Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!A koncert elején különös döntésnek tűnt ez az egész. Álltak a porban a még és már kicsit részeg leányok és fiúk, és bizonytalanul bólogattak, ahogy beperdült a rockandrollsztárimitátor-versenyek örökös győztese, a hosszú vörös haját napszemüveggel rögzítő, vörös bajszos rongylábkirály, Jesse Hughes. Pónemre egy kevésbé sikerült Uj Péter-hasonmás, egy Szeszélyes évszakokban szereplő rocker és az Országúti diszkó című Patrick Swayze-film bármelyik szereplőjének keveréke. Überrocker külsejét Village People-stílusú vicces testbeszéddel ellenpontozta, úgyismint rongylábazás minden mennyiségben, cuki mutogatás jobbra-balra és a lédik gyanúsan gyakori megszólítása.
A többi tag is egy-egy rockbandatag-toposz megszemélyesítőjének tűnt, miszerint nagyfejű, kopasz gitáros, sildes bőrsapkás, lógó fekete hajú, gótszerű basszusgitáros és izmos, fiatal, rövid hajú dobos. A tréfagyanút erősíti az együttes neve is, hiszen, haha, nem is death metált játszanak. (A név amúgy tarantinós eredetű, amennyiben egy részeg ember egy ízben azt magyarázta Hughesnak, hogy a Poison egy death metál banda, mire ő rávágta, hogy a Poison a death metál Eaglese, oszt ez lett a név.)
Az egész nem feltétlenül hangzik riasztóan, az meg főleg nem, hogy az együttes megalapítása előtt Hughes republikánus aktivista, sőt szövegíró volt. Később azt nyilatkozta, a gyökeres életmód-váltás oka az volt, hogy "rátalált a drogokra". (Az EDM-et volt osztálytársával, a Queens Of The Stone Age-es Josh Homme-mal alapította.)
A délutáni Nagyszínpadon az együttes mindenesetre középtempós, klasszikus rockandroll-döngölést adott elő, ironikus gesztusokkal. A zene nem volt rossz, a középtempós rockandroll kultúrákat söpört már el, a frontember 10-12 másodpercenként vicceskedett egy nagyot, de az egész mégsem volt különösebben izgalmas. Kiváló volt viszont ahhoz, hogy a részegek finoman, sérülésveszély nélkül megmozgassák az egész éjszakás szemétben fekvéstől elgémberedett tagjaikat, így egyre duzzadt a közönség, a közepén már csápoltak, a szélén meg lelkesen rugdalták a port. Nem túl vadul, olyan igazi délutáni hangulatban. Szóval lehet, hogy ez volt az ideális választás, bár a mókaroki kisebb térben talán nagyobbat ütött volna. (C+)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
