Árpád
-1 °C
9 °C

Vallomás támasztja alá egy iraki lány meggyilkolását

2006.08.07. 16:10
Egy írásos vallomás alátámasztja azt a korábbi vádat, miszerint Irakban szolgáló amerikai katonák megöltek egy iraki családot, előtte a 14 éves kamaszlányt megerőszakolták.

Írásos vallomást tett egy amerikai katona iraki foglyokon elkövetett nemi erőszak ügyében, közölte hétfőn Bagdadban a vizsgálat egyik amerikai vezetője. Benjamin Bierce különleges ügynök a bagdadi Liberty táborban tett vallomást azon az előzetes kihallgatáson, amelynek célja eldönteni, hogy a négy, erőszakkal és gyilkossággal vádolt amerikai katonát hadbíróság elé kell-e állítani.

Bierce elmondta, hogy az egyik gyanúsított, a 23 éves James Barker beismerte: részt vett az idén márciusban a Bagdadtól 30 kilométerre délre fekvő Mahmúdíjában egy 14 éves iraki lány megerőszakolásában és meggyilkolásában, valamint három családtagjának megölésében. Vallomását aláírásával is szentesítette.

Az egyikük, a 20 esztendős Steve Green egy italos este után azt javasolta a többieknek, hogy menjenek el egy házba és öljenek meg irakiakat. Greent július 4-én már vád alá helyezték az Egyesült Államokban. Ő tagadta bűnösségét, ügyében polgári bíróság ítélkezik majd, miután a hadsereg elbocsátotta "pszichológiai zavarok" címén.

Az erőszakban Barker, Green és harmadik társuk, a 23 éves Paul Cortez is részt vett, míg a negyedik őrt állt ez idő alatt. Green közben átvezette az áldozat apját, anyját és ötéves húgát egy másik szobába, Barker szerint lövések hallatszottak, majd Green közölte: "Mind halottak. Megöltem őket". Ezt követően a kamaszlányt is lelőtték. A katonák megpróbálták elégetni a holttesteket, majd visszatértek a háztól 200 méterre lévő bázisukra.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!