Terrorelhárítás felsőfokon

MTI
2002.02.25. 12:17
Terrorelhárítási képzési programot indított a Belügyminisztérium Nemzetközi Oktatási Központja (BM NOK) hétfőn balkáni államok határőr- és rendőrtisztjeinek a térségben esetlegesen előforduló ilyen jellegű problémákra való felkészítése céljából. Boda József ezredes elmondta, hogy az egyhetes programban négy ország, Jugoszlávia, Albánia, Bosznia-Hercegovina és Macedónia 26 középvezetői beosztású tisztje vesz részt. Hozzátette: az oktatáson részt vevők azok, akik könnyen olyan szituációba kerülhetnek, amelyben a most megszerzendő tapasztalatokat hasznosítani tudják majd. Az igazgató megemlítette, hogy az oktatók között, a magyar szakemberek mellett, megtalálhatók a túszügyekben tárgyaló holland specialisták és az FBI munkatársa is. A képzés során az elméleti oktatás (a terrorizmus történelmi áttekintése, okai, formái) mellett gyakorlati képzést is kapnak a jelenlévők, akiknek egy bankrablásos túszhelyzet válságkezelése során kell hasznosítaniuk a tanultakat.