Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Ralph Nader, a harmadik erő

2000.10.30. 08:39
Ralph Nader, a veterán fogyasztóvédő és polgárjogi harcos, a Zöld Párt elnökjelöltje a szavazatok mintegy öt százalékát szerezheti meg, a fiatalok körében ennek akár a háromszorosát is. Ezzel persze nem lesz Egyesül Államok elnöke 2000-ben, de támogatottsága komoly befolyással lehet a két nagy párt jelöltjének versenyére.
A két nagy párt jelöltje közötti verseny hihetetlen kiélezettsége sajátos hatással van az elnökválasztási kampány tartalmára. Józan ésszel arra lehetne számítani, hogy a tökéletesen megjósolhatatlan kimenetelű küzdelem színesebbé és politikai tartalmában érdekesebbé teszi a kampányt, hiszen a jelöltek arra kényszerülnek, hogy új, eddig kipróbálatlan terepeken szerezzenek előnyt vetélytársukkal szemben.

Nos, ennek pontosan az ellentéte zajlik a Gore-Bush párharc utolsó heteiben. A demokrata és a republikánus jelölt retteg bármiféle hibától, és végső soron mindketten a széles értelemben vett középosztály szavazataival kívánják elnyerni az elnöki címet. Ez pedig szükségképpen oda vezet, hogy mindketten a végletekig kerülik a bármilyen értelemben kockázatosnak tekinthető kijelentéseket és programpontokat.

Ralph Nader célja: az amerikai politikai folyamat mentesítése az üzleti különérdekek fojtogató szövevényétől
Mindennek következtében a 2000. év elnökválasztási küzdelme, noha bizonyára számtalan érdekességgel szolgál a kampánytechnika rejtelmeit kedvelőknek, egyre inkább az amerikai politikai élettel kapcsolatos legrosszabb (és többnyire igazságtalan) sztereotípiákat látszik igazolni. S ez általában termékeny talajt szokott jelenteni a washingtoni politikai establishmentet átfogóan bíráló harmadik párti jelölteknek. Valamint jó ürügyként szolgál a tudósítónak, hogy a választás napjának közeledtével végre az idei verseny legérdekesebb szereplőjéről is szót ejtsen.

A fogyasztók barátja

Természetesen Ralph Naderről, a veterán fogyasztóvédőről és polgárjogi harcosról, a Zöld Párt elnökjelöltjéről van szó, aki a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a szavazatok mintegy öt százalékát szerezheti meg, a fiatalok körében ennek akár a háromszorosát is, és egyes államokban (leginkább Michigant és Washington államot szokás emlegetni) 8-10 százalékos támogatottsága komoly befolyással lehet a két nagy párt jelöltjének versenyére.

Ha a ,,Zöld Párt" megnevezés azt sugallná az olvasónak, hogy tisztán környezetvédelmi célokat megfogalmazó csoportosulásról van szó, akkor jobban teszi, ha felülvizsgálja első benyomását. Nader célkitűzései sorában a környezetvédelem inkább származékos elem, kiindulópontja az amerikai demokráciára rátelepedő nagyvállalati lobbiérdekek visszaszorítása, az üzleti és a politikai körök szerinte teljes összefonódásának felszámolása. Közérthető megfogalmazásban: Nader a társadalmi élet minden területén az emberi kiszolgáltatottság ellen küzd.

Dühödt ellenfelei (akik számosan vannak) politikai beállítottságuktól függően hol államellenességgel vádolják, mert keményen fellép a bürokratikus túlszabályozás és a kormányzati szervek átláthatatlansága ellen, hol pedig állítólagos piacellenességét vetik a szemére, mert ellene van a nagyvállalatok irreális hatalmának, már-már az állami szuverenitást korlátozó befolyásának. Jelentős jóléti célkitűzései ellenére sem tekinthető antikapitalistának (ő maga sem tekinti magát annak), célja egyszerűen az amerikai politikai folyamat mentesítése az üzleti különérdekek fojtogató szövevényétől.

Ennek egyik leglátványosabb formája az a követelése, hogy minden rendű és rangú politikai kampányokat közpénzből finanszírozzanak, mivel szerinte a nagyvállalatok milliós kampányhozzájárulásaikkal vásárolják meg későbbi milliárdos adókönnyítéseiket. Nader ezért idei kampányában sem fogad el semmiféle cégtámogatást, kizárólag saját vagyonából és magánszemélyek önkéntes adományaiból finanszírozza kiadásait.

A középosztálybeli fiatalok választása

Így esett, hogy az Index tudósítója október 28-án este tíz dollárral járult hozzá a Nader-kampányhoz, ennyi volt ugyanis a beugró Nader szombat esti New York-i kampánynagygyűlésére. A történeti nevezetességű Cooper Hall már a nyolc órára hirdetett kezdés előtt félórával zsúfolásig tele volt, a tudósítónak csak egy oszlop mögött, a pódiumra részleges rálátással jutott hely.

Ami azonnal feltűnik: a közel ezer fős közönség túlnyomórészt fiatal - nagyon fiatal - és túlnyomórészt középosztálybeli. Aki látott már közelről hazai politikai rendezvényt az utóbbi néhány évben, annak van elképzelése arról, hogy mekkora a jelentősége a tizen- és huszonévesek jelenlétének. Nemcsak Magyarországon, de Amerikában is igaz, hogy ez a korosztály a legkevésbé mozgósítható politikailag, a leginkább kiábrándult és rendszerint a legkevésbé tájékozott a politikai kérdéseket illetően.

A nagy pártok vezetői jól teszik, ha megijednek
Az is jól megfigyelhető, hogy a népes közönségnek csak egy viszonylag jelentős kisebbsége tartozik a már most elkötelezett, fanatikus Nader-rajongók körébe. A többiek rokonszenvező érdeklődők, akik talán épp azért szánták rá pénzüket (és szombat estéjüket!) a rendezvényre, hogy most döntsenek szavazatukról.

A nagy pártok vezetői jól teszik, ha megijednek: a Zöld Párt vonzereje nem korlátozódik a hívőkre, jól szituált, intelligens fiatalok értelmesnek tartják idejüket és pénzüket egy olyan ember gyűlésére fordítani, akinek amúgy pillanatnyilag semmiféle esélye nincs az elnöki cím elnyerésére.

Késői befutó

Negyed kilenckor fiatal férfi lép a pódiumra, és bejelenti, Ralph (jóformán csak így nevezik hívei) késik, elakadt a forgalomban. Túl sok az autó New Yorkban (derültség). Az illetőről hamarosan kiderül, hogy ő a Zöld Párt vezetője New York államban, kiábrándult demokrata és (pillanatnyilag esélytelen) szenátorjelölt.

Akadozva, de nagy átéléssel beszél, a közönség mérsékelt tapssal jutalmazza erőfeszítéseit. Őt Winona LaDuke, a zöldek alelnökjelöltje, egy ismert környezetvédő mozgalom vezetőnője követi. Rövid, nagyon szenvedélyes beszéde óriási sikert arat, mondandóját azzal zárja, hogy ,,finom, édes illat van a levegőben: egy őszinte ember jelenléte".

S ekkor (háromnegyed kilenckor) végre színpadra lép Nader. A fogadtatás valószínűtlenül lelkes, a fiatal közönség percekig felállva tapsolja az őszes halántékú, szolid öltönyben fellépő Nadert. Mellesleg az egész rendezvény keresetten puritán, nyoma sincs semmiféle rendkívüli hang- vagy látványhatásnak. A rosszul bevilágított és rosszul hangosított teremben mégis a valóban fontos politikai események félreismerhetetlen izgalma érezhető.

A rendszer ellensége

A mesterien felépített, mintegy másfél órás (papír nélkül előadott) beszédet eleinte tíz-, majd hárompercenként szakítja meg a közönség tapsa, holott Nader feltűnően visszafogott a hatásvadász elemek alkalmazásában. Beszéde nagyrészt nélkülözi mindazokat a demagógiagyanús mozzanatokat, amelyek pedig bőségesen jelen vannak a terem előtt osztogatott szóróanyagokban (az egyik például ,,szovjet stílusú"-nak nevezi az amerikai kétpártrendszert).

A szöveg tartalmában mindvégig a kormányzatkritika és a rendszerkritika közötti keskeny és gyakorta nehezen kivehető ösvényen halad, zömmel sikeresen. Saját politikai törekvéseit tudatosan és meggyőzően köti az amerikai történelem jogkiterjesztő, egalitárius, haladár vonulatához, az abolicionista mozgalomhoz és a polgárjogi harcokhoz, valamint a harmincas-hatvanas évek nagy integrációs programjaihoz.

Ezzel a jelenlegi establishmenttel szembeni elégedetlenségnek olyan kifejezési formát ad, amelyet az amerikai alkotmányos hagyományt magáénak tekintő állampolgár kulturálisan is közelinek érezhet. Ez előnyösen különbözteti meg az amerikai politikai életben időről időre felbukkanó, de meggyökeresedni nem tudó különféle szocialista irányzatoktól.

Az ,,erős demokrácia" szükségességéről beszél, de nem állítja (mint a rendszerkritikus csoportok), hogy az amerikai demokrácia puszta illúzió volna. Éppenséggel a jeffersoni aktivista demokráciafelfogás feltámasztását sürgeti. Az üzleti és a politikai körök összefonódását ostorozza, de nem állítja (miként például a seattle-i tüntetők), hogy az egész alkotmányos szisztéma csupán az üzleti körök összeesküvését elleplező színjáték.

Lenne kit védeni

Azért néhány ponton persze a demagógia közelébe kerül. Kedvelt fordulata például, hogy a Demokrata és a Republikánus Párt nem más, mint egyetlen ,,nagyvállalati párt két fejjel". De a beszéd egészére nem ez a jellemző. És Nader három és fél évtizedes közéleti szerepléseinek legfontosabb sikereit sem a rendszerkritika, hanem a rendszer demokratikus-egalitárius potenciáljának kiteljesítése ihlette.

Mostani beszédében is jogos büszkeséggel emlegethette, hogy a nagyrészt általa kikényszerített fogyasztóvédelmi és információs szabadságot biztosító törvények révén már eddig is többet tett az amerikai állampolgárok kiszolgáltatottsága ellen, mint a két nagy párt jelöltje együttvéve.

Hosszú távú jelölés

A gyűlésen töltött két és fél óra során nem volt nehéz elhinni, hogy a Zöld Párt akár a legmerészebb reményeket is felülmúló sikert érhet el novemberben. Ralph Nader nagygyűlései az ország minden pontján tízezreket vonzanak, vitathatatlan erkölcsi tekintélye és kétségkívül vonzó személyisége önmagában is komoly kihívást jelent az oligarchikussá vált két nagy párt számára.

Nader 2000-ben persze nem lesz az Egyesül Államok elnöke, és alighanem később sem (bár láttunk már nagyobb csodákat). Egyre erősödő jelenléte az amerikai közéletben azonban már most jótékony hatással van a politikai atmoszférára, és érezhető zavart okoz a nagy pártok, mindenekelőtt a demokraták számára. A rokonszenvező külföldi megfigyelő mi mást is mondhatna: sokáig éljen Ralph Nader.