Mária
-7 °C
3 °C

Virtuális Ellenállás

2000.09.20. 19:29
A szerbiai Otpor nem kedvence a hatalomnak. Napjában több ízben is van szerencséjük a hatalom képviselőihez, akik a jugoszláviai elnök, szövetségi parlamenti és helyhatósági választások napjának közeledtével mindinkább agresszíven lépnek fel velük szemben. Az egyszerű diákszervezetként létrejött Otpor (ellenállás) közel 50 ezer aktivistáját a politika újabban már nem csak az utcán és a helyi, államilag agyonellenőrzött médiában kiáltja ki terroristának, hanem újabban az interneten is őket tesz meg az első számú közellenségnek, aki ? minő fordulat ? lepaktált a hírhedt, de időközben már jobblétre szenderült Koszovói Felszabadítási Hadsereggel (UCK).
A belgrádi hatalom retorikai szótára megközelítőleg olyannyira kifogyhatatlan, mint amennyire egyedi. Az Otpor a szerb ellenzék egynémely tagjával egyetemben volt már laza áruló, simán NATO-bérenc, de a szerb nemzet elsorvasztására törekvő Nyugat fizetett ügynöke is. Goran Matics szövetségi tájékoztatásügyi miniszter nyelvi leleményessége általában egyenesen arányos a belpolitikai helyzet kiélezettségével, illetve a ?hogyan tereljük el a figyelmet erről? kényszerítő elv érvényesítésének szükségességével.

Az Otpor mindig is jó alanynak bizonyult a figyelemfelkeltésre/elterelésre. A politikai pártoktól függetlenül, csakis Milosevics leváltásáért küzdő ellenzéki diákszervezet plakátragasztásokkal, utcai tünetesekkel közel egy éve hívja fel arra a ? főként a fiatalság ? figyelmét, hogy a Milosevics-rezsim 10 éves regnálása alatt ezerszámra vándoroltak ki külföldre a fiatalok, s akik maradtak, apátiába süllyedve próbálják átvészelni a hétköznapokat.

A legutóbbi, ?Gotov je? (Vége van - mármint Milosevicsnek) kampányuk ? mint ahogy elmondta az Indexnek az egyik koordinátoruk ? 50 ezer aktivistájukon révén közel félmillió szavazóhoz juthat el, nem beszélve azokról, akik a neten böngészve akadnak össze az oldalukkal.

A www.otpor.com , illetve a www.otpor.net naprakész információk, felhívások fogadják az odalátogatót és a muzikálisabb szörfözők ? amennyibe valamennyire ismerik a szerb nyelv rejtelmeit ? gyors ütemben be is biflázhatnak egy Milosevics-ellenes dalt, amit az otporosok minden nagyobb jelentésű rendezvényükön kötelező jelleggel megosztanak a hallgatósággal. Illetve aki nem meg el, az meghallgathatja mpeg változatban.

Minthogy a weboldalak általában külföldi szolgáltató működteti, a hatalom, illetve annak internetes megfelelője, a Jugoszláv Internetes Szövetség sokat nem tud ellenük tenni. Pontosabban amit igen, az nem sok, de éppen elég, hogy több mint félszáz városában helyi kirendeltséggel bíró Otpor számára nehézségeket kreáljanak. A rendőrségi razziák során nem csak személyeket, hanem tárgyakat is lefoglalnak, s azok között bőven akadnak számítógépek, s tartozékok.

A szerb diaszpórának és egynémely helyi üzletembernek köszönhetően a diákszervezet nagyjából pótolni tudja az elvesztett javakat, a kiesett idő - minthogy egymással és a fél világgal a neten keresztül tartják a kapcsolatot ? problematikus lehet.számukra. A Jugoszláv Internetes Szövetség mostanság azonban megnyitott egy olyan frontot is, amely kissé meredek, de Szerbiában a meredek dolgok általában úgy bejönnek, mint a hó végi leértékelés.

Eme szervezet feje, Boban Petkovics hosszú kutakodásának eredményeképpen bejelentette: az Otpor és az UCK egy tőről fakadó gonoszak, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy az Otpor ökölbe szorított kezet ábrázoló fekete színű pólója kimondottan a koszovói albán jelkép. A folklórtudással felruházott Petkovics azonban bizonyítékok sorába még azt is beállította, hogy az Otpor és az UCK egyazon országokban működtet weblapokat, úgymint Franciaország, Nagy-Britannia, Németország és persze az ős és a nagy ellenség honában, az Egyesült Államokban.

Mindehhez még hozzáfűzte, Galliában egyazon internetes cég serverén vannak, legalábbis ez derült ki az IP címből. S hogy mi ezen túl még az összefüggés? Természetesen a hatalom elleni szervezkedés, fegyverszállítmányok beszerzése, anyagi források cseréje, és még számtalan, a tájékozatlanabb és Koszovó elvesztése miatt felettébb bánkódó polgár meggyőzésére alkalmas adatot sorolt fel Petkovics. Persze, egy újság számára, hiszen internetfelhasználó igen kevés akad abban az országban, ahol néha az egészségügynek nincs elegendő villamosenergiája.