Jézus Krisztus keletnémet autóval konfrontálódik

Nem vagyok igazi metálos. Sőt. Az még hagyján, hogy nincs bennem különösebb fájdalom és a sátáni lények bejövetelét maximum viccesnek találnám, de olyanokat se tudok mondani, hogy "szar az egész, mert kásásak a középmélyek", ami az egész metálosság igazi lényege. Ráadásul fingom sincs, hogy amit hallgatok, az thrash, black, death vagy stoner. De a Napalm Death első hallásra lenyűgözött pár évvel ezelõtt, és izzadt fejbúbtól sáros talpig megtöltött pozitív energiákkal, úgyhogy ezúttal is lelkesen, bár kicsit félve tántorogtam a metálsátor felé, mert a régi nagy fémzenészekkel együtt én is attól rettegek, hogy ami túl jó volt egyszer, az újból nem lehet megint olyan.

A hozzám hasonlóan alulképzett, de az Élményben még nem részesült olvasók kedvéért mondom, hogy a Napalm Death zenéje egyáltalán nem rock- vagy metálszerű, hanem olyan, mintha az embert ledobnák rohadt magasból, zuhanás közben pedig egy botot húznánk végig egy eszerint függőlegesen álló kerítésen és valaki az arcunkba ordítana az eszement kattogásban. Még egy hasonlat: a fizikális hatása olyasmi, mintha egy elszabadult csillén vágtatnánk lefelé egy hegyrõl, miközben egy bányász a vállunknál fogva rázna, mint Krisztus a vargát. (K. Sanci barátomnak 10 éves korunkban óriási problémát jelentett ennek a mondásnak az értelmezése, mert rendes józsefvárosi gyerek lévén a varga szót kizárólag a "Wartburg" értelemben ismerte. Lásd "kombi varga", és a jelenetet így is próbálta elképzelni. Azóta is izgat a jelenet olajképen való megfestése.)

Ha élőben hallgatja az ember a Napalm Death-t, hamar kiderül, hogy az energikus kattogás előállításához elképesztő gyorsan és pontosan kell játszaniuk, ami félig már biztosítja, hogy pompás koncertzenekarról legyen szó. A dolog másik fele az énekes Mark "Barney" Greenway, aki úgy képes sátáni hangon hörögni, hogy ez ember gondolkodás nélkül rábízná a kisgyerekét. Kár, hogy a ND rajongói nem ezt csinálják a koncerteken, hanem inkább nagy számban pogóznak. A zene ugyanis pont a határán van annak, hogy már csak rezegni lehessen rá álló helyzetben, de pont innen van a határon, így a kattogásból kiérezhető punk szellemiség miatt kiválóan lehet rá atletizálni.

Uj főszerkesztő és metáldoktor éppen hat órája nem találta a gyerekét, ezért lemondó hangulatban legyintgetett, hogy ugyan kurva jó a Napalm Death, de nyilván kiégtek és le fogják alibizni. Hát a Sátáni Kecske nagy túróját, a legkevésbé sem alibizték le, minden idők legnagyszerűbben kinéző basszusgitárosa, Shane Embury, a kopaszodó horrorbohóc abszolúte koncetráltan tépte a basszushúrt, és a többi rokonszenves Birmingham-környéki fószer is hozta a magáét, Barney többször is elítélt valakiket, akik vagy a nácik voltak, vagy a vallásosak, de én addigra süket voltam és boldog, úgyhogy mindegy is.

A Napalm Death - bár a szövegeket a műfaji sajátosságok miatt egyáltalán nem érteni - tojik a Sátánra, hidegen hagyják az ördögi lények, a kelta lovasok és a tekergőző belek, és jó punkok módjára inkább társadalmi igazságtalanságban utaznak. Unter uns megmondom, hogy amíg ilyen elnyűgöző koncerteket adnak, tőlem eldalolhatják az Államreform Bizottság összesített jegyzőkönyveit is, ugyanolyan elégedetten fogok egyhelyben rezegni. (A-)