Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA tavalyi ötven százalékos lesújtó arány azért ad okot némi bizakodásra, mert 2000-ben még a lakosság 52 százaléka, 2005-ben hatvan százaléka vallotta azt, hogy egyetlen könyvet sem olvasott.
A legtöbbet olvasott szerző, Lőrincz L. László, a második helyen Danielle Steel, a harmadikon Rejtő Jenő áll.
Bekerült a tíz legolvasottabb szerző közé Gárdonyi Géza, ahonnan kikerült az öt éve még előkelő helyen álló Wass Albert, Márai Sándor és Kertész Imre.
A kedvencek tízes listáját Jókai Mór vezeti, Petőfi Sándor és Mikszáth Kálmán előtt.
A felmérésből kiderült, hogy a leginkább elvárt szempont egy könyv esetén, hogy fordulatos cselekménye legyen, és magával ragadjon. Ugyanakkor a kultúraorientált megkérdezetteknél már a mondanivaló és az elgondolkodtatás is legalább ennyire fontos, írja a Magyar Nemzet.