Árpád
-2 °C
9 °C

Magyarország szolidáris

MTI
2001.09.14. 14:55
Magyarország szeptember 14-én csatlakozott az Európai Unió állam- és kormányfőinek, az Európai Parlament és a Bizottság elnökeinek, valamint az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének nyilatkozatához - tájékoztatta a tárca szóvivője pénteken közleményben az MTI-t.

A közlemény szerint a csatlakozással Magyarország ismételten teljes szolidaritásáról biztosította az amerikai adminisztrációt és az amerikai népet, továbbá teljes együttműködési készségét nyilvánította ki a terrorakció kitervelőinek, elkövetőinek és bűntársainak a felelősségre vonásában, amit semmilyen körülmények között nem kerülhetnek el.

- Magyarország azonosul az uniós nyilatkozat arra vonatkozó megállapításával, hogy a nemzetközi biztonsággal szemben is fenyegetést jelent ez a terrortámadás, ezért fokozni kell a terrorizmus elleni nemzetközi fellépést, amit a nemzetközi szervezeteknek is, elsősorban az ENSZ-nek elsődleges célként kell kezelnie - áll a közleményben.

A dokumentum végül leszögezi: Magyarország, mint leendő uniós tagország, egyetért az Európai Uniónak a nyilatkozatban rögzített arra vonatkozó törekvéseivel, amelyek többek között a stabilitás előmozdítása, a béke és a demokrácia védelme iránti még határozottabb elkötelezettséget, a nemzetközi terrorizmussal szembeni világméretű fellépést, és az unió közös kül- és biztonságpolitikája hatékonyságának további erősítését kívánja szolgálni.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!