Natália
-3 °C
8 °C

Életfogytiglan vagy halálbüntetés

2003.12.14. 18:15
Kapcsolódó cikkek (1)
A nemzetközi jogász szerint minél hamarabb szeretnék megindítani az amerikaiak a Szaddám Huszein elleni eljárást, amely iraki bíróság előtt zajlik majd. A vád háborús és emberiség elleni bűntett lehet. Valki László megjegyezte: Irakban még érvényben van a halálbüntetés.
Szaddám Huszeint háborús és emberiség elleni bűntett miatt fogja felelősségre vonni egy iraki bíróság, és csak az a kérdés, hogy életfogytiglant vagy halálbüntetést szabnak-e ki - vélekedett Valki László nemzetközi jogász, az MTI érdeklődésére vasárnap annak kapcsán, hogy az iraki diktátort elfogták. "Tony Blair brit miniszterelnök nyilatkozatából és az iraki kormányzótanács tájékoztatójából egyaránt arra lehet következtetni: Irakban, iraki bíróság ítélkezik majd Szaddám Huszein felett" - mondta Valki László.

Feltehetően minél hamarabb szeretnék megindítani az eljárást, ugyanakkor a kellően dokumentált vádirat összeállítása hónapokat is igénybe vehet - mondta a szakember "Személyes véleményem szerint elképzelhető, hogy nem a jelenlegi, Egyesült Államok által felállított kormányzótanács jelöli ki a Szaddám Huszein felett ítélkező bíróságot, hanem már a 2004. július 1-jére tervezett hatalomátadás utáni új vezetés. Ez ugyanis nagyobb legitimációt adna a bírósági eljárásnak, növelné hitelét az iraki nép és a világ szemében" - fejtette ki Valki Lászlót. Az eddigi hírek azt támasztják alá, hogy nyilvános lesz a bírósági eljárás. Így a procedúra során precízen, bizonyítékokkal alátámasztottan lehet bemutatni, hogy mit is követett el az iraki diktátor - mutatott rá a szakember.

Nürnberg óta a legsúlyosabb

Valki László a lehetséges vádakról szólva kifejtette: álláspontja szerint az első és legfontosabb az ENSZ alapokmányának megsértése, a jogellenes fegyveres erőszak alkalmazása, a háború indítása. Ez két esetben is megtörtént Irán 1980-as és Kuvait 1990-es megtámadásakor. "A béke elleni bűntett Nürnberg óta a legsúlyosabb cselekmény a nemzetközi jogban" - hangsúlyozta a szakember. A vádak egy másik csoportja olyan háborús bűncselekményeket tartalmazhat, mint például a másik állam elleni háborúban a civil lakosság, hadifoglyok elleni erőszak, vagy meg nem engedett eszközök, például vegyi fegyverek alkalmazása - magyarázta Valki László.

Mindettől jogilag elválasztandó mindaz amit a diktátor saját népe ellen követett el, mint például az ellenzéki vezetők letartóztatása, kínzása, bírói ítélet nélküli kivégzése - mutatott rá Valki László. Arra a kérdésre, hogy milyen jog alapján jár majd el a Szaddám Huszein felett ítélkező bíróság, a nemzetközi jogász úgy válaszolt: várhatóan az iraki jog alapján, ahol még létezik a halálbüntetés. "Az elkövetett cselekmények alapján minden prejudikálás nélkül mondhatom, hogy csak az lehet a kérdés: életfogytiglant, vagy halálbüntetést szabnak ki" - jegyezte meg a nemzetközi jogász

Rövidebb lesz Milosevic perénél

Valki László ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a megszálló hatóság felfüggesztette a halálbüntetést Irakban, és ez a szuverenitás 2004.július 1-jén tervezett átadásáig biztosan érvényben is lesz. Azt követően viszont már az új, átmeneti kormány kompetenciájába tartozik annak a kérdésnek az eldöntése, hogy van-e halálbüntetés. A szakember szerint a Szaddám Huszein elleni eljárás - éppen mert iraki bíróság folytatja majd le - rövidebb lesz, mint például a Milosevic ellen nemzetközi büntetőbíróság előtt évek óta zajló per.

Valki László kérdésre válaszolva megjegyezte: tudomása szerint az eddig elfogott iraki vezetők esetében nem kezdődött meg a büntetőjogi felelősségrevonás. De várhatóan a Szaddám Huszein elleni eljárással párhuzamosan büntetőper indulhat olyan más iraki vezetők ellen, mint például Tarik Azíz volt külügyminiszter.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!