Vidáman cuppog a cigányszusi

2010. július 22., csütörtök 17:27 |

22 évvel a Régiposta utcai Meki és hetekkel a Váci úti Starbucks megnyitása után végre nem csak a prolik és a porkávérajongó polgárok örülhetnek Budapesten: mindjárt nyílik egy híres nemzetközi láncszem a gazdagoknak is, szeptember elején ugyanis elindul a Nobu Budapest. A Nobu egy nagyon híres étteremlánc, amit Robert de Niro színész és Nobuyuki "Nobu" Matsuhisa szusiséf és étteremtulajdonos alapítottak, és japán meg japán-perui fúziós ételeket kínál.

„Miközben Arnold Schwarzeneggert lámaszemhéjba tekert tengerisün-ikrával dobálta, gondolta volna, hogy egy nap Rogán Antallal fog hekkezni a Belváros főutcáján?” A kérdést nem tudtam feltenni, mert a filmsztárokkal barátkozó japán séfet elsodorta előlem a Kempinsky szállóban hömpölygő újságírótömeg. Azért hömpölyögtek olyan nagyon, mert a kétharmaduk szokás szerint nem olvasta el a meghívót, és azt hitték, hogy most nyílik meg az ismert luxusétterem budapesti leánya. Pedig most csak beszéltek róla, a nyitás csak szeptemberben lesz.

A embertömeg élén a kedélyesen vigyorgó Nobuval és Andy Vajna producerrel, a leendő étterem tulajdonosával együtt ott sodródott a Nemzet Új Főutcájának Megálmodója, az V. kerület polgármestere, a hóna alatt egy mappával. Mi lehet a mappában? Tokio új főutcájának tervei? A legújabb médiatörvény tervezete, ami regisztrációkötelessé teszi a bazmegolást? Mindjárt kiderül!

Közös makinak tempurás a háta

Minek Nobu egy országba, ami messze van minden tengertől, és a lakosai – beleértve a gazdagokat - nagyjából annyira szeretnének halat ebédre, mint egy metálos próbatermet a felső szomszédba? A sajtótájékoztatón kiderült: hát azért, mert Nobu és Andy akkora spanok, hogy egy kék bálna farkúszója adja a másikat, 24 éve, 5 kontinensen együtt tekerik a makit, és mostanra lett olyan fejlett a japán középvállalkozó logisztikai hálózata, hogy minden nap jó minőségű nyers halat tud Budapestre szállítani. Nobu szerint a pesti lesz a 22-dik, Vajna szerint a 23-dik szem a láncban, de ez végül is teljesen mindegy.

Raid over Athens

Budapest felnőtt lett – mondta a lelkes Vajna, aki hatásosan hangsúlyozta, hogy London és Moszkva között csak Budapesten van Nobu Európában. Ez azzal az apró megszorítással igaz, hogy porrá bombázzuk Milánót, Mikonoszt és Athént, de egy igazi nemzetközi gourmet-t ilyen apróságok sosem zaklattak fel, ha a jutalom értük egy jó zsíros tonhalhasfal-darab. Andy azt is mondta, hogy a Kempinski szálló oldalába költöző étteremben minden társadalmi réteg megtalálja az otthonát. Ha ennek a tíz százaléka igaz lesz, újra élet költözik a Petőfi Sándor utca legunalmasabb szakaszába, ahol vidáman cuppog a cigányszusi meg a köztisztviselő-maki.

Édesanyám tempurája kihajtott az útra

A tájékoztató csúcspontjaként Rogán „Nemzetközi” Antal „Nobu szan”-ozott egy jó nagyot, és a Vezénylő Tábornok Úr mesebeli kiskondás-imidzséhez illeszkedve olyant is mondott, hogy „vidéki gyerekként nem tudtam, mi az a japán konyha, de aztán.” Végül átadott egy palack Szepsy-aszút és egy Szent István teret ábrázoló rézkarcot Nobu-szannak, utóbbit abban a reményben, hogy a következő Nobut a mester a mostanitól 200 méterre, a  nevezett helyen fogja megnyitni.

Nobu mester szólt ezután, pont olyan angol kiejtéssel, mint az átlagos magyar EP-képviselő. Ezzel is megmutatta, hogy minden ember egyenlő és a hírességek haverja sem előbbre való isten legkisebb barmainál. A mester a pódiumon inkább zavarosnak tűnt, de az esemény után exkluzíve eltársalgott az Indexszel, így kiderült, hogy értelmes, rafkós fickóról van szó.

Mégis képben van a mester

Evett valaha pontyot? – szegeztem a mellének az első kérdést,  mire nevetve azt mondta, hogy japánban is eszik a pontyot, szasiminek nyersen nem csinálná meg, de főtt változatban, például valami helyi paprikával abszolúte el tudná képzelni. Lazításnak megkérdeztem, hogy horgászik-e, mire elmesélte, hogy régen nagyon szeretett pecázni, de amióta világhírű lett, a horgásztársai állandóan piszkálják, hogy vágja föl a fogást szasiminek, de ő pihenés végett járna horgászni, halat meg metél eleget, úgyhogy inkább abbahagyta az egészet.

Nyitás tehát szeptemberben, október közepén jön Pestre Robert de Niro egy utómegnyitóra, és állítólag addigra készül el Szervátiusz Tibor szobrászművész a „Médiatudatos Antal nyers tonhalat teker a testére” című fafaragványával is.

Kellemes várakozást!

(Aki még mindig nem tudja pontosan, ki az a Nobu és mitől olyan híres, olvassa el ezt a cikket a Dining Guide-ból, és minden kiderül.)

Kommentek

  • 2010.07.22 18:50:25Phaszomkivan

    A cikkíró egy pöcs.
    1.Cigányszusi???
    2.Ha nem tetszik nem mész oda...

    Menj helyette esti újságíró oktatásra.

  • 2010.07.22 18:56:45sirdenis

    Én is ajánlom az újságírósulit a cikk írójának.

    Ezt tanítani kell... :D

  • 2010.07.22 19:00:28tripperöcsi

    Igazából nem értem hogy a szerző miért gondolta azt, hogy minél bunkóbb hangvételben írja meg ezt a remek cikket, annál viccesebb lesz... Ez így sajnos FAIL

  • 2010.07.22 19:02:03kezdovideki

    Minek ez a megmondó-hangnem? Azért, mert index, nem kell fröcsögni.

  • 2010.07.22 19:02:51faustino

    Iván napszemüvegben

  • 2010.07.22 19:04:40kakaósbögre

    ez a cikk de szar má...

  • 2010.07.22 19:08:21Róbert68

    Kedves Szily Laci!

    Tisztelem becsülöm a munkádat, de ez a cikk sztem. (is) gáz.

  • 2010.07.22 19:09:46csarli firpo

    Telitalálat, jó írás !

  • 2010.07.22 19:16:32Parajpuding

    Az írás jó. Az előttem szóló néhány taplóvárinak éppúgy nem kell végigolvasni a cikket, ha nem tetszik, ahogy az étterembe sem kell ellátogatni majd, ha nem tetszik. Vili tuskókáim?

  • 2010.07.22 19:17:17gogo boly

    Ujgazdag -ek . szep szep de maradjun idehaza.!

  • 2010.07.22 19:17:19péterbors

    gondolom a cikk írója ebédre valami moslék kínait evett...
    "kétharmaduk szokás szerint nem olvasta el"
    te igen. olvasni tudsz, írni nem

  • 2010.07.22 19:18:02kezdovideki

    asszem ezzel a véleménnyel kissebbségben maradtál, paraj

  • 2010.07.22 19:18:40péterbors

    parajpuding! rokona vagy, ugye?

  • 2010.07.22 19:21:52tripperöcsi

    @parajpuding: Egy ilyen hangvételű komment után ugye nem kell vitatkozni arról, hogy ki tahó? :)

  • 2010.07.22 19:22:22chemical_tourist

    norbi nobu-t nekünk! Update-et a japónak.

  • 2010.07.22 19:23:21kopperfield

    Látszik a képen, hogy Tónink magabiztosan, örömmel mozog a gazdag hírességek között, teljesen úgy mint egy szocialista. És ezek az urak a magyar nép szép, egyszerű fiai. Kedves uraim! Lehet, hogy a haza ellensékisége csak azért fájt önöknek mert nem sündöröghettek Andy Vajna körül?

  • 2010.07.22 19:25:01Kokszos_Karesz

    Viccesnek bunkó volt, bunkónak kevés, szép, gratula

  • 2010.07.22 19:25:40Mr Chablis

    Kedves Cikkíró!

    Ha a bejáratnál felnéz a szálloda homlokzatára, esetleg amikor naponta odajár reggelizni, vagy egy drinkre, akkor láthatná, hogy a Kempinski bizony pontos i-vel írja a nevét, nem nemesi származék, hogy y-t használjon. Nem szeretném megbántani, de úgy tűnik, savanyú a szőlő... Miért ment el a tájékoztatóra, ha csak ennyire futotta? Vagy ma már ez a gizdáskodás az újságírás? Kár.
    Legközelebb kérem nézze meg hová megy, hogy legalább a nevét le tudja írni helyesen.

  • 2010.07.22 19:30:24english grandma in use

    szusi suna...a cikk nem 10 pontos, de jo

  • 2010.07.22 19:32:41justblaze

    KenpinskI inkább, nem?

  • 2010.07.22 19:33:04KulfoldiSzallodak.hu

    a Kempinski nem y-al írandó..
    Kempinski. Ennyire egyszerűen :)

  • 2010.07.22 19:34:57Nash vs. Keynes

    bűvös szakácson is volt cikk a londoni noburól. Jó hogy végre itt is lesz. A cikk kioktató és bunkó hangvételű. Igen, nem muszáj olvasni az indexet.

  • 2010.07.22 19:44:43A kód neve Merkúr

    Ez az írással mit akartál kiváltani? Olyan fasz, félművelten, Puzsérosan fröcsögős.

  • 2010.07.22 19:50:53kopperfield

    Én javasolnám azoknak a kollégáknak, akik csak akkor érzik jól magukat ha hozzászólásukban a"fasz" "pöcs" stb. szavak is szerepelnek, hogy menjenek pszichológushoz, mert a problémát kezelni kell! Lehet hogy otthon anyu mellett nem volt szabad csúnyán beszélni és itt az ismeretlenség leple alatt élik ki magukat?

  • 2010.07.22 19:54:45Kremyy

    Váci úti Starbucks???
    Hol?
    A Westendben van tudtommal.

  • 2010.07.22 20:00:46yooboy

    szétröhögtem magam:)
    annyira élethűen írja le a magyar média helyzetét amúgy:)
    egyé paraszt, basszad a pénzed a semmire, de így tudod verni a nyálad utána, hogy oda jársz újgazdag k..ög:)
    gratulálok!::))

    k.. jó:)

  • 2010.07.22 20:03:09panka

    Jót röhögtem, a többi nem érdekel. Nem vagyok egy kritikus alkat. Amúgy nem vagyok pesti, úgyse megyek az étterembe, házhoz meg nem szállítanak, de úgyis megrohadna a nyers hal, mire ideérne a végekre.

  • 2010.07.22 20:10:58Zippora

    Nagyon jó kis cikk, hangosan röhögtem könnyesre magam. Kár, hogy ilyen sokatoknak nincs humorérzéke.

  • 2010.07.22 20:11:40A kód neve Merkúr

    kopperfield!

    Hol mikor?

  • 2010.07.22 20:16:22jakabfi adam

    a tipikus magyar egyszerű újságíró, aki nem csak műveletlen, de saját - szembetűnően alacsony szinten lévő - stílusával sincs tisztában. Vagy igen? Akkor miért nem képregényeket írogatsz, Te idióta? Bár, meglehet, hogy az a szint is magas neked, de, hogy a kultúráról fogalmad sincs, az biztos. Kívánom, hogy valaki szánjon meg egy tiszteletjeggyel ebbe az étterembe, és utána elgondolkodsz majd azon, hogy milyen szánalmas vagy. Üdv mindenkinek, Ádám.

  • 2010.07.22 20:25:53Zippora

    Fiúk, mi a fenétől akadtatok ki ennyire? Talán attól, hogy Szily nem ájult el a híres szusitulajdonosoktól, vagy hogy Rogánról merészelt irónikusan írni? Egyáltalán, ismeritek azt a fogalmat, hogy irónia? Ez esetben lehet utána nézni.

  • 2010.07.22 20:47:09fingerbangs

    vicces lesz amikor bezár
    magyarország még nem nőtt fel ehhez

  • 2010.07.22 20:59:50Ringlósztár

    Miért lenne ez a cikk írója műveletlen? Miből állapítottad meg? Ebből a cikkből? Szerintem nem alkalmas ilyen célú felhasználásra.
    A cikk baszott jó hangvételű, várjátok meg, amíg a Vezénylő Tábornokotok teljesen mag alá gyűri és szabályozza, mi jelenhet meg az internet bugyraiban, majd lelkesen jelentsétek fel Szilyt.
    Azért írta a Kempinskynek, mert ő Szily és mindenki magából indul ki.
    Hogy lehet a nyers halat megenni?

  • 2010.07.22 21:05:21ajvéból jelentik

    Jó szöveg, nekem tetszett!
    A nyers halat egyébként ugyanúgy lehet megenni mint a főttet/sültet csak nem kell hozzá halkés.

  • 2010.07.22 21:19:39eSzeMaZuzoDat

    Egy profi (száraz) marketing bevezetési, piaci pozicionálási lépés ironikus szósszal való leöntése az emésztés (elolvasás) kedvéért egy idegen gasztronómiai kultúrában.
    Profi, Szily úr megdolgozott a PR katalizálási jutalékáért.
    (Előképek a környékről: az első /méregdrága/ kínai étterem a Greshamben, a Stalone-Andy Las Vegas kaszinója s tsai.)

  • 2010.07.22 21:23:33pnegyesi

    Én kedvelem az iróniát, sőt, lazán is lehet írni, de ez az írás nem volt sem irónikus, sem laza.

    Ez egy hányaveti, sőt, pökhendi írás volt. Tartozunk annyival más országok kultúrájának, hogy nem nyikhaj módon, csak úgy odaköpünk valamit, hanem épeszű riportot közlünk egy valóban különleges étterem hazai beharangozójáról.

    Tudom, tudom, én voltam a kretén, hogy megint végigolvastam Szily László írását.

  • 2010.07.22 22:03:06bonafide

    Ide mindenképpen el kell mejd mennem, nagyon ennék már egy kis szusit, de eredeti, friss alapanyagokból, avatott mester által készítve. Úgy tűnik, ezen a helyen ilyen lesz :o)

  • 2010.07.22 22:22:01GGG77

    Mr Chablis!

    Látom te nem inni jársz, hanem egy "drinkre".
    Jó nagy sznob faszverő vagy, de nem baj, az ilyeneket lehet a legjobban lehúzni. :)

    A cikk pedig jó, sznob pöcsfejekről meg kell írni, hogy sznob pöcsfejek.

  • 2010.07.22 22:23:42GGG77

    fingerbangs
    "vicces lesz amikor bezár
    magyarország még nem nőtt fel ehhez"

    Legalább akkora sikert kívánok neki, mint az Armani Cafénak. :)))

  • 2010.07.22 22:33:04törpulla

    Én már személyesen ettem Nobu shushijából, többször is, és elszomorít egy ilyen gyenge cikk.....A VILÁG legjobb sushi-shéféről beszőlünk!!!! Aki ezt a cikket írta egy negatív ember.....HA a HOLLYWOOD-i sztároknak megfelel Nobu akkor ez a kis FIRKÁNSZ mi a szart képzel??? És ki az a GIZDA napszeművegben?????

  • 2010.07.22 22:33:45törpulla

    BTW....cigányszushiról szó sincs....ne nyaljuk már a kissebbséget!

  • 2010.07.22 22:34:20törpulla

    beszélünk:)))

  • 2010.07.22 22:41:54mîkæl

    biztos nem ismertek meg, és ez nagyon fájhatott... beszéljünk róla?

  • 2010.07.22 22:49:52bcyke blogberlo, aki ott sem volt

    sztem egyben van az írás teljesen, jó cikk, hangulattal, humorral

    Vajna szakinak meg gondolom üzenném, hogy nem egy ilyen vendéglátóipari egységtől lesz talán felnőtt egy város

  • 2010.07.22 23:06:07Rékuc

    a Starbucksban nem porból készül a kávé.
    Ilyen mértékű 'felkészültségről' árulkodó jel után nem volt kedvem továbbolvasni a 'cikket'.

  • 2010.07.22 23:39:34mrdr1

    Japan = cigany ?
    Vagy nem ertem.

  • 2010.07.23 08:27:47admin1221

    na már csak ez hiányzott...
    ...karácsonyra hazánkba látogat a yakuza is

  • 2010.07.23 08:29:22admin1221

    re: mrdr1

    szerintem arra érti a cikk írója, hogy a legalja és a legelitebb réteg is megtalálja itt a magának való fogást. Legalább is nekem ez jött le a cikkből

  • 2010.07.23 08:30:40admin1221

    re: Rékuc

    de a mekiben igen!

  • 2010.07.23 09:42:18Scriptosaurus

    ha utálod, ne egyed

  • 2010.07.23 09:54:24Kedélyes Paraszt

    ki áz á fászombázze ábbán a kék ingben?

  • 2010.07.23 10:39:10Donjuan

    A családneve a Matsuhisa, az utóneve a Nobuyuki. Tudniillik magyarul így írjuk, csak angolszász nyelvterületen szokás megfordítani. Sőt, fonetikusan is írhatjuk romadzsi helyett, a magyar helyesírás szerint így javallott.

    Tehát egy felkészült újságíró így írta volna: Macuhisza Nobujuki. A további ordenáré stílust nem kommentálnám, már mások megtették.

  • 2010.07.23 11:09:47isssti

    Szerintem az egészben napszemüvegesFenyőiván a legnagyobb ciki..

  • 2010.07.23 11:09:58Akitaz

    attól még vicces a cikk, hogy kicsit bunkó...
    nekem bejött

  • 2010.07.23 11:39:29Mr Chablis

    Visszavonom amit írtam korábban. Ennek a kommentelő társaság nagyrészének teszik az írás. Én tévedtem. El. Nekem ugyanis örömet okozott a Nobuban enni, - igen, többet is volt szerencsém meglátogatni - és nagyon örülök, hogy Pesten is lesz. Nem fogok minden este ott vacsorázni, de néha elmegyek. Én is munkával keresem a pénzt, nem 8 órában, miért kéne azért sznobnak érezni magam, ha tetszik valami?
    Vagy amit nem tudok megfizetni az már rögtön ellenszenves és becsmérlendő?
    Én annak örülnék, ha mindenki meg tudná fizetni a drága dolgokat is, és kicsit empatikusabb lenne. A trágárság ezügyben értelmetlen.Mint ahogy a cikkíró stílusa is.Si tacuisses, philosophus mansisses.

  • 2010.07.23 11:54:48danleis

    a kempinskit y-al írni tényleg ciki. ok, magyarázat, vagy morális konklúzió nélkül fikázni egyszerűen csak szegénységi bizonyítvány. egyébként meg had örüljön már egy étteremnek az a réteg, aki oda fog járni, hát ők eddig is attól érezték jól magukat, hogy azt gondolták különböznek másoktól. ez kábé az ő dolguk nem? amúgy szerintem a legjobb sushi étterem az okuyama no sushi a kolosy téren. akit érdekel miért, látogasson el oda.

  • 2010.07.23 12:45:50eszterb

    te parszt, te. maradj inkább a vérhasbüfénél a Blaha aluljáróban, az ott a neked való, te szánalmas bunkó. a bőgő álljon a hasadba és a rák pengesse

  • 2010.07.23 13:12:24Shopping

    A Rogán "mongoloid idióta" Antal, nem egy politikus???

    Akkor a faszt parádézik, ilyen helyeken??

    Bár már akkor "celebbé vált" amikor a Tv műsorba ment.

    Mi lenne, ha azt csinálná, amiért fizetik?

    DOLGOZNA, pl.

  • 2010.07.23 16:06:05dub spencer

    végre egy szórakoztató cikk jópofa szereplőkkel!
    gratula!

  • 2010.07.23 18:05:31Mr. Lazlo

    Gratulálok a cikk írójának az index történetének leg- trágyább cikkéért.Ha minden cikke ilyen csodálom, hogy még nem rúgták ki.
    A prolikat azért említette a cikkben mert ő maga is az? (de CSUPA nagybetűvel)
    Végre lesz egy olyan étterem Budapesten ahová nem engednek be akármilyen gyökereket mint pl a Leroy-ok ba

  • 2010.07.23 19:18:59Turo Rudi

    A cikk (?) iroja egy fulltalpasparasz, tanulatlan osbunko aki a lucskoskaposzta es zsirban tocsogo sultkoblasz mellett szoros disznosajton nevelkedett a nagyvaloszinuseggel Budapesttol nagyon tavoli videki faluban.
    Szegyeld ossze magad ecsem, hogy ilyen silany, lehordo es kopokodo hangvetelu iromany kerult ki a kezed kozul, batran felejtsd el az iroi palyadat (ha egyaltalan volt), add vissza az utleveled (mert Bicsken kivul kulfoldon meg soha sem voltal) es ulj be az oszverek koze, told haza a szekeret es huzd vissza a gumicsizmadat.

    Orulhetne ez a szegeny orszag, hogy vegre feljebb lephet egy picivel a rangletran, hogy van aki veszi a faradsagot es megszervezi/befektet/utana jar az ugy erdekeben, hogy egy ekkora kaliberu etterem nyissa ajtajat Budapesten a magyar es feltehetoen sok kulfoldi vendeg fele.

    Mind ezek mellett, nem hiszem el, hogy 2010-ban a ciganyozast igy is eroltetni/felhozni kell "ciganyszusi" formajaban. mar csak a mostanban sajnos gyakori zsidozas hianyzik innen.

    Ennyit tudsz meg a nevedet!

    (utolagos elnezest az etkezetek hianyaert)

  • 2010.07.24 12:54:41mepew

    a cikk írója pontosan olyan, mint a magyar többség:
    irigykedik, fröcsög miközben azt sem tudja miről van szó. Valószínűleg sosem fogja azt étterembe betenni a lábát, egy pohár csapvizet sem fog tudni kifizetni a szánalmas indexes fizujából.
    Ezért tart itt ez az ország - ha még annak lehet nevezni ezt a trágyahalmot - örülnének inkább a koszos magyarojk, hogy egy ilyen hírű ember mint Nobu, viszi a hírüket a nagyvilágba. Milyen cigányszusi te szerencsétlen???

  • 2010.07.24 17:53:10egy olvasó

    a pontyos kérdést nem értem, elég tudatlan lehet a cikk írója ha azthiszi hogy a ponty az egy magyar hal

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!