A saját testükért színházzal tüntettek

2010.10.27. 14:19 Módosítva: 2010.10.27. 15:57
Geréb Ágnest három hete letartóztatták. Törőcsik Maritól Udvaros Dorottyán át Jordán Adélig színésznők kiáltottak és tüntettek csendesen, hogy mindenki azt tehesse a saját testével, amit akar. Geréb Ágnesre utaltak csak, mert komolyabb a tét. Akciószínház a Thália kis stúdiójában: Színház a szabad szülésért.

A saját testünk feletti uralom a tét, állítja a Mátyássy Áron rendezte előadás, amikor azt mondja, mindenki választhassa meg, hogyan szüli meg gyerekét. A színpadon Jordán Adél simogatja hatalmas hasát mosolyogva. Elsősorban nem az a választás a fontos, hogy vízben szülsz vagy kórházban, hanem hogy kire bízod a tested, és ő mit tesz vele. Az otthon vs. kórházban szülés között férfiként nyilván nem tudok dönteni, tényleg döntse el a nő, melyiket vállalja be. A magyar intézményrendszer ezt nem akarja, mert szerintük az otthon szülésnél nincs borzasztóbb dolog, bár elég sok helyen meg adják a lehetőséget.

Fotó: Huszti István
Fotó: Huszti István

Az orvostársadalom férfitársadalom: mindenhatók gyülekezete. A nők futószalagon jönnek, kiveszik a gyereket belőlük és mennek tovább. A rendszer működik, az nem számít, hogy jól vagy rosszul, mert láthatóan évek óta nem akarnak ezzel kezdeni semmit. Geréb Ágnest viszont három hete letartóztatták. Geréb Ágnes neve egyszer sem hangzik el, utalnak rá. Nem is kell ide, mert miközben ő a szimbolikus alak, ugyanúgy elveszi a figyelmet a fent leírt valódi ügyről.

Nők vannak a színpadon: Fullajtár Andrea, Gryllus Dorka, Jordán Adél, Láng Annamária, Lázár Kati, Ónodi Eszter, Pető Kata,  Szalay Marianna, Szávai Viktória, Tóth Ildikó, Törőcsik Mari, Udvaros Dorottya, Bognár Szilvia, Korpás Éva. Ül kint ez a sok különböző érdekes nő, mindenkinek egy szövege van, hogy egy picit jobban megértesse, a nőknek joga van a saját testükkel rendelkezni. Az előadáson érezni, hogy közösen nem próbáltak, hogy nem a legjobb szövegeket hozták el, hogy nincs meg a kapcsolat színész és szöveg között, de ez nem számít, itt az üzenet és a kiállás maga a performansz. Sokkal erősebb is lehetett volna, de legalább gyorsan reagáltak. Egy férfi volt a színpadon, Hegedűs D. Géza, akinek helyzete sok szempontból nagyon bizarr volt. Ő jelenítette meg szimbolikusan az ellenséget, a nő testét felhasználó férfit, illetve az ő szövege volt bizonyos szempontból a legnehezebb: ebből a férfi nézőpontból kellett megmutatnia, milyen az idegen szemével a szülés.

A saját test visszavétele zajlott az előadásban, a történetek erről beszéltek különböző, jobb vagy rosszabb szülési történeteken keresztül.  Az Utolsó idők című filmet jegyző Mátyássy Áron rendezői munkáját nem tudom, hol lehet megfogni, mert monológokat olvasnak fel, amelyek egy-két szövegtől eltekintve nem túl izgalmasak, de néha felkavaróak. Híres előzménye lehet ennek a darabnak a Vagina monológok, ami szintén a női testet helyezte a középpontba.

A testem az enyém, ami elsőre banális kijelentés, de még sem az, ha belegondolunk, hogy mondjuk azt a szülésen keresztül hogyan uralja egy személytelen rendszer. Az egyik saját történetben egy anya írja le a szülést: ahogy a kórházban sorszámozva bekerül a rendszerbe, egészen addig, amíg az kiköpi magából a minden tisztességétől és identitásától megfosztott szülőgépet, akit az orvosok gátmetszéssel és a szülés mesterséges megindításával igyekeznek optimalizálni. Az orvosok a lelket veszik ki. Tizenkét felesleges öltéssel hozták rendbe utána az anyát, és ez egy természetes megoldás. A terhességben az anya lesz másodlagos, mert csupán eszköz abban, hogy megszülje az utódot.

Az orvoslás intézményesített hatalmi technika, hogy uralkodjanak a testünkön, legyen az szülés, rák vagy sportorvosi vizsgálat. Az orvostársadalom úgy alakította ki saját rendszerét, hogy abban az ember mindig beteg, alárendelt és elhagyott gyerek, aki nem képes dönteni semmiben. Az orvosok szerint ők mindent képesek megoldani, a szülésnél nem foglalkoznak az anya és az újszülött traumájával, a halálos betegségnél meg az élhetőbb élet gondolatával, hogy két végletet említsek.

Az előadás végén elhangzik egy népdal: ha kérdik hogy vagyok/ mondjad hogy rab vagyok/ a török császárnál/ térdig vasba vagyok, Pető Kata sírni kezd. A történet folytatódik tovább.