Bush legalább áramot szolgáltat

Az általa vezetett, a nyolcvanas évek közepe és a kilencvenes évek eleje között létezett Mano Negra volt az együttes, amelyik képes volt kitörni a gettóból, és lemezeivel bebizonyítani, hogy ez a latin izé ez nem össze-vissza zenélés a bossanovától a rumbáig, hanem zenélés keféléssel és agyeldobós bulizással keverve, amit minden épeszű ember csinál mindenhol a Földön. A világ, vagy legalábbis a világ füllel rendelkező része, megértette a Mano Negrát. A latinok nem a fogaik közt rózsát tartó Zorrók voltak többé, hanem azok az emberek, akik többet hoznak ki az életből, mint mi, a bénák.

1991-ben vagy ’92-ben láttam először Mano Negra koncertet, sajnos nem élőben, hanem felvételről. A koncertre valahol a párizsi Pigalle tér környékén került sor, és az hagyján, hogy a komplett közönség felmászott a színpadra, de amikor vége volt a hivatalos bulinak, a hepaj az utcán folytatódott, először egy busz tetején ugráló, később pedig mopedek hátsó ülésein cikázó zenészekkel.

Azóta Manu sok koncertjét hallottam felvételről, és kettőt közelről is láttam, egyaránt a négy évvel ezelőtt Budapestre is eljutott Radio Bemba Sound System turnéról. Ami a PeCsa szabadterén folyt, az teljesen nem tetszett, elsősorban a méltatlan körülmények, valamint a teljes Manu-élményhez elengedhetetlen fúvósszekció hiánya miatt. Néhány hónappal korábban Ausztriában viszont megkaptam, amire nagyjából egy évtizede vágytam, a spanyol-francia-brazil-perui-jamaikai ska-punk-reggae-techno produkciót. Jó lett volna, ha valami hasonló jut a 2007-es Szigetre is, de ami a nyitónap nagyszínpadi zárókoncertje keretein belül zajlott, az inkább örökre lezárta bennem a Manu iránti rajongásomat, minthogy tovább tüzelte volna. Nincs nekem vele továbbra sem semmi bajom, de most már nem kellene ezt az egész zenélősdit forszíroznia.

A Mano Negra feloszlása óta Manunál egyre fontosabb az ideológiai töltet, és ha ő ennyire sulykolja, sajnos lehetetlen eltekinteni a kivesézésétől; pedig milyen jó lenne, ha nem kellene ezekkel az üres lózungokkal foglalkozni. Az ember zavarba jön és a cipője orrát nézegeti, amikor az Arany Ászok X-Treme Kalandpark és a Ballantines Karaoke Holokauszt mögötti színpadon az énekes a "világ legnagyobb terroristájának, George W. Bushnak" dedikál egy számot. És legszívesebben a világból is kimenekülne, amikor a mellette álló selejtes francia fiatalok boldogan ordítják, hogy "marijuana ilegal", nagyvonalúan figyelmen kívül hagyva, hogy a kezükben lévő méretes dzsointot az ég világon senki nem akarja tőlük elkobozni.

A fárasztó mondanivaló a zenére is rányomta a bélyegét, ha az önfeledt szórakozás élménye elvész, mindjárt nehezebb elsiklani az eddig megbocsátott hibák felett. A mostani, vele együtt alig hattagú zenekar minden bizonnyal a legsoványabb, ami az utóbbi két évtizedben Manu mögött állt, és így nehéz is volt a sokszínű Manu-életmű minden oldalát megmutatni. Tegnap este voltak a pörgős számok, a reggae-sen vagy dubosan kezdődő, de aztán pörögni kezdő számok, valamint egy középső, enyhén flamencós, egyáltalán nem ekkora színpadra való blokk, oszt’ jónapot. Ennél a Mano Negra sokkal, de sokkal változatosabb volt, egymás mellett békésen megférő countryval és arab punkkal.

Manu Chao

Alig néhány pillanat volt, amikor felcsillant, hogy miért is akkora dolog Manu a világ jelentős részén. Nem sokat segített az sem, hogy bár egykori együttese feloszlása után még egy évtizeddel is Manu még mindig Mano Negra-számokra építette a koncertjeit, most először kerültek túlsúlyba szólólemezeinek sokkal gyengébb, enyhén szirupos dalai. Pedig amikor előjöttek a régi számok, például az este legjobbja, a Hamburger Fields, vagy a húsz év alatt lendületéből semmit sem vesztő Mano Negra-induló, akkor egyből működni kezdett a dolog. Ez viszont még kevés egy jó koncerthez, még ha Manu, aki eddig oly sokat tett a népek barátságáért, most a fajok békés együttélését igyekszik is elősegíteni egy igazi neandervölgyi basszusgitáros alkalmazásával.

És még annyit szeretnék mondani, hahó-hahó-helló, hogy George W. Bush valóban egy alávaló köcsög, de ha ő szervezne koncertet, azt biztosan nem szakítaná félbe két áramszünet, és nem is kellene a még játszani akaró együttesnek este tizenegykor levonulnia a színpadról a kerületi csendrendelet miatt. (C)

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!