándultságot.