Gerendai: A Sziget nem fejőstehén

Lesz az idén Sziget? Vagy úgy helyesebb feltenni a kérdést, hogy a Hajógyári szigeten lesz-e idén a Sziget? A fővárossal zajló, 2,5 milliárd forintra kalkulált területfoglalási díjról szóló vitában mekkora a fesztivál zsarolópotenciálja, miért nem úgy merül fel a kérdés, hogy ha a főváros sarcolni akart, akkor bezárják vagy elviszik a rendezvényt?

Én abban bízom, arra készültünk és készülünk, hogy lesz Sziget, és a megszokott helyén. Bár a kérdésben felvetett zsarolópotenciálunk valószínűleg nagyobb, mint amit mi láttatunk, mutatunk, de én nem hiszek az erőfitogtatásra épülő tárgyalásban. És emellett tény, hogy ez a rendezvény ide lett kitalálva, tehát annak van egy üzletileg jelentős, most még nem is értelmezhető kockázata, ha el kellene költöztetni. Nem tudni, hányan jönnének el akár külföldiek, akár hazaiak, mennyi lenne a bevételkiesés, mennyivel kéne meghúzni a költségvetést, és ha meghúzzuk, akkor meg a szegényesebb programok miatt mennyivel kevesebben jönnének. Ez egy túl sok ismeretlennel bíró egyenlet, bár nyilván lehet olyan helyzet, amikor nem marad más választás, hiszen egy nemzetközileg bejáratott márkanevet nem szabad csak úgy hagyni elbukni. De az is megtörténhet, hogy ha megcsináljuk másutt, és nem tetszik majd annyira a közönségnek, akkor leromboljuk a nagy nehezen felépített márkaimidzsünket.

Hova mennének?

Meggyőződésem, ha a fővárosban ellehetetlenül a helyzetünk, akkor előbb utóbb találunk majd olyan területet, ahol nem büntetni, hanem támogatni fognak minket. Csak az elmúlt néhány napban több mint 10 megkeresést kaptunk különböző helyszínajánlatokkal, azonban ma az idei Sziget szervezésének már abban a fázisában járunk, amikor rendkívüli nehézségeket okozna egy hírtelen felindulásból elkövetett költözés. Nem mondom, hogy lehetetlen, de csak végszükség esetén szabad elköltözni, inkább meg kell próbálni a lehetőségeink határáig elmenni a kompromisszumkeresésben.

Kerül amibe kerül?

Itt viszont nagyon körültekintően kell eljárni. Nem szabad belemenni abba a csapdába, hogy azért, mert a bevételek növelése fontosabb a városvezetésnek a fesztiválnál, inkább megpróbálunk az ő játékszabályaik szerint játszani. Ha jelentősen megemeljük az árakat, vagy radikálisan csökkenteni próbáljuk a kiadásokat, hogy legyen miből kifizetni az irreális követeléseket, akkor öngólt lőhetünk, hiszen ezek hatása kiszámíthatatlan. Ha elpártol a közönség, szinte lehetetlen a folyamatokat visszafordítani. Az európai és a hazai piacon is kegyetlen verseny folyik, nem szabad kockáztatnunk.

A Sziget ma a régió legjelentősebb eseménye, annak ellenére, hogy a versenytársaink szinte kivétel nélkül jelentős közpénztámogatásokat kapnak. Ha rontjuk az esélyeinket, többen is szívesen a helyünkre lépnek majd. Épp elég versenyhátrány az, hogy a bevételeinkből 25 százalékot be kell fizetnünk az államnak, míg ma az Európai Unióban 27 országból 21-ben kedvezményes a kulturális rendezvények áfája, a versenytársaink átlagosan 10 százalék áfát fizetnek. Nálunk az átlagkereset is alacsonyabb, az árak is, mégis jóval nagyobb a befizetni való adó. Ez önmagában is szinte leküzdhetetlen hátrányt jelent, a közterület használati díj már csak a hab a tortán.

Eszerint a magyar kultúrcégek is versenyhátrányban vannak a világban.

Sajnos nemcsak a nagyvilágban, a hazai vállalkozók itthon is hátrányosan vannak megkülönböztetve. Ha Bernie Ecclestone csinál itt rendezvényt, akkor milliárdokkal támogatjuk, mondván, hogy turistákat hoz az országnak, és ezáltal megtérül. Ha mi hozunk – közpénz, állami támogatás nélkül – több turistát mint a Forma–1, akkor ezért az a köszönet, hogy fizessünk, ha rendezvényt akarunk csinálni.  Sajnos van az a pont, ahol azt kell mondanunk, hogy elég, így nem tudjuk többet a Szigetet megcsinálni. Most viszont még arra koncentrálunk, hogy megtaláljuk a megoldást, hiszen ma mindenki jól jár a Szigettel, az állam is, a város is, a közönség is, a turisztikai és egyéb vállalkozók is, és persze mi is, hiszen ez egy üzleti vállalkozás is, nemcsak kulturmisszió.

Ha ennyire helyhez kötöttek, ha itt lehet ezt a nyereséges fesztivált megcsinálni, akkor jogosnak tűnik a főváros követelése, hogy nekik is legyen hasznuk a rendezvényen. Budapest ráadásul a kezdetektől fogva támogatta a fesztivált.

De hát van haszna a fővárosnak. Azt szerencsére még soha senki nem vitatta, hogy a fesztiválnak van egy jelentős turisztikai hatása, ország- és fővárosimázs-építő ereje. Van persze közvetlen haszna is a fővárosnak, akár az általunk, akár a Sziget alvállalkozói által fizetett iparűzési adóból, de kétségtelen, hogy ez elenyésző az államkasszába befolyó milliárdos bevételekhez képest. A közpénzekhez való közvetlen hozzájárulásunk az állami büdzsébe jóval jelentősebb, mind az áfa, mind az egyéb adóbefizetések révén. Sajnos nemrég az idegenforgalmiadó-bevételektől is elesett a főváros, ami bizonyára érzékenyen érintette az egyébként is jelentős hiánnyal küzdő várost, de a forrásmegosztás igazságtalanságaiért nem mi vagyunk a felelősek, mi hozzátesszük a közös kasszához, ami tőlünk telik. Az, hogy vannak kerületek, amelyek jobban járnak, vagy az állam sokkal többet profitál, mint a város, ez valóban igazságtalannak tűnik, és valószínűleg érdemes az illetékeseknek ezeket az anomáliákat újragondolni. De az sajnos egy alapvetően téves megközelítés, ha bárki azt sugallja, hogy a fővárosnak kára, vagy legalábbis bevételkiesése származhatott abból, hogy eddig nem fizettünk egy olyan közterületért, amiért soha senki más sem fizetett, és nincs is senki, aki helyettünk szeretné pénzért kibérelni az Óbudai szigetet.

Ami a fővárosi támogatást illeti: tény, hogy a kezdetekben talán elindulni sem tudtunk volna enélkül, Budapest felkarolta az ötletet, majd pénzzel és szolgáltatásokkal is támogatta az első években. 1998-ra jutottunk el oda, hogy a kezdeti veszteségeket is sikerült ledolgozni, és a fővárossal való kapcsolatot is sikerült üzleti alapokra helyezni, azóta minden szolgáltatásért fizettünk. A legutóbbi évekig megmaradt egy nyolcmillió forintos közvetlen támogatás, ezt azonban a nonprofit alapon szervezett ingyenes Gyereksziget rendezvényünkre költjük. Nem tudom, hogy ezzel a rendezvénnyel kapcsolatban is felmerül-e majd, hogy fizessünk bérleti díjat a területért. Hiszen, ha valóban minden közterületért fizetni kell ezentúl, akkor ez a rendezvény biztosan megszűnik majd, aminek néhány tízezer budapesti család biztos nem fog örülni.

Elképzelhető, hogy tényleg jelentős bevételektől esett el eddig a város, amiért a rendezvények többsége után nem számított fel a közterületfoglalási díjat?

Nem tudom, ki hitette el a főpolgármester úrral, hogy a közterületeken zajló rendezvényekből jelentős bevételre tehetne szert a város, de nagyon becsapta. A végén se bevételek, se rendezvények nem lesznek, pedig kizártnak tartom, hogy ez lett volna a főpolgármester úr célja. Egyébként az ötlet nem új: néhány évvel ezelőtt már felmerült hasonló követelés Budapest és az akkori főpolgármester részéről, aztán belátták, hogy indokolatlant és lehetetlent kérnek. A Szigettel ráadásul akkor egy bartermegállapodás született: a főváros azóta sokkal hangsúlyosabban jelenik meg a fesztivál támogatói között mind a belföldi, mind a külföldi kommunikációban.

Emellett az évek alatt összességében mintegy 200 millió forintot költöttünk az egyébként teljesen zöldmezős terület fejlesztésére, azon felül, amit a rendezvény okozta károk helyreállítására nyilván minden évben kifizetünk. Korszerűsítettük és karban tartatjuk az elektromos- és az ivóvízhálózatot, közvilágítást építettünk, szúnyogot és kullancsot írtatunk,  amikor kell, az árvíz utáni helyreállítást jelentős részben mi végeztettük el, a fertőtlenítéstől, a veszélyes és kidőlt fák eltávolíttatásáig, a további árvizek elkerülése végett gátat építettünk, de jelentősen növeltük a zöldfelületeket is az illegális szemétlerakók felszámolásával és parkosításával. Két éve készült egy környezeti tanulmány az Óbudai szigetről, amely megállapította,hogy a terület általános környezeti állapota az elmúlt évtizedben az általunk végzett munkáknak köszönhetően javult. Egyszóval a terület eddig is sok pénzünkbe került, de nem akarok önzetlen jótevőként feltűnni, hiszen racionális érdekünk, hogy a sziget minél jobb állapotú legyen.

És azt kiszámolták, hogy a Sziget közvetlenül és közvetve mennyit hozott a fővárosnak?

Nem. De valószínűleg pontosan nem is forintosítható minden haszon, és nem is itt vétettünk taktikai hibát. Mi büszkék voltunk arra, hogy üzleti alapon meg tudjuk csinálni ezt a rendezvényt. Nem kuncsorogtunk közpénzekért – noha sokan tévesen ezt a képet festik. 2006 óta nincs közpénz a fesztivál büdzséjében, a kezdeti években a támogatások aránya még 10 százalék volt, az utolsó támogatott években bár összegszerűen sokat, százmillió forintot tett ki, aránya már nem érte el az 5 százalékot sem. Természetesen nem arról van szó, hogy a Szigetre nem tudnánk több pénzt elkölteni, hanem példát akartunk mutatni, szakítani akartunk a meglehetősen zavaros, vagy szociális alapon, vagy uram, bátyám, komám alapon működő kulturális és turisztikai támogatási rendszerekkel.  A mi támogatásunk sosem haladta meg a költségvetésünk 10 százalékát, de egy idő után már üzleti alapon is sikeressé és színvonalasabbá tudtunk válni a versenytársainknál. Mindezt abban az országban sikerült elérni, ahol évente a falunapokat is számítva összesen 3000, a csak nagyobb, zenei és kulturális fesztiválokat nézve is több mint száz rendezvényt tartanak, melyek átlagosan 50 százalék feletti közpénzfinanszírozással működnek. Ha mi is folyamatosan kuncsorogtunk volna, ahelyett, hogy önállósságunkat hangsúlyozzuk, most lehet, hogy nem merülne fel a területbérleti kérdés.

Az nem fura, hogy a város milliárdokat költ a kulturális programjaira a Tavaszi Fesztiváltól a színházakig, mondván, hogy az itt lakóknak és a turistáknak legyen hol szórakozniuk, eközben mi megcsináljuk az ország és a város legnagyobb, nemzetközileg is elismert kulturális és turisztikai attrakcióját, és nemhogy támogatást nem kapunk, de most még az is komolyan felmerült, hogy fizessünk, ha csinálni akarjuk? Azért mert üzletileg is sikeresen csináljuk? Tényleg az a jó, ha minél középszerűbb valami, és minél több közpénzt használ fel?

De akkor most a fővárosi követelés összegével van az igazi baj, vagy már önmagában a megközelítéssel, az elvvel?

Mindkettővel. Az, hogy a 2,5 milliárdos területhasználati díj akárcsak felmerülhet, azt jelzi, hogy valahol alapvető kérdésekben nem látnak tisztán a városházán. A Hajógyári sziget másik felét, egy nagyjából akkora területet, mint amit mi szoktunk használni a fesztivál ideje alatt, 3,6 milliárd forintért adtak el. Az a rész közművesített, beépíthető, most is vannak rajta bérbeadható, egész évben bevételt termelő irodák. Ehhez képest hogy lehetne egy heti területhasználatért 2,5 milliárdot akár csak papíron kimutatni?

Ráadásul ez egy mező. Mi minden évben magunk kell, hogy kiépítsük, majd eltüntessük a szükséges infrastruktúrát. Ma  Pest megyében egy ugyanekkora nem belterületi föld, vagy erdő tulajdonjogát meg lehet vásárolni körülbelül a kiszámított bérleti díj huszadáért, ki hallott már olyanról, hogy egy ingatlan egy hetes bérleti díja a hússzorosa egy hasonló ingatlan vételi árának? Az esetünkben alkalmazott tarifatáblázatot arra találták ki, ha valaki egy forgalmas közterületen akar kereskedelmi tevékenységet folytatni időszakosan, mondjuk egy karácsonyi vásárkor. Akkor azért, hogy a közterületen zajló forgalomból neki üzleti haszna lehessen, fizet az elfoglalt terület után.

Ezzel az elvvel nekünk sincs bajunk, de akik azt mondják, hogy a kereskedők fizetnek a szigetnek, tehát jogos, hogy mi is fizessünk a területért, azok elfelejtik, hogy a kereskedők, ha ez a közterület érne számukra pénzt, akkor egész évben ott működnének a szigeten. Nem tudok arról, hogy sorban állnának a jelentkezők, hogy valamiféle kereskedelmi tevékenységre bérbe vehessék év közben a szigetet. Nincs érdeklődés, csak a fesztivál idején, ugyanis ők az általunk odahozott közönségért fizetnek. Ráadásul maximum egy hetük van a befektetésüket visszakeresni, és hasznot realizálni, úgy hogy maximáljuk nekik az eladási árakat. Hogy lehetne így ugyanolyan négyzetméterárakat diktálni, mint a város legforgalmasabb, kiépített részén egy hosszú távú bérlet esetében?

Meggyőződésem, hogy a helyes megközelítés, ha mindenképpen bérleti díjról akarunk beszélni, a piaci alapú megközelítés, mi számos más helyen is rendezünk fesztiválokat, így pontos képünk van arról, hogy mik a piaci bérleti díjjak. A legnagyobb fedett intézmény a sportaréna 5 és10 millió között, a budai vár 5-8 millió, a balatonparti strand Zamárdiban 500 ezer, a Lővér kemping szintén 500 ezer forintba kerül egy fesztiválra, mindennek megvan a maga üzleti alapon kiszámított bérleti díja. Ezek a helyek bár kisebbek, mint az Óbudai sziget, lényegesen jobban el vannak látva infrastruktúrával. Ha innen közelítünk, a Sziget reális ára néhány millió forint, ami persze nem segít a főváros hiányán, de ez a realitás, erről lehet egyezkedni.

A főváros érvei között szerepel, hogy van egy nyereséges vállalkozás, amivel kapcsolatban egyre többször megkérdőjelezik, hogy mennyiben tekinthető kulturális rendezvénynek. Mennyire játszhat be a követelésbe ez, vagy az, hogy egyre több a külföldi, azaz nem budapesti vendég?

Az utóbbi években egyre többen fejőstehénnek kezdtek minket tekinteni, azért, mert sikerült egy nyereséges vállalkozást csinálnunk. Érzékelhető az, hogy ebben az országban van egy erős vállalkozásellenes hangulat, amihez persze hozzájárult, hogy sok cég valóban megkérdőjelezhető módon növekedett. De mi például rendre az alvállalkozóinknál is azzal szembesülünk, hogy azt mondják: egy másik, akár jelentős mértékben  közpénzből finanszírozott rendezvényen elvállalják olcsóbban is a munkát, de nekünk azt mondják, van pénzünk, fizessünk többet. Ez a szemlélet tettenérhető most a főváros részéről is, holott a mienkhez hasonló rendezvényeket mindenütt a világon inkább támogatni szokták, elismerve idegenforgalmi és kulturális jelentőségüket.

Ez utóbbi megkérdőjelezése nem is érthető: néhány éve azért már a PANKKK program elindításával sikerült egyszer és mindenkorra kimondatni, hogy a könnyűzene is a kortárs kultúra része. Az Illéstől a Csík Zenekaron át a Kispálig nem lehet a könnyűzenét játszó együtteseket giccsként, vagy szimplán üzleti vállalkozásokként kezelni. Afelől nincs kétségem, hogy Tarlós úr is hasonlóan vélekedik, hiszen közismert a 60-as, 70-es évek rockzenéje iránti elkötelezett rajongása és elképesztő lexikális tudása. Persze itt sem minden érték, mint ahogy a filmek vagy a színházak között is sok rossz van, de a műfaj értékeit senki nem kérdőjelezi meg.

A Sziget ráadásul mindig is jelentős összeget fordított a kultúra más területeinek felvonultatására, a jazztől a komolyzenén át a színházig, számos nemzetközileg is kiemelkedő jelentőségű, ám üzleti alapon nem feltétlen racionális programot kínálunk. Ahogy az is egyfajta kulturális missziónak tekinthető, hogy minden évben elhozunk sok olyan könnyűzenei vagy világzenei fellépőt, akiket másnak egyébként üzleti alapon nem éri meg Magyarországra hívni. Ebben egyébként segítséget jelent, hogy a Szigeten folyamatosan nőtt a külföldi vendégek aránya, a hetijegyeseknél már lényegesen több a külföldi, de az összes látogató több mint 50 százaléka most is magyar. A Szigetre jön ki még mindig a legtöbb magyar fiatal az összes hazai rendezvény közül.

A főpolgármester is utalt arra, hogy a hazai vállalkozások szeretik a kreatív könyvelést, biztos vannak tartalékaik. A Szigetről az a kép él, hogy mindig éppen nullszaldós, miközben például óriási számok repkednek a vendéglátásból elérhető bevételeken.

Sajnos az ilyen, évek óta tartó pletykák, amikkel nem akartunk foglalkozni, már tényleg úgy tűnik, hogy elértek a politikához, és komolyan hiszik, hogy tőlünk elvett pénzekkel lehet komolyabb összegekkel kisegíteni a fővárosi büdzsét. A kreatív könyvelés emlegetése már-már hitelrontás, különösen annak fényében, hogy aki egy kicsit is figyelt, vagy figyelni akar, évekre visszamenőleg vissza is keresheti a számokat. Minden fesztivál után felmerül a kérdés, hogy anyagilag mennyire volt sikeres, és mi mindig el is mondtuk a számokat.

A 18 évből három olyan volt, amikor maga a cég is veszteséges volt, a kezdetek után 2002 volt még ilyen, ez azt jelenti, hogy az egyéb rendezvényeink és a Sziget mérlege együtt negatív volt, nyilván döntően a Sziget miatt. 2007-ben volt utoljára olyan, hogy a Sziget maga, a rossz időjárás miatt kis veszteséggel zárt, ekkor maga a cég az egyéb rendezvények sikerének köszönhetően viszont nyereséges volt, ahogy a 18 Sziget Fesztivál többsége is. Volt még 3 olyan évünk, amikor nullszaldós lett a rendezvény, meg is kaptam a nullszaldós becenevet a kommentelőktől, amivel nincs semmi baj, csak miért gondolják, hogy sírunk, meg letagadjuk a bevételeket, ha 18-ból 12-szer nyereségesek voltunk, és ezt mindig el is mondtuk. A 2007-es év mutatja, hogy az időjárás még mindig nagyon befolyásolhatja a szaldót, de reálisan 0-150 millió forint közötti nyereség hozható ki a rendezvényből.

Azt viszont nem gondolom, hogy ezt a nem is tervezhető nyereséget egészében fel kéne ajánlanunk a fővárosnak. Persze érdemes kompromisszumos megoldást keresni, hiszen jobb a békesség. Ahogy a kezdetekkor a főváros segített, részt vállalva az anyagi nehézségeinkből, most mi próbáljunk meg segíteni, és részt vállalni a város problémáiból. Viszont látniuk kell: sem milliárdos, sem százmilliós nagyságrendben sincs értelme bármilyen felvetéssel előállni. Remélem, hogy a végén elhiszik nekem, hogy ha többet is lehetne biztosan keresni a Szigeten, akkor már megpróbáltuk volna.

Ez a nyereség már a vendéglátás hasznát is tartalmazza?

Természetesen. A Sziget Kft. többségi tulajdonjogát eladtuk az Econet nevű tőzsdei cégnek, az évek alatt záródó tranzakcióban a vételár egyik meghatározója, hogy milyen nyereséget tud elérni a cég. Miért akarnék bármit is eltitkolni ebből? Hogy kevesebb pénzt kapjak? Az elmúlt évre a vállalt kötelezettségünk az összes rendezvényünk nyereségét együttvéve, adózás előtt 350 millió forint. A Sziget a legnagyobb forgalmú, ám arányait nézve a legkevésbé nyereséges nagy rendezvényünk, persze panaszra itt sincs okunk. A bevételek papíron a jegyáremeléssel növelhetők, de a kutatások és a tapasztalatok is azt mutatják, hogy ha emelünk, elkezd visszaesni a látogatottság. A vendéglátás áraira is sok a panasz, pedig az árakat a pesti szórakozóhelyek áraihoz lőjük be, annak ellenére, hogy nekik nem egy hét áll rendelkezésükre a hasznukat realizálni. Ráadásul itt megint elképesztő pletykák vannak, pedig a helyzet nagyon is egyszerű, és nagyon kevés számolással belátható, hogy nem is lehet őrült összegeket titokban tartani.

Sok felmérés készül a Szigeten, tőlünk független gazdaságkutatók, ifjúságkutatók folyamatosan szondázzák a közönségét. Az átlagos napi költés az utolsó adatok szerint 4100 forint volt, ha 380 ezres látogatószámmal kalkulálunk, akkor ezt vehetjük szűk 1,6 milliárd forintnak. Ebből lejön kapásból a 25 százalék áfa, marad 1,2 milliárd forint körül. A költések mintegy 80 százalékát teszi ki az étel, ital, a többit a pólókra, emléktárgyakra és egyéb csecsebecsékre költik. A legnagyobb forgalmat az italokat árusító helyek bonyolítják. A legjobban fogyó termékek beszerzése és árusítása egy tőlünk független, de velünk szerződésben álló, e célra létrejött nagykereskedő cégen keresztül zajlik. Így tudjuk biztosítani, hogy eleget teszünk szponzori szerződéseknek, nem kerül be más ital, és egyszerűbb így a kocsmákkal is elszámolni: nem szedünk tőlük fix helypénzt, a nagykereskedés által alkalmazott, a normál nagykerekben szokásosnál lényegesen nagyobb árrésben, forgalomarányosan fizetik meg ezt.

A Sziget Kft. a nagykereskedés árrésének 60 százalékát kapja meg tisztán, míg a Gamma Trade-nél marad 40 százalék, ők viszont ebből fedezik a költségeiket, a beszerzést, az infrastruktúrát, a béreket, szervezik és bonyolítják a Szigeten belüli kiszállítást, ellátást. A Sziget bevételeiből, évente mindig közöltük, hogy 7 százalék körüli összeget tesz ki a vendéglátás. Vannak éttermek és ajándékárusok, amelyek helypénzt fizetnek, de ez az összeg döntően a nagykereskedésből jön. A tavalyi 2,7 milliárdos büdzsé 7 százaléka 190 millió forintot jelent. Ennyi folyt be hozzánk. Ebből kb. 40 millió a fix helypénzekből és 150 a nagykerből. Ha a nagykereskedés teljes nyereségét nézzük, az így kb. 250 millió forint volt. Bő egymilliárd forint költésből, úgy, hogy a kiskereskedő hasznáról és az áru beszerzési értékéről és a kitelepülés költségeiről még nem beszéltünk. Úgy tűnik, hogy itt őrült pénzeket rejtegetünk?

Tavaly már kísérleti jelleggel működött a feltöltőkártyás fizetés, még nem biztos, hogy már az idén, de a cél az, hogy teljesen megszüntessük a készpénzforgalmat. A rendszer egyik velejárója, hogy minden elköltött fillér dokumentálható lesz. Bevezetnénk ezt, ha titkolni akarnánk a bevételeket?

Nem tűnik túl racionálisnak, hogy a nagykercéget, az ott elérhető nyereség egy jó részét kiengedték a kezeik közül.

A másik rendszeresen visszatérő vád, hogy enyém a nagykeres cég, és az offshore-cégeimen keresztül alvállalkozva veszem ki a pénzt. El kell keserítsem az összeesküvést gyártókat, sem a nagykert üzemeltető cégben nincs tulajdonom, sem offshore cégem nincs, és nem is volt, az egyetlen szigetes alvállalkozó, amelyhez közöm van, az a Costes étterem, ami a sztárfellépők étkeztetését végzi. Persze mindenki azt hisz el, amit akar, és mindig lesz, aki megmagyarázza a tutit, például a jegybevételeinkkel kapcsolatban, hiszen azt is könnyű úgy ferdíteni, hogy a teljes látogatószámot szorozzuk a napijegy bruttó árával. A laikusoknak ugyanis még a bruttó és a nettó közti különbség sem világos, úgyhogy érthető, ha a látogatószámítás és a valós emberszám közti szorzók, vagy a jegytípusok közötti árdifferenciák nem mondanak semmit.

Mennyi idő van megállapodni a fővárossal?

Már régen szervezzük a 2011-es Szigetet, és komoly fejfájás, hogy most mit csináljunk a tárgyalásokon. Kamikaze módon persze tesszük a dolgunkat, nem lehet egy ilyen szervezési folyamatot leállítani, a fellépőktől lassan válaszokat várunk. A szponzorokkal pedig a tárgyalások ráadásul sok esetben csomagokról szólnak, több fesztivált érintenek. Tarlós Istvánnal volt egy közös terepbejárásunk, még az ősszel, az önkormányzati kampány idején, ahol ő a sajtónak is elmondta: lesz Sziget, támogatja a rendezvényt. Mi ebből indultunk ki, tehát a főváros élén várt és bekövetkezett változás ellenére mi nem számítottunk arra, hogy bármiféle összeütközésbe kerülnénk. Azóta sajnos személyesen még nem is tudtunk találkozni az időközben megválasztott főpolgármester úrral.

Gyermeke keresztapjával?

Ez is csak egyike a városi legendáknak. Tarlós István valóban ismer engem gyerekkorom óta, mert édesapámmal kollégák voltak, noha nem volt szorosabb kapcsolatuk. Másrészt a Szigeten tartott esküvőmön még mint harmadik kerületi polgármestert, a korábbi, nyilvánosságot kapott csörtéink miatt, jó ötletnek tűnt felkérni, vállalja el, hogy összead minket. Vállalta is, az egésznek volt egy olyan üzenete, hogy megbékél egymással a Sziget és a kerület.

De a lényeg, hogy szeptember óta személyesen nem találkoztunk. Az egyik alpolgármestere még decemberben elmondta, hogy készült egy ilyen nagyságrendű számítás, amire én mondtam, hogy szerintem abszurd. Erre mondta, hogy ebben ő nem illetékes, tárgyaljuk meg a kérdést a főpolgármesterrel. Igencsak meglepődtem, amikor ehelyett egyszer csak ott volt a sajtóban a sztori.

Ha már személyes szál: mennyiben járulhat hozzá a főváros követeléséhez, hogy a nyilvánosság felé az látszik: itt egy ember, aki százmilliókat keres évente, luxuséttermet nyit. Politikai kommunikáció szempontjából könnyen védhető dolognak tűnik, hogy fizessen.

A cégnek van többszázmilliós, adózás előtti nyeresége, én már kisebbségi tulajdonos vagyok, de ez most részletkérdés. Megint nem értem a dolgot: én nem elloptam valakinek a valamijét, nem privatizáltam, nekem nem volt nem tudom kicsoda az apukám. Csináltunk egy sikeres céget, ami az elején egyébként komoly anyagi áldozatokkal is járt, én egy lakást buktam rajta. Aztán szerencsére megváltozott a helyzet, 40 évesen sikeres vállalkozónak tartanak, és három gyerekkel együtt is jól megélünk. Szégyelnem kéne magam? A nyereség után tisztességesen adózunk, foglalkoztatunk, állást és vállalkozási lehetőséget teremtünk.

Hasonló a helyzet az étteremmel is. Az első magyar Michelin-csillagot szereztük meg, egy fővárosnak rangot is ad, ha van ilyen étterme. Az első évek itt is csak arról szóltak, hogy mennyi pénzt kell rááldozni a helyre, az elismerés hozta, meg azt, hogy mára üzemi szinten nyereséges az étterem, pénzt kivenni sajnos még nem lehetett belőle, de remélem lassan az az idő is eljön. Aztán lehet, majd ott is kiderül, hogy milyen plusz terheket lehet még ránk kiróni. Ha sikeresek vagyunk, akkor rögtön előjön az, hogy fizessünk pár milliárdot vagy százmilliót?

Évekig legyintettünk a legkülönbözőbb, időnként rágalomszerű pletykákra, elmondtuk, hogy mi mennyi és miért, de úgy látszik mostanra a politika is eljutott oda, hogy elhiszi: nálunk még van pénz, minket lehet és érdemes sarcolni, mert ezzel rendbe jön a főváros egyébként valóban, érthetően aggasztó anyagi helyzete. Most is úgy tűnik, mintha kabátlopási ügybe keveredtem volna. Bár az enyém volt a kabát, mégis magyarázkodnom kell, hogy attól még, hogy van egy sikeres vállalkozásunk, az nem jelenti automatikusan, hogy gazemberek vagyunk. Biztos nehéz elképzelni, de nem titkolunk százmilliós bevételeket.

Ráadásul politikai szempontból sem értettem soha, miért jó, ha – ahogy ez többször előfordult az évek alatt –, látványosan csesztetnek minket. 1993 óta itt nagyon óvatos számítás alapján is megfordult legalább 5-600 ezer magyar választópolgár, hiszen 2 éve köszöntöttük a 4 milliomodik látogatónkat. Minden felmérés szerint magasabb a társadalmi státuszuk az átlagnál, jobb módúak, a többségük felsőfokú végzettségű volt vagy lett, tehát ha úgy vesszük, több generáció krémjéről van szó. Nekik van egy döntően pozitív szigetélményük, a többség visszajár vagy visszajárt, és vannak még szüleik, vagy most már gyerekeik, ismerőseik. Amikor egy politikus a fesztivál ellehetetlenítéséről beszél, akár anyagilag, akár más úton, elvileg egy ekkora tömeget hergel. Belegondolnak vajon ebbe is, vagy csak abba, hogy a Sziget kapcsán könnyű a címlapokra kerülni?

Némi szívfájdalmat a jegyárakkal azért Önök is okoznak. Idén lesz emelés?

Az egy jogos észrevétel, hogy ma már a magyar fiatalok tűrőképességének határán van a jegyár, noha nekem meggyőződésem, hogy ár-érték arányban a Sziget más programokkal összehasonlítva kifejezetten olcsó. De ez sajnos valóban két külön kérdés, hiszen attól még nincs több pénze az embereknek, hogy megéri. Ahogy az is, hogy a külföldieknek meddig olcsó a Sziget: e számításnál sokan figyelmen kívül hagyják, hogy nekik ide is kell jönni valahogy, sokan nem is kint laknak, így a szállásért is fizetniük kell. Persze tény, hogy egy nyugat-európai fesztiválon a belépő és az étel-, italárak is sokkal magasabbak. Az idénre mindenesetre pont a felmérésekből kiderülő ellenkezések miatt nem terveztünk jegyáremelést, kérdés, hogy ez a fővárossal remélhetőleg mielőbb megszülető alku fényében tartható lesz-e.

Hogy áll az Adriára tervezett fesztivál? Terjeszkednek másfele is?

Az AdriaSound fesztivált tervezzük, a konkrét helye is megvan, de eléggé belassultak a folyamatok, leginkább amiatt, mert az ottani partnercégünkél vezetőváltás zajlik. Még nem mondtunk le teljesen arról, már 2011-ben is lesz fesztivál, de reálisan inkább csak 2012-t ígérném. Itthon a gasztrorendezvény-vonal felé nyitunk, átvettük a Budai Gourmet Fesztivál rendezését.