Leverték a rakétázást

2007.08.13. 17:40
Hogy miért nem bűzlik a Sziget? Mert folyamatosan szippantják a szart, tisztitják a vécéket. És mert gyorsabbak mint a tömeg, amely ellenük dolgozik. Megnéztük az emberi salakanyag útját a Szigeten, sőt ki is próbáltuk, milyen szart szippantani.

A Szigeten naponta ötvenezer ember termeli ki a humán ürüléket – na, így még egyszer nem fogjuk a szart nevezni ebben a cikkben, mert a szarnak többféle állaga van és büdös. Befogadására több mint 1400 vécé áll a rendelkezésünkre, ebből 800 úgynevezett mobilvécé, amiket két nagy cég szervizel (így meg a szippantást hívják). A szigetet a nagyszínpad vágja ketté: az Árpád híd felé eső rész a Toi Toi cégé, akik a kezdetektől uralták a mobilvécé ellátást a Toifor tavalyi belépéséig, akiké a másik oldal.

Hogy miért kell két vécészippantó, vagyis szervizelő cég arra senki nem tud válaszolni, hiszen a Toi Toi és a Toifor is el tudná külön-külön is látni a Szigetet. A Toi Toi tizenhat munkatárssal és nyolc teherautóval járja napi huszonnégy órában a rá eső részt, a Toifornak valamivel több munkatársa lehet, mivel ők tisztítják a konténermosdókat is, de pontos számokat nem árultak el arra hivatkozva, hogy a katonai területen is dolgozó NATO-beszállító nem szeretne beszélni a konkurenseknek hasznos részletekről.

Aldehid a bomlás ellen

A mobilvécé egyet jelent azzal a fura szagú folyadékkal, ami nélkül nagyon fertőzésveszélyes és még annál is undorítóbb lenne a műanyag budi. Mint megtudtuk, a szer régen szagosított formaldehid volt, az utóbbi években viszont jelentősen változtattak a formulákon, mivel a tiszta formaldehid irritálja a bőrt, a szemet és a nyálkahártyákat is. Az új aldehides vegyszerek egyébként az ürülék bomlását akadályozzák meg, emellett valamelyest fertőtlenítenek is.

A legnagyobb gyártók az amerikai Anotec vagy a Nicnas egytől tízig terjedő skálával jelölik a folyadék erősségét, a Szigeten persze a 10-es szuperkoncentrátum birkózik meg nap mint nap a nagy mennyiségű sör és kolbász melléktermékeivel.

A lakóautók, buszok és repülők vécéiben is használt folyadékot a nagy gyártók több tucat illatban készítik, de Magyarországon állítólag nincs igény a változatos illatú mobilklotyókra. Pedig a Szigeten akár a színpadok könnyebb megtalálást is elősegíthetné a szagkód.

A folyadék egyébként nem gyúlékony, így az elővizezett Sziget-sör legendája után újabb mítosz dőlt meg: mindenki hallott már a punkról, aki másnaposan csikket dobott a toitoiba, aztán rárobbant a kommunális hulladék. A fülkékben persze ott a figyelmeztetés, hogy tilos dohányozni a vécében, de a gyártók nem a robbanásveszélytől tartanak, hanem a hőre olvadó műanyagkabint féltik.

Szagtalan szállítás

Egy adag, kábé 20 liter folyadék úgy kétszáz menetet bír ki, rá is írták, hogy tíz embert képes kiszolgálni egy héten át. Persze a Sziget fokozott terhelés, és nem is jut tíz emberre egy budi. Viszont nem is hetente ürítik őket.

A szervizautó minden nap kétszer hajt végig a számára kijelölt útvonalon, hogy kiszippantsa a szart és a többi cuccot a mobil vécékből. Kétféle kocsival dolgoznak, legalábbis a Toifor, akikhez mi is felkéredzkedtünk, egy 10 köbméter és egy 2,5 köbméter űrtartalmúval, amiket egy tartálykocsiba szívnak át a saját fejlesztésű autóból. A szállítás tökéletesen szagtalan. És ahogy kipróbáltuk, a szervizelés sem gyomorforgatóbb, mint egy duplacsalamádés hamburger a Kökin.

A szar innen kikerül a szigetről, egyszerűen egy szennyvíztelepre, bár a cég kisebb ülepítőkbe nem szállít, mivel ugyebár az aldehides vegyszer gátolja a bomlást, és ha nem hígítják eléggé, akkor lesz egy hatalmas, nagyon lassan elbomló szartavunk.

Átélni a szippantást

A Sziámin kívül talán csak a mobilvécékről beszélnek többet a Sziget ideje alatt, mert mindenki utálja, de kénytelen használni, meg persze van olyan is, aki szétrúgja, felgyújtja vagy egyszerűen csak összehányja a bódékat. Pedig hiába utáljuk a szagot, és hiába könnyítünk négy korsó sör után egy szuszra, a plafonra bámulva, a szar útja nem valami gusztustalan, gyomorforgató dolog. Mi tudjuk, végig a nyomában voltunk. Az északi csücsköt választottuk, és a Toifor embereivel tartottunk egy körre.

Mi mégis igyekszünk átélni a szippantást. Arra hívják fel figyelmünket kezünkbe adva a nagy, hosszú segédeszközt, hogy erősen tartsuk, mert hatalmas erővel szív, de mielőtt belekezdünk a melóba, kicsit kavarjuk meg a felszínen lévő papír- és szardarabokat. Mint a guláyáslevest? Igen. A munkafolyamat alatt két dologra kellett figyelnünk, hogy ne legyek nyakig szarosak (megúsztuk) és hogy a szívócső ne tömődjön el a bénázásunk miatt. Erre egyébként meg volt minden esély, mivel a profi kolléga egy bugyit kapott ki a szarból az orrunk előtt, de állítólag már találtak farmert, pénztárcát és slusszkulcsot is.

Az egyik munkás szippant, a másik utána nagynyomású, cseresznye illatú vízzel letisztítja a fülkéket. Után már csak újra kell tölteni a tartályt a kék folyadékkal, és új tekercs vécépapírt kell helyezni a tartóba.

A külföldiek nem képesek rendeltetésszerűen használni

A toiforosok pontosan tudják, melyek a legrosszabb szakaszok, például a német és a francia kempingben nagy rombolásokat szoktak rendezni az ottlakók, itt ezen a héten már két vécét is felgyújtottak.

A legkedveltebb mobilvécés játék a rakétázás, amikor is az éppen a fölé guggoló illetővel együtt felborítják a vécét. A sportág legelszántabb hívei ráadásul arra is figyelnek, hogy ajtóval lefelé dőljön a bódé.

A sportágat szép lassan sikerült leverniük a biztonsági őröknek, helyette állítólag hajósat játszanak, mert könnyen fel lehet fektetni a vízre a zöld bódét.

Fény az éjszakában

Azért nem mindenkinek kell a műanyagbudikba járnia, az utóbbi években már több tucat konténer, közel hatszáz vécéje várja az igényeseket, ebben van folyóvíz, meg fehér fajansz, ha valaki máshogy nem boldogulna.

Sőt, van, akinek ennél is több jár. A backstage-ben a zenészeknek olyan kontéreket rendeztek be, mint egy családiasabb szállóban, vagy mondjuk egy felújítás előtti Liszt Ferenc téri kávézóban, oldalt meg virágok nyílnak. Ottjártunkkor a Razorlight énekese ürített, de nem tudtuk elkapni sajnos.

Azért a mobilvécék fejlesztése sem állt le. Az egyik legörömtelibb újításuk, hogy a bódé tetejére rögzített szerkezet nappal napelemei segítségével feltölti magát, éjszaka pedig fényt ad a fülkében. Sőt, idén már vannak mobilpiszoárok is, amiknél hárman tudnak könnyíteni jelentősebb sörmennyiség elfogyasztása után. Azt mondtuk, hogy a klotyó annyira nem büdös? Na, a piszoár az. Inkább szippantanánk napokig budit, mintsem, hogy egy mobilpiszoárt kelljen szervizelnünk.

Az elásott szartól - történelem

1969-ben, Woodstockban még elég kezdetlegesen kezelték a fesztiválok végtermékét: latrinákat ástak, kevésbe szakszerűen bazi nagy gödröket, hosszú sorban, amiket folyamatosan mésszel, illetve a mostani mobilvécékben használt folyadékhoz hasonló, csak sokkal kevésbé környezetkímélő és biztonságos, formaldehid alapú szerrel locsoltak, hogy így kerüljék el a fertőzéseket. Pedig akkor már négy éve létezett a Portoloo elnevezésű, cég, amely egy bizonyos Donald Shepherd tervei alapján mobilvécéket gyártott építkezésekre és kempingekbe.

Ezek konténerbe gyömöszölt mosdók voltak, vízvezeték és csatornahálózat nélkül nem sokat értek, de hát vagy ezeket választotta a fesztiválszervező, vagy a fából készült szállítható budikat, amikhez viszont gödröket kellett ásni. Ez utóbbiak egyébként a második világháború után jelentek meg az Egyesült Államokban, először a hadsereg igényeihez fejlesztve.

A hetvenes években jelent meg először a műanyag mobilvécé, aminek felépítése azóta sem változott. A könnyű szerkezet legfontosabb része a tartályból felvezető műanyagcső, amely a keletkező gázokat a szabadba juttatja, illetve a tető környékén kiépített szellőztető, ami friss levegőt juttat a bódéba. Ezekbe adagolták a formaldelhidet, ami megakadályozza a bomlást, ami azért is nagyon jó, mert így nem lesz büdös. Annyira.