Árpád
-2 °C
9 °C

A Vatikán nem tűri, hogy Izrael kioktassa

2005.07.29. 00:03
A zsidó állam sérelmezte, hogy a Vatikán nem ítéli el az öngyilkos palesztin merénylőket.
A Vatikán éles hangú diplomácia nyilatkozatban közölte Izraellel, a Szentszék nem tűri el, hogy bárki parancsolgasson neki.

A csütörtök este nyilvánosságra hozott vatikánvárosi közlemény arra az izraeli magyarázatkövetelésre volt válasz, amelyben a zsidó állam sérelmezte, hogy XVI. Benedek pápa a hét végén az északnyugat-olaszországi Alpokban töltött vakációján, több száz zarándok előtt mondott úrangyala imádságában elítélte ugyan a "halált, a pusztítást és a szenvedést, ami többek között Egyiptomban, Irakban, Nagy-Britanniában" bekövetkezett, de nem tett említést a július 12-i netanjai merényletre, amely során az Iszlám Dzsihád radikális palesztin szervezet öngyilkos merénylője öt izraeli életét oltotta ki. Tel-Aviv azt is nehezményezi, hogy sem XVI. Benedek, sem elődje II. János Pál pápa eddig még nem ítélte el az Izraelben tevékenykedő szélsőséges palesztinokat.

A vasárnapi úrangyala imádság miatt másnap az izraeli külügyminisztériumba kérették Vatikán izraeli nagykövetét, és magyarázatot kértek tőle arra, hogy a katolikus egyházfő miért nem tért ki a netanjai merényletre.

A Vatikán legitimizálja a palesztin merényleteket?

Az izraeli külügyi nyilatkozat fogalmazása szerint "az egekre kiált, hogy a pápa kihagyta ezt a támadást. Az erkölcsi szégyenfolton túl, ezt nem lehet másként értelmezni, mint a zsidók elleni terrorista támadások legitimációját". A dokumentum felszólította a pápát, hogy a zsidók elleni támadásokat ugyanúgy ítélje el, mint a nem zsidók ellenieket.

A Szentszék csütörtök este nyilvánosságra hozott szokatlanul rideg hangvételű válasznyilatkozatában leszögezte: semmilyen hatóságtól sem tűri el, hogy kioktassa őt, miről milyen véleményt formáljon. A dokumentum egyben azt is cáfolta, hogy az április 2-án elhunyt II. János Pál nem emelte volna fel szavát a palesztinok szélsőséges cselekedetei ellen, mert "több alkalommal is" elítélte a palesztin támadásokat.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!