Judit
3 °C
6 °C

Ismét fellázadtak a vörössapkások

2001.11.15. 20:02
Ismét szembeszálltak a szerb kormánnyal a lázongó elitrendőrök: bejelentették, hogy a jövőjüket csakis az állambiztonsági hivatal (RDB) keretein belül képzelik el, s nem a közbiztonsági szolgálatnak alárendelve, amiről szerdán határozott a kabinet.
Az RDB különleges feladatok végrehajtására kiképezett alakulat (JSO) fellázadt kommandósai Zoran Djindjics szerb miniszterelnöknek írtak levelet. Ebben közlik: tiltakozásukért nem a JSO-nak, hanem egyes rendőrségi vezetőknek, például Dusan Mihajlovics belügyminiszternek kell felelősséget viselnie.

A vörössapkások közölték, hogy többé nem hajlandók törvényes kereteken kívül tevékenykedni, s ebben nem ismernek semmilyen kompromisszumot. Az elitkatonák korábbi követeléseiből tudni lehet, hogy ez a kijelentés arra utal: amíg nincs törvény a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való együttműködésről, addig nem fogják el a Hága által körözött személyeket.

A vörössapkások levele a továbbiakban a JSO "hosszú, dicső és nehéz útját", illetve az ország és a nép iránti teljes odaadását taglalja. Megemlíti, hogy az elitalakulatnak túlzások nélkül nagy szerepe volt a terrorizmus elleni harcban Koszovóban. A JSO az állambiztonsági szolgálat gyümölcse, olyan körülmények között alakult meg, amikor nehéz idők jártak. Az egység úgy harcolt - szól a levél -, hogy betartotta a genfi konvenciókat.

"Büszkék vagyunk az állambiztonsági hivatalra, amely keretein belül képzeljük el további tevékenységünket" - áll szerb kormányfőnek címzett levélben.

A JSO-nál közölték a Beta hírügynökséggel, hogy ez utóbbi mondatot valóban úgy kell értelmezni, hogy a vörössapkások nem engedelmeskednek a szerb kormány döntésének, miszerint az állambiztonsági szolgálattól átkerülnek a közbiztonsági szolgálathoz. A névtelen forrás szerint a JSO fokozni fogja tiltakozását, de a polgároknak nem kell emiatt félniük.

Budimir Babovics belbiztonsági szakértő közölte, hogy a vörössapkások válaszlevelükkel súlyosan megsértették a szolgálati szabályzatot, amiért a hatóságok feloszlathatják a kommandós alakulatot.