Vilma
-8 °C
3 °C

Az ügyészség nyomoz a feltételezett náci bűnös ügyében

2005.02.01. 14:19
Nyomozást indított Charles Zentai, az Ausztráliában élő feltételezett náci háborús bűnös ügyében a katonai ügyészség. A 86 éves férfire a Wiesenthal-központ bukkant rá; állításuk szerint Zentai 1944-ben részt vett egy 18 éves zsidó fiatalember megkínzásában és megölésében.

Megérkeztek a Charles Zentairól szóló hivatalos iratok a katonai ügyészséghez múlt csütörtökön; a testület már másnap úgy döntött, hogy nyomozást indít az Ausztráliában élő férfi ügyében, közölte a katonai ügyészség sajtószóvivője az Indexszel. Dr. Ács Tibor elmondta, a törvény három napot ad, hogy az ügyészség döntsön a nyomozás megindításáról, de ők már pénteken eldöntötték, hogy a Btk. egyéb háborús bűntettről szóló 165. szakasza alapján nyomozást rendelnek el.

A sajtószóvivő a nyomozás részleteiről egyelőre nem kívánt nyilatkozni, annyit mondott, két hónapjuk van, hogy eldöntsék, gyanúsítsák-e az ausztrál állampolgárt, akinek a Simon Wiesenthal központ "nácivadászai" akadtak a nyomára. Ács Tibor elmondta, Zentai kiadatását a Külügyminisztérium kezdeményezheti, ha a két ország között van kiadatási egyezmény.

Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal központ igazgatója szerdán egyeztetésen vesz részt Zentai ügyében az Igazságügyi Minisztériumban.

Az ügyészségnek adták át

A Külügyminisztérium honlapján olvashatók szerint a tárca tavaly december óta folytatott előzetes vizsgálatot a Simon Wiesenthal Központ által jelzett, feltételezett magyar náci bűnös ügyében. A Külügyminisztérium olyan történészi szakvéleményeket kapott, amelyek indokolttá tették az igazságügyi eljárás megindítását, ezért az ügyet az ügyészséghez tette át.

A gyanú szerint kínzásban és gyilkosságban vett részt

Az ausztráliai Perthben élő, 86 éves Charles Zentai tagadja állítólagos háborús bűneit, és kész hazatérni önmaga védelmében. A férfit azzal gyanúsítják, hogy a magyar hadsereg tisztjeként 1944. november 8-án egy budapesti katonai lágerben részt vett egy 18 éves zsidó fiatalember megkínzásában és meggyilkolásában, akinek holttestét kövekkel terhelve dobták a Dunába. Két feltételezett bűntársát a II. világháború után gyilkosság miatt elítélték, neki azonban sikerült kijutnia Németországba, ahonnét az 1950-es években kivándorolt Ausztráliába.

A Wiesenthal-központ igazgatója július közepén jelentette be Budapesten, hogy Magyarországon is elindítják az Utolsó esély elnevezésű akciót a még élő náci háborús bűnösök felkutatására.