Vilma
-7 °C
4 °C

Ezernél is több tálib adta meg magát

MTI
2001.11.24. 19:09
Kapcsolódó cikkek (1)
A tálibok kezén lévő utolsó észak-afganisztáni város, Kunduz közelében szombaton több mint ezer tálib - köztük több külföldi harcos - tette le a fegyvert - erősítette meg a hírt több hírügynökség. Daud Huszaini tábornok, az Északi Szövetség egyik katonai vezetője az Interfax hírügynökségnek arról beszélt, hogy szombaton hajnalban 1200 tálib fegyveres adta meg magát Kunduz mellett. A hírt időközben több nyugati hírügynökség megerősítette, beszámolóik szerint az északi afgán várost hajnal óta folyamatosan hagyják el a tálib dezertálók. Konvojaikat sűrű porfelhő takarja, kivonulásuk során a Reuters adatai alapján nyolc harckocsit, öt légvédelmi ágyút, hét rakétavetőt és mintegy 40 terepjárót hoztak magukkal. Napnyugtáig több mint ezer tálib harcos, köztük több külföldi, lépte át a város körül húzódó frontvonalat, hogy letegye a fegyvert az Északi Szövetség tádzsik nemzetiségű katonái előtt. Mintegy 600-an az északi Mazari-Sarif felé vonultak, hogy az ott állomásozó Abdul Rasid Dosztum tábornok előtt kapituláljanak, mások Talikánba vonultak. A tálibok egyik vezetője, Hamidullah molla is megadta magát Kunduz mellett - adta hírül a CNN. Az Északi Szövetség vezetői sikeresnek vélik az utóbbi napok békeajánlatait, hiszen a jelek szerint azokkal megosztották ellenfelüket: Kunduzban a tálibok többsége a harcok beszüntetése mellett foglal állást, míg a külföldi - és feltételezések szerint Oszama bin Laden köréhez közel álló - harcosok a végsőkig készek a harcra.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!