• Cinematrix
• Média
• Showbiz
• Kultpol
• Klassz
• SciFi
• Életmód
• Litera
• Archívum

• Mellékletek

• Kiskarácsony
• Sziget 2005
• Korrektorblog
• Filmszemle 2005
• Sziget 2004

• Szavazások
• Ámuljon a jövő Budapestjén!

Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változat

Hogyan jussak el egyáltalán a Batthyány térig – merült fel a kérdés, amikor kiderült: a Veled-Érted Egyesület segítségével a Sziget ingyenes buszjáratot biztosít a tértől a mozgáskorlátozottaknak. A Battyhányiig egy taxiba tuszkoltuk a nem összehajtható kerekesszéket, ahol a mozgássérült busznak kijelölt megállóban a taxis még csak nem is lassított. „Látja az órát? 1500 forint. Ennyiért kiviszem Önt a Szigetre” jelentette ki Szondi György, a City Taxi legidősebb, 72 éves munkatársa, majd hozzátette: „ember vagyok én is”.

Nehéz vécézni

„Délután három, oké, itt vagyok. De most hogyan tovább egyedül?” tűnődtem egy fél percet a bejáratnál, amikor egy fiú odaugrott, és letolt a sziget belsejébe vezető lépcsőn. Első utam az Ability Park felé vezet: csak semmi sietség, kézi erővel hajtva 20 méter / perc a sebességem. „Hova mész?” – kérdezi tört angolsággal valaki, és felderülök: újabb segítség érkezett. „Az Ability Parkba” – válaszolok, ám a várt önkéntes tolás helyett a zuhanyzóhoz vezető útról érdeklődik a francia fiú, majd elviharzik, így a cirkáló elsősegélynyújtók tolnak be a betonúttól nem messze lévő parkba. Itt felfújják a székem kerekét és megejtem az első vécézést is.

A vécé és a mosdó közötti szakasz elméletben akadálymentesítve van, de mint később kiderült: nemcsak nekem, a tapasztalatlan kerekesszékesnek okoz gondot a lefektetett, néhol hiányos gumipadlón eljutni a csapig. „Egyedül a bár jelent gondot, mert nem tudok odamenni a pulthoz. De az emberek – főleg a külföldiek – itt a Szigeten segítőkészebbek. Például, nem futnak el a pénzemmel, úgy, mint az egyik belvárosi Főzelékfalónál történt” avatott be rögtön a szigetes nehézségekbe Andrea, aki egyébként a MÜPA idegenvezetője mozgáskorlátozottak számára.

Úton a Nagyszínpad felé

Rengeteg a kátyú és a bukkanó, hamar elfárad a karom, segítség nélkül talán pár száz métert tudnék megtenni. De szerencsére mindig akadt egy önfeláldozó barátnő; amikor ők pihennek, akkor pedig valaki arra járó biztos kirángat a kátyúból, feltol a betonútra vagy elgurít a pálinkás standig. Itt lábon járóként fel sem tűnő akadály fogad: nem tudok odamenni a pulthoz, mert 15-20 cm magas emelvényen van. Nem baj, vesznek helyettem italt. Kezdem megszokni a kiszolgáltatottságot: nem jó, viszont egyedül nem megy. Jó kis meggyes pálinka után irány a Civil sziget, ahol összefutunk – vagy helyesebb lenne azt írni, hogy összegurulunk- Richárddal, Zsolttal és Viktóriával, akik a mozgáskorlátozottak életét segítő kutyákról tartanak bemutatót. „A kutyákkal könnyű ismerkedni. Amíg egyedül vagy, vagy kísérővel, addig egy kicsit mindig elkülönülsz. De a kutyákat mindenki szereti, ezért idejönnek és innentől már könnyebb kommunikálni” ad bepillantást a mozgáskorlátozott társasági életbe Richárd, akinek kutyáját máris ketten simogatják. „A legkritikusabb a vécé-helyzet: korábban bárki bemehetett a mozgáskorlátozott vécékbe, így számunkra használhatatlanná vált. Most már csak kulccsal lehet bejutni, és így sokkal jobb” folytatja. Tovább megyünk: rövid buckába-akadós szerencsétlenkedés után a német Andy és barátja segítségével jutunk el egy padka nélküli étkezős sátorhoz, majd tele hassal irány a Serj Tankian és R.E.M koncert a Nagyszínpadon.

Buli vaaan!

Nyolc körül érünk a Nagyszínpadhoz, pont a Serj Tankian koncert kezdetén. Gyömbérsör vételezése után kacérkodom a gondolattal, hogy „idelent” hallgatom a koncertet, de a köröttem egyre inkább sűrűsödő és nyomasztóvá váló fenekek bámulása után jobb belátásra térek, és inkább mégis igénybe veszem a mozgáskorlátozottaknak fenntartott lelátót. A délutános biztonsági őr szerint délutánonként maximum 3-4 mozgáskorlátozott lézeng a lelátón. Ehhez képest a fél kilenckor, a koncert közepén, legalább tíz különféle sérült és mozgáskorlátozott van a fenntartott helyen, a fél tízes R.E.M koncerten pedig nagyjából harmincan „tülekedtünk”; nem számítva ide azokat, akik a lelátó melletti mozgássérült vécé tetejére felmásztak. Ezeket azonban rendre leparancsolják kényelmes helyükről, így ott nagy a fluktuáció. Közjáték: felszabadul egy hely a lelátó első sorában: két mankós szalad oda vetélkedve. Az R.E.M koncert alatt Richárd gurul oda hozzám, és elmeséli: egy órája keresik a vécét, mivel egyetlen biztonsági őr, információ-szolgálatos, vagy a Szigeten dolgozó sem tudta megmondani, hogy az Ability parkon kívül hol lehet kerekesszékstul vécézni, illetve, hogy hol találhatóak a vécékhez kulcsok. Okulva Richárdék kalandjából, a koncert után az első utam a lelátó melletti mozgáskorlátozott vécéhez vezet: foglalt. Eközben kisebb sor alakul ki az épp foglalt vécé előtt. „Amióta letépték a mozgássérült matricát vécékről, mindig ez van. De én bezárom majd Ön után a vécét, és akkor a többiek elmennek” magyarázkodik a kulcsos-ember biztonsági őr. A vécé amúgy kultúrált: van papír és gombnyomásra spriccelős kézmosási lehetőség.

Áramlik a pozitív energia

Már nem merek inni, nehogy vécézni kelljen, úgyhogy megnézzük, mi újság a Magic Mirror sátornál. Az Ability parkban megismert Andreának igaza volt: több alkohollal a vérükben, és a sötétben kevésbé figyelnek – vagy tudnak figyelni – a két lábon járók. A magasabb alkoholszint azonban nagyobb közvetlenséget is hoz: a Zsidó sátornál bevonnak a pörgős zsidó-rock táncba – egy ázsiai lány lelkesen rángatja ütemre a kocsimat -, melynek legvégén a francia Laurent a nyakamba borul. „You have a beautiful smile” udvarol, mi pedig tovább gurulunk. Szerencsénk van: a Magic Mirror sátorba rámpán – még ha meredek is – vezet az út, melyen segítségünkre van egy jobboldali karsérüléssel rendelkező fiatalember.

A sátorban nagy az élet, ám ez sajnos ismét az egyméteres magasságban lévő fenekek bámulásában és tülekedésben merül ki számomra, így elindulunk a kijárat felé. A taximegállóban hosszú a sor, ám mi soron kívül kapunk egy kombit, melybe három ember próbálja beszuszakolni a kerekesszéket. Noha a Szigeten tényleg mindenki segítőkész, távozóban magamban örülök, hogy csak átmenetileg kell megtapasztalnom, milyen lehet egy átlagos hétköznap kerekesszékkel a városban, ahol padka padkát, kátyú kátyút ér, és ahol arra a lehetőségre is fel kell készülni, hogy olyan emberekre kell hagyatkoznom, akik vásárláskor elszaladnak a pénzemmel.