Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Samuel Huntington hosszú háborút jósol

MTI
2001.10.14. 12:16
A terrorizmus elleni harc valamilyen formában, még évtizedekig tartani fog - jósolta egy német újságnak adott interjúban Samuel Huntington. A neves amerikai politológus, aki 1993-ban közzétett A civilizációk összecsapása című tanulmányával tett szert nemzetközi hírnévre, a Der Tagesspiegel című berlini lapnak nyilatkozva óva intette a nemzetközi koalíciót Irak megtámadásától; ez szerinte azért sem indokolt, mert semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy Szaddam Husszein rendszere döntő szerepet játszana az Al-Kaida hálózat támogatásában. Huntington arra is felhívja a figyelmet, hogy a szeptember 11-i merényletek elkövetői túlnyomórészt az iszlám vahabita ágának követői voltak, az pedig az iszlám vallás igen szélsőséges irányzata, amelyet a muzulmánoknak mindössze 5 százaléka vall magáénak. Emiatt a muzulmán közösségek zöme rendkívül kritikusan viszonyul a tálibokhoz és bin Ladenhez.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.