Le, lent marad, aztán föl

Nem sok metál van, amit egy az egyben el lehet hinni, de a Tool ilyen. És nem is csak azért, mert sárkányok és generációs dac helyett olyasmikről van benne szó, hogy meghalt az anyád, hanem mert látszik rajtuk, hogy küldetést teljesítenek, még ha pontosan nem is tudom, mi az. Ráadásul úgy, hogy a zenekar közben folyamatosan komolytalankodik saját magával, sose lehet tudni, mi igaz, mi nem, hogy a nevük (Szerszám) valóban egy óriási faszt jelent-e, vagy valami komoly spirituális-pszichológiai jelentéssel bír, hogy komolyan a sírásban és közben a harmadik szem felszabadításában látják-e a megfelelő eszközt a psziché egészsége felé vezető úton, vagy csak hülyéskedtek.

Tool

Maga a produkció egyáltalán nem vicces: kiáll négy ember a maga szokatlan színpadképével (nincs frontember, hátul bujkál a dobos mellett, a két gitáros a két sarokban; a zene megfelelő befogadásához és az alkotáshoz nagyon kellenek a színpad üres, sötét terei, mondják ők), szóval kiállnak egy ún. pszichedelikus vetítésbe (a végén fasza lézerezés is van), és minden szó nélkül energiát és igazságokat közölnek a megjelentekkel. Sixx kolléga, aki a mocskos rock elkötelezettje, nehezményezi is, hogy nincs kapcsolat a közönséggel, de hát más sincs, csak kapcsolat. Rá kell csatlakozni, aztán bólogatni: igen.

Bár a Tool számai közmondásosan összetettek, olyannyira, hogy megnyerték már maguknak a progresszív metál, illetve az artrock cimkéket is, komplex metálépítmények helyett ebben a zenében folyamatok vannak, amely folyamatok a figyelmes hallgatót elvezetik egy olyan helyre, ahol összevarrt fejű, tésztaszín bőrű emberek (halottak?) kedvesen rábírják, hogy kezdjen végre valamit a lelke sötét mélységeivel, gyónjon, valljon, omoljon zokogva a padlóra. Aztán álljon föl megtisztulva.

Mindezt technikailag tökéletes, a kilencvenes évek eleji nyugati parti rock hangulatát (amivel kapcsolatban nagyon könnyen elgyengülök, bevallom) a mai napig valamennyire őrző zenében. A koncert végén Mr. Keenan énekes kedvesen megköszöni mindenkinek, hogy eljött, és reméli, hamarosan találkozunk, majd megölelik egymást, mint minden fellépés végén, és visszatérnek a színpad mögötti üres, sötét tereikbe.

Ha ez nem járul hozzá a teremtés egészéhez, akkor mi? (A+)

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!