Miklós
-7 °C
2 °C

Másnap

2000.11.08. 21:43
New York a skizofrénia világa, ezért a megosztott ország megosztott szavazata nem okozott nagyobb tudathasadást, mint a New York Mets és New York Yankees közötti világbajnoki döntő. És az sem, hogy nincs választott elnök kedden, vagyis van, de sokan úgy gondolják, jobb is, hogy nincs, mert ha lenne, republikánus lenne. De lesz, és mint egy működő demokráciában, a döntést el kell fogadni.
De mégis nehéz. Nem azért, mert ide ment vagy oda, hanem hogy ilyen közel, hogy ennyire megoszlott az ország, hogy államról államra, emberről emberre mennyire más a világnézet. A hosszú éjszaka során sokat tanultunk magunkról, a jelöltekről, a szereplőkről és főleg a médiáról. A televízió csatornáin a magáról megfeledkezett liberális média beindította a nagyüzemű bűnbakkeresést. Az első tettes Ralph Nader, a második a rabló-hazudó-csaló republikánusok, a harmadik Hillary, aki elvette Gore-tól a pódiumot, nem is beszélve arról, hogy megsarcolta a jó pár milliónyi demokrata választási kuffert, és persze most az Alkotmány sem szent. Öreg liberális és demokrata gondolkodás, ha nem győztünk, változtassuk meg a szabályokat, elvégre Al Gore többségi szavazatot kapott, így övé az elnöki poszt.

Büszkeség és sugárzó öröm a New York-i nők arcán
fotó: Reuters
És tanultunk sokat magunkról, barátainkról. Nagy a csüggedés az egyetemen - a diákok a számítógépek előtt karjukon pihennek, hitetlenkedve nézik a hálón az eredményeket, fejüket rázzák, nem értik miért is szavaztak a zöld pártra. De most hirtelen minden kitisztul, újra és újra lejátsszák a szavazást, keresik a rejtőzködő hibát vagy hibasorozatot, ami előidézte ezt a nehezen elfogadható kudarcot. A Hillary-siker már egyre fájdalmasabb, mert ha ők így, akkor a republikánusok úgy, és jobb lett volna feladni a New York-i szenátusi széket, mint elveszteni a Fehér Házat. És nem csak a Fehér Ház veszett el, a szenátus és a ház is, teljes a republikánus uralom. De a republikánusok is érzik, ez szoros választás - a mandátum minimális, jobb lesz valami középutat találni, mert lesz egy kis recesszió. Szerencsére a Bush családnak jó négyéves tapasztalata van a zuhanó gazdaságról.

Ha volt valami az utolsó 24 órában, valami felemelő, valami lenyűgöző, akkor az a New York-i nők szolidaritása volt. Hatvan százalék Hillary mögött, de nem is az, hogy Hillary, amit mi elleneztünk, hanem az a teljességérzet, az a büszkeség, ahogy a nők az egyetemen, az utcákon, a buszokon és a vonatokon végre saját érzelmük szerint választottak egy szenátort. Ez az érzés, ez sugárzó öröm megváltoztatta az én világomat is.