• Cinematrix
• Média
• Showbiz
• Kultpol
• Klassz
• SciFi
• Életmód
• Litera
• Archívum

• Mellékletek

• Kiskarácsony
• Sziget 2005
• Korrektorblog
• Filmszemle 2005
• Sziget 2004

• Szavazások
• Ámuljon a jövő Budapestjén!

Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változat

Sex Pistols

A Sex Pistols nagyszerű koncertet adott péntek este. Szélvihar kerekedett, amikor a legendás zenekar a színpadra lépett, és másfél óráig mindenki nagyon jól érezte magát. Lelkesedett és kacagott a közönség, a zenészek úgy tűntek, mint akik tényleg élvezik a játékot, Johnny Rotten pedig bohóckodott és keménykedett, ő volt felváltva Joker a Batmanből, a gonosz pedellus, meg egy lökött idióta, aki az egész kocsmát megnevetteti.

A Sex Pistols számai nagyon jók, és nagyon jól szóltak a dalok a Szigeten. Kemény volt, feszes, energikus, nyoma sem volt annak, hogy 30 éves is elmúlt már a zenekar. Punkműsor volt, persze, de úgy összepróbálták, mint a szimfonikusoknak kell. A Sex Pistols a punk európai emblémája lett, mindenkire hatott, akik utána gitárt használtak, és az örökséghez méltón játszottak. Akkor is, ha manapság a közönség nem köpködi a zenekart, mint divat volt annak idején Angliában. Kitaláltak Rottenék egy másfajta műsort, igazodva a puhányabb kor igényeihez, és illően hajlott korukhoz. A 21. századi Sex Pistols is remekül működik.

Johnny Rotten nem a saját emlékművét jött imádtatni, inkább nagyszerű érzékkel csinált hülyét magából, a közönségből és az egész rockzenekarosdiból. Ettől aztán tényleg punkos lett. Műlevelekből összevarrt madárszerű kezeslábas jelmezével már színpadra lépéskor megmutatta, hogy nem párás szemmel dicsőíteni jött a hősi múltat, hanem gúnyolódni.

Az összes divatos rockzenekaros klisét bemutatta: tapsoltatott és énekeltetett, de olyan gonosz vigyorral és ironikus hangsúllyal, hogy látszott, tökéletesen tudja, ez a fasiszta nagyszínpados idolépítés mennyire ciki.

Láthatóan nagyon jól mulatott, ahogy fegyelmezett ezrek éneklik kórusban hogy anarchia, meg antikrisztus, meg nincsen jövő, és tudta, hogy majd a fegyelmezett ezrek ezután elmennek fegyelmezetten sorban állni sörért, wc-ért. Egyáltalán nem csinált úgy, mintha jelentősége lenne a 30 évvel ezelőtti polgárpukkasztás üzenetének, helyette a mostani világot pukkasztotta, finomabban.

Kétszer ment le a színpadról, kezét a füléhez tartva, „ha zajt csaptok, visszajövünk”, mint egy megjátszós apuka a bújócskázó gyereknek, „jaj nem látom hol van a Pistike”. Megmutatta a seggét, mert az is divat lett. Kórusban ítéltette el az iraki háborút és Bush elnököt, majd amikor a közönség nagy része már vezényszóra engedelmesen zúgolódott, felszólította őket, hogy akkor most imádkozzanak Allahhoz. A mostani fiatal kollégáit gúnyolta, a rockbizniszt, miközben egy percig sem csinált úgy, mintha ő nem lenne része az egésznek. Sokszor elmondta, hogy mennyire szereti a közönséget, különösen Magyarországot, az összes sztáros közhelyet bevetette mesterien gonosz gúnnyal.

A Sex Pistols volt hosszú ideje az egyetlen zenekar, ami picit tovább játszott este 11-nél. Biztos nekik is szájukba rágták, hogy be kell fejezni, mert jönnek a környék polgármesterei, Bús Balázzsal és Derce Tamással ne húzzon ujjat, hatalmasabbak ők mint II. Erzsébet, akit szintén nem kímélt 1977-ben. Aztán direkt úgy csinált mindig, mintha most már tényleg vége lenne, de nem volt, ott ütögette a mellét a színpadon meg tisztelgett katonásan még 23 óra 7 perckor is. (Ez a punk, nem az okoskodás.)

Lehet, hogy a Sex Pistols már 30 éve sem az autentikus lázadásról, hanem a műbalhéról szólt. De azért 30 évvel utánuk sincs magyar zenekar, aminek a frontembere piros-fehér-zöld alsógatyában a Kossuth téren rázza a seggét, hogy „Isten baszd meg a magyart”.

URH

Az URH is fontos zenekar volt, egy generációt megtermékenyítő tiszavirág (fél évig működött) a magyar könnyűzene dzsungelében. Sajnos péntek késő délután a Nagyszínpadon a zenekar megalázta magát. Müller Péter Sziámi énekes nagyon hamis volt, és ezt hol kiabálással, hol énekbeszéddel, hol pedig váratlan áriaszerű hajlításokkal igyekezett ellensúlyozni, de egyik sem segített, sőt. A zenekar is többször szétesett, mintha 1981 óta tényleg nem próbáltak volna. Érezték, hogy baj van. Ahelyett, hogy megdicsőültek volna 27 évvel a feloszlás után, a Sex Pistols előtt, szomorú fejjel, egyetlen halvány mosoly nélkül, magába fordulva játszott mindenki. A közönséggel nem is keresték a kapcsolatot, Müller se, nem üzentek semmi aktuálisat, de nem is emlékeztek, hogy legalább nosztalgiázzanak, ha mondanivalójuk most úgysincs. A humortalan, bágyadt és hamis műsoruk közben úgy tűnt, mintha a dalaik eredetileg is rosszak lettek volna.