Judit
-2 °C
8 °C

Gore és Bush arattak a Szuperkedden

2000.03.08. 00:00
A demokrata Al Gore és a republikánus George W. Bush effektíve bebiztosították maguknak pártjuk jelölését a novemberben tartandó elnökválasztásokra, miután mindketten lemosták ellenfelüket a 16 államban megtartott szuperkeddi előválasztásokon.

Bár az eredményeket még nem minden államban konfirmálták, a legfrissebb információk szerint Gore mindenhol jobbnak bizonyult Bill Bradley-nél. Egyes demokrata források szerint már nem kétséges, hogy New Jersey volt szenátora bedobja a törülközőt - még csak azt nem tudni, mikor. Bradley egy New York-i gyűlésen közölte, hogy konzultálni fog tanácsadóival, és hamarosan dönt.

A győzelmet követően - ami azt illeti, már a voksolást megelőző napon, a bíztató közvélemény-kutatási adatokkal a zsebében - Al Gore hangneme enyhült riválisával szemben. "Sokat tanultam a szenátor eltökéltéségéből" - mondta a jelenlegi alelnök, aki azt is kijelentette, hogy Bradley kihívása nélkül kampánya soha nem talált volna magára.

Bill Bradley megköszönte támogatói segítségét és rámutatott, hogy kampánya nem volt teljesen értelmetlen, mert reflektorfénybe állított olyan ügyeket, mint az egészségügyi rendszer reformja.

A republikánus verseny némileg szorosabb volt, de alighanem döntő. Az arizonai szenátor, John McCain, mindössze Vermontban, Massachussettsben, Rhode Islanden és Connecticutban tudott győzni, texasi riválisának hagyva a többi kilencet (ők csak 13 államban mérkőztek meg). George W. Bush nemcsak a legfontosabbnak tartott kaliforniai és ohiói előválasztásokon bizonyult jobbnak, de a szoros New York-i futamon is ő ért be elsőnek.

Bár McCain kampányfőnöke beismerte: "a dolgok rosszról még rosszabbra fordultak", mindezidáig nem érkezett hivatalos bejelentés a szenátor visszalépéséről. A küzdelemben valamelyest cinikussá vált Bush ki is jelentette: "még nincs vége". A texasi kormányzó ugyanakkor hozzátette, itt az ideje, hogy begyógyítsák a sérüléseket, amit kettejük küzdelme okozott a pártban. "Most már fel kell készülnünk a harcra a Fehérházért" - mondta Bush.

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a texasi egyetlen százalékponttal vezet Al Gore-ral szemben. McCain előnye - amint azt a szenátor nem is volt rest kihangsúlyozni - több, mint tíz százalék. Lett volna.

Forrás: BBC, CNN

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.