Megan Fox a sci-fi királynője

2009.10.19. 15:29
Kiosztották Los Angelesben a Scream Awardsot, azaz a Sikoly-díjakat. A Spike TV nevű kábeladó 2006-ban hívta életre a filmes és tévés díjat, amit a közönség szavazatai alapján az év legjobb sci-fi és horrorfilmjei, sorozatai és a bennük látható színészek kapnak. Látszik, hogy nem a szakma szavaz, hiszen a legjobb sci-fi színésznőnek Megan Foxot választották a Transformers 2-ért.

A Scream Awards presztízse kétséges, nemigen lehetett még olyat olvasni sehol, hogy XY sírógörcsöt kapott esetleges mellőzése miatt, de a Saturn Awards mellett ez az egyetlen olyan díj, amit kifejezetten a horror és sci-fi műfaj képviselőinek adnak át. Itt valóban eséllyel indulhat egy belezős horror is, sőt minél véresebb valami, annál nagyobb valószínűséggel zsebelheti be az ék alakú szobrot (tetszik érteni: mint amivel a vámpírok szívét kell döfködni hajnal előtt).

A komoly díjakkal ellentétben a Scream kiosztásakor a nép dön. Az egyes kategóriák jelöltjeinek listáját ugyan szakmabeliek állítják össze, de szavazniuk a nézőknek kell, így nem lehet azon csodálkozni, hogy az év sci-fi színésznőjének választott Megan Fox olyan pályatársait utasította maga mögé tökéletes alakjával, mint Katee Sackhoff (Battlestar Galactica - Csillagközi romboló) vagy Lena Heady (Terminátor: Sarah Connor krónikái). A Transformers 2-nek egyébként nem ez volt az egyetlen díja a gálán: az év legjobb újonca díjat Isabel Lucas kapta, aki robotlányt alakított a filmben, és szobor járt a töméntelen mennyiségű robot megalkotásáért felelős trükkmestereknek is.

Négy díjat vihetett haza a nálunk is vetített True Blood (Inni vagy élni hagyni) című sorozat, ez lett az év tévésorozata, két főszereplője megkapta az év horrorszínésze és színésznője díjat (Stephen Moyer és Anna Paquin), és jutott egy szobor a sorozat egyik legjobb karakterét, az ezeréves viking vámpírt alakító Alexander Skarsgardnak is: ő lett az év gazembere.

A halhatatlan Keith Richards Johnny Depptől kap díjat
A halhatatlan Keith Richards Johnny Depptől kap díjat

A Star Trek az Utlimate Scream díj, az az év legeslegjobb filmjének járó szobor mellett begyűjtött egyet a rendező JJ Abramsnek, Zachary Quinto (Spock) lett a legjobb férfiszínész a sci-fi-kategóriában és természetesen a franchise 11. darabja kapta meg a legjobb sci-fi díját is. A szenvelgős vámpírfilm, a Twilight sem maradhatott ki a sorból, a két főszereplő a fantasy film vagy tévésorozat kategória színészdíjait vitte el.

A legviccesebb díjat Keith Richards kapta, ő lett a halhatatlan kategória győztese, és megválasztották az év legjobban várt filmjét is: ezek szerint az amerikai közönség tűkön ülve várja az Alíz Csodaországban új feldolgozását. A díjat Johnny Depp vette át.