Vilma
-8 °C
3 °C

Schröder együttműködésre és megfontoltságra szólít fel

MTI
2001.10.01. 21:01
A német kancellár szerint a terrorizmus elleni harc nem "a civilizációk összecsapását" jelenti, hanem az egységbe tömörülés lehetőségét biztosítja a világnak. Gerhard Schröder a brit Munkáspárt brightoni konferenciáján elmondott beszédében és vendéglátójával, Tony Blair kormányfővel megtartott sajtóértekezletén hangoztatta: "Elutasítjuk, hogy a terroristák belerángassanak bennünket a kultúrák összecsapásába, helyette együttesen szállunk harcba a terrorizmus ellen, egyetlen világunk civilizációjáért folyó harcba" - hangsúlyozta. Méltatva az Egyesült Államok és európai szövetségesei visszafogottságát, megfontoltságát, Schröder kijelentette, hogy a terrorizmus elleni átfogó harc nagyon különleges követelményeket állított a jogalkotók, a biztonsági szolgálatok elé, s az olyan szövetségeknek, mint az Európai Unió és a NATO erőteljesen, de összhangban kell cselekedniük. Úgy vélte, a terrorizmus elleni összehangolt együttműködésben nélkülözhetetlen Oroszország részvétele.

A kancellár nem zárta ki Németország katonai hozzájárulását a George Bush által a terrorizmus ellen meghirdetett háborúhoz, de nem bocsátkozott találgatásokba annak pontos részleteiről. Közölte: Tony Blairrel megtartott rövid brightoni tárgyalásán megállapodtak arról, hogy az elkövetők elleni bármilyen katonai fellépést az afgán népnek, a menekülteknek nyújtandó humanitárus segéllyel kell párosítani.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!