Miklós
-7 °C
2 °C

Florida kijelöli az elektorokat

A floridai törvényhozás vezetői bejelentették, hogy a hét végére rendkívüli ülést hívnak össze, melyen döntenek a floridai elektorok kijelölésével kapcsolatban. A bejelentés miatt a demokraták azonnal tiltakoztak, mondván, a floridai választási eredményt több bírói fórum is tárgyalja, amíg ezek nem döntenek, addig az elektorokat sem lehet kijelölni.
Mint arról az Index is beszámolt, a floridai legfelsőbb bíróság a kézi újraszámlálást tárgyalja, míg a Seminole és a Martin megyei demokraták a külföldről érkezett szavazatok összeszámlálásával kapcsolatban nyújtottak be kerestet. Mindkét megye ügyét a Leon megyei bíróságon tárgyalják, ezért a két fél jogászai ide-oda rohangálnak az üléstermek között, hogy részt vehessenek a tárgyalásokon.

Gore-t egy rádió csábítja
Szerződést ajánlott Al Gore demokrata elnökjelöltnek egy Los Angeles-i rádióadó arra az esetre, ha a jelenlegi alelnök alulmaradna a Fehér Házért folytatott küzdelemben. Gore társ-műsorvezetője lenne a TalkRadio 790 KABC Al és Al című műsorának, amelyet Al Rantellel közösen vinnének - jelentette be Erik Braverman, a rádió programigazgatója. Négyéves szerződést kínálnak Gore-nak, olyan éves alapfizetéssel, amely megfelel az Egyesült Államok elnöke illetményének (200 ezer dollár). A műsorban Gore politikai filozófiáját fejthetné ki egy olyan városban, ahol a szavazók 73 százaléka rá adta a voksát. A műsor minden hétköznap délben jelentkezne.

A floridai törvényhozás republikánus többsége szerint néhány, szabálytalanságokról szóló kereset miatt nem maradhatnak ki a floridai elektorok az elnökválasztásból. A demokraták szerint viszont alkotmányos válsághoz vezethet, ha a Busht támogató elektorokat jelölnek ki, és később a bíróság Gore javára dönt. Az állam jogszabályai egyébként nem engedik, hogy a demokraták bojkottálják a rendkívüli ülést.

Ha december 12-ig nem nevezik meg az elektorokat, akkor az elektori kollégium floridai résztvevők nélkül ül össze 18-án. A Kollégiumban Florida képviselői nélkül a demokraták vannak többségben.