Tóth Orsi : Ez csak egy test, így használom

2009. február 9., hétfő 14:00 |

Mundruczó Kornél kedvence itthon egy étteremben pincérkedik, a Berlinalén ma az egyik shooting sztár.

Majdnem elütöttünk a Dob utcában, amikor kapucnival a fejeden sétáltál az utca közepén, és észre sem vetted. Ennyire be szoktál fordulni?

Előfordul. Ha kapucni van rajtam, akkor rossz kedvem van. Alapból nem érzem magam zárkózottnak, de kevés ember van, aki nagyon közel áll hozzám.

Fotó: Barakonyi Szabolcs

De most, hogy Shooting Star vagy, minden más?

Vicces, hogy ezt mondod, pedig nem változik semmi. Lefényképeznek, néhányat koccintasz. Nyilván nem akarom ezt félvállról venni, de túldimenzionálni sem kell. Dolgoztam már külföldön, és tudom, hogy sok múlik az ilyen alkalmakon, amikor az ember megmutathatja magát. De ha valaki akar, enélkül is meg fog találni.

Cannes-ban a vörös szőnyegen nagyon zavarban voltál.

Lehet, mert nem az én terepem, Viszont ahhoz, hogy azzal foglalkozzam, ami érdekel, szükség van erre is, hozzátartozik a munkámhoz. De nem hiszem, hogy önmagában ezzel bármit is el tudok érni.

Látod magad előtt, mit szeretnél öt év múlva csinálni?

Dolgozni. Hogy ne csak a saját köreimben tudjak mozogni, hanem minél több újat megismerjek. És ne ismételjem saját magamat. Ezek a fontosak.

Több külföldi munka például?

Igen, jöhet az is. Jelenleg két külföldi munka lóg a levegőben, egy kanadai és egy holland. De eddig is volt rá példa, három éve készítettünk Marokkóban egy kisfilmet Shirin Neshattal, amiből egy videóinstalláció is készült. Neki az a koproducer ajánlott, aki Kornéllal dolgozott, és onnan ismert engem. Később készült egy nagyjátékfilmje Shirinnek, amiben szintén játszottam, és ebben az operatőr ajánlott egy osztrák rendezőnőnek, akivel leforgattam egy félig dokumentum-, félig fikciós filmet. Persze nem lehet kérni egy rendezőtől, hogy legyek benne a fejében. Ez olyan, mint a szerelem, azt sem lehet kérni.

t02

Mundruczó talált ki ilyennek, vagy te alakítottad őt ilyenné?

Nem hiszem, hogy ez így működik, kölcsönösen sokat hatottunk egymásra. A Kornél jókor, jó helyen tett fel olyan kérdéseket, amiket lehet, hogy én máskor, máshogy, vagy nem tettem volna fel magamnak. Viszont az ember egy idő után már nem, vagy nem eléggé inspirálja a másikat, és ez nem attól függ, hogy szeretik-e egymást. Egyszerűen kellenek az új dolgok.

A Mundruczó-centrikusságod mellett sok mindent bevállaltál Koltai Róbert Világszámától az Egyetleneimen át a rövidfilmekig, és rengeteg színházi darabig.

A Kornél egy út, tényleg szeretek vele dolgozni, valószínűleg azért, mert ösztönösen tudok működni mellette, képes vagyok felszabadulni. Merek megmutatni dolgokat magamból. Ez egy részem, de én nem a Kornél vagyok, sem az ő szereplője, sem az ő színésze. Én én vagyok, és keresem a saját utamat, ehhez pedig hozzátartozik egy Koltai-film, egy Akku, egy HoppArt. Nem a népszerűség miatt, vagy hogy színésznő legyek, hanem mert érdekel, amit csinálok.

t03

Azért a rendezőnek alapvetően dolga meghatározni a karaktert.

Annyiban igen, hogy mit ad a kezedbe, milyen környezetbe tesz, és még sok egyébbel is megteheti ezt, de a karaktert én gondolom ki. Amit ő gondol ki a szerepemről, az más. Ahhoz, hogy én a legpontosabban tudjak megfogalmazni szerepeket, ahhoz nekem kell a saját szavaimat, élményeimet megtalálni hozzá. Ha a rendező elmondja a gondolatait és érzéseit, akkor már annak próbálok megfelelni.

Ez Koltai Róbertnél is működött?

Igen. Általában nem szólnak bele abba, hogyan játszom, legalábbis abból szokott jó dolog kisülni. Biztos makacs is vagyok, meg valahogy máshogy használom a gondolatokat a fejemben. Engem elvisznek a szavak. Harcolok a rendezőkkel, illetve azzal a képpel, ami bennük van rólam. Akkor születik jó dolog, ha engedik ezt a képet befolyásolni.

A filmjeidben rendszerint levetkőztetnek, megerőszakolnak, elbánnak veled. Mozi után konkrétan sajnállak, hogy mit tettek veled a rendezők.

Ami nem öl meg, az megerősít. De ez csak egy test. Az enyém ilyen, mindig jelent valamit, és így használják. De legfőképpen én használom. És én is kifejezhetek dolgokat vele, ez mindig adok-kapok alapon működik. Valamiért elvállalod ezeket a szerepeket, valamit te is akarsz adni, elmondani.

t04

Önmagadat viszed vásárra, nem félsz, hogy elhasználnak?

Máshogy hogy érném el a célom? Maximum én használom el magamat, mert én döntöm el, mit vállalok be. Ha kispórolok valamit, akkor már nem lenne ugyanaz. Ha féltem magamat, akkor nem tudom azt mutatni, amit gondolok.

Kiderült már, milyen határaid vannak, amikkel meg kell küzdened?

Az s-betűm például? Mindig azt mondják, hogy nem lehet érteni, amit mondok, ez az egyik határom, ezzel küzdök sokat. Ha tudom, mit akarok mondani, akkor mindegy milyen hangosan mondom, értik, persze vannak azért akusztikai határok. Egyébként pedig Quasimodo is lehetnék, mindent meg lehet oldani.

Téged a forgatás után, gondolom, kihúznak a jelenetből a lábadnál fogva, majd két hónappal később újra feltöltődsz. Mi a munkamódszered ehhez?

A szöveg az egy halott anyag, azt kell megtölteni. Csak rajtad múlik, hogy az ott van az arcodon, a mozdulataidban, a kisugárzásodban. A forgatás végére ezért tényleg elhervadok, de ez szép dolog, hozzátartozik. Szóval elfáradok, megvisel a szerep, de nem szabad sajnálnom odaadni magam. A fájdalomtól vagy a szomorúságtól lesz egész.

t05

És lehet ezt így bírni?

Nem leszek ettől kevesebb, adni jó dolog, és én így szeretek élni. Nem hiszek a színészetben, nincs olyan, hogy színész. Meghatároztak vele egy szakmát, de ezen nem múlik semmi. Nem ezen dől el, hogy ki vagy az életben, ennél vannak fontosabb dolgok. Ez egy hivatás, hogy tudsz adni. Nem a szereplés és a hírnév számít.

Az M étteremben való pincérkedést a napi megélhetés miatt kellett bevállalni?

Nyilván találhattam volna mást, ha a megélhetés lett volna fontos. A filmben nincs visszajelzés, mert évekig készítesz valamit, majd vége van, senki nem tud rólad, neked vannak apró sikereid vagy kudarcaid. A tányért viszont kiviszed, esznek, és megköszönik.

Comment:com

A True Blood vezetheti fel az új Sorkin-sorozatot
Aaron Sorkin az egyik olyan hollywoodi forgatókönyvíró/producer, akinek érdemes odafigyelni minden munkájára.

KönyvesBlog

Pénzt terveztek az írók
A globális válság kellős közepén gyakran felmerül a kérdés: egyáltalán mi is az a pénz? A Guardian pont ezért írókat kért fel, hogy tervezzék meg a saját bankjegyeiket.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz