Szemétből gyúrni tehetséget, vagy tehetségből szemetet?

A kereskedelmi tévékben nyomott tehetségkutató néven futó ingyencirkuszokban termelik a tehetségesnek eladott előadókat, akik szépek, ügyesek és tökéletesek, de hiányzik belőlük a világot a helyéről kimozgató tehetség, a létet egy háromperces dalban összefoglaló kreativitás, valamint a színpadra lépőktől minimálisan elvárható teljes kitárulkozás. A Roham magazin első trash tehetségkutató ki mit tudján viszont mindegyik alkotó a maga módján rendelkezett ezzel a három fontos ismérvvel, azzal a különbséggel, hogy még rosszak is voltak mellé.

Izgalmas éjszaka volt sok rossz fellépővel, akik eredetiségükkel szórakoztatóak voltak, lelkesedésük miatt meg szerethetőek. Kilenc fellépő egyenként három dalt adott elő, le tudtuk szűrni, amit csak akartunk. Kiderült, lehet, hogy van szcéna, vannak sztárok, vannak gruppik, vannak slágerek, a Csermanek lakótelep például akkora sztár, hogy el sem jött.

A trash nem lesz az új mainstream, még akkor sem, ha időről időre meg kell jelenjen mondjuk egy Lady Gagánál. Az alulról építkező dolgok lényege, hogy egyszer csak annyira érdekesek lesznek, hogy fogyaszthatóvá teszik sokak számára, majd beemeli a fősodorba.

A Roham trashfesztivált hozott össze a nyáron, kilencszázan elmentek, jövőre már én is, az tuti. Szándékaik szerint havonta akarnak egy-egy ilyen trash-partyt, és ehhez kapcsolódóan írták ki a tehetségkutatót is, aminek még komoly pénzdíja is volt. Meglepően sokan jelentkeztek, és ez még úgy is igaz, hogy az első körben ki kellett szórni a népzenészeket és blues zenekarokat, akik nem értették a pályázatot, csak nagyon akarták, hogy megmérjék őket.

A rossz mindig egy szükséges válasz a mainstreamben fellelhető jóra, pontosabban jónak mondott valamire, az elfogadott és megkövetelt világtól, ahol nem lehet mellényúlni, félreénekelni, vagy bizonyos dolgokról (kaka, geci, ugye) énekelni, mert mondjuk a rádiók vagy a tévék nem fogadják be. A trashfesztiválon az előadók előadtak, ügyesen vagy ügyetlenebbül, és ez így van rendjén. A győztes valamiért, mondjuk mert tényleg messze a legelviselhetetlenebbül voltak rossz, tehát így értve jó, az Indexen alaposan bemutatott Menyus nevű képzőművész lett Henky nevű énekes-ordító haverjával (Kata-valami), akinek Heller Ágnes című dala győzhette meg a zsűrit. Vagy nem tudom, mi, de tényleg lényegtelen, itt egy interjú velük.

Az este nagy kérdése sokáig  az volt, hogy a trash-t hogyan kell megközelíteni: az egyik út, hogy mindenki direkt és erőltetetten nagyon szar lesz, majd közülük ki kell választani a legrosszabbat, míg a másik magyarázat szerint mindenki próbál a legjobb lenni a saját kategóriájában, a trash műfajt nem meghatározásnak veszi, hanem a színpadon, élőben teremti meg azt. A hozzánk közel álló Kula Band, talán szerencséjére, nem tudta megteremteni a trasht, hosszú, epikus dalaikkal inkább egy komoly zenekar képét mutatták (itt egy anyag tőlük).

A legelső fellépővel, az Ismeretlen előadóval nagyjából választ is kaptunk a kérdéseinkre, mert az egy szál srác megfogalmazta kihívásait a cd elindításakor, hogy azokra a harmadik számban, amit a jobbikos Novák Elődről és annak szívtelenségéről írt, választ is adjon: a trash lehet minden, mit nem vesznek elég komolyan.

A szórakozás legalább olyan fontos szempont, mint hogy a lehető legjobban eltérjenek, sőt kifigurázzák a jól beváltat, de benne van sajnos, hogy a túlzás egyáltalán nem vicces. A trash tehát veszélyes műfaj: sokak számára nehezen válik el a humor és humortalanság a komolykodástól és megjátszástól. A zsűri munkája is ezért nehéz, mert vagy nagyon komolyan veszik magukat, vagy brahira veszik a döntést. Menyusék győzelme mellett a 2. és 3. helyezett kevésbé illeszkedik abba a képbe, amit az első helyezett bénázása megkívánna, mert az Accomodator és az X-Menz koncepcióval érkezett, és talán még hallunk róluk.

Persze a fellépők között voltak olyanok, akiket pár hónap múlva újra meg lehetne hallgatni, mert nem egyszer vicces vagy nem vicces fellépők, mint mondjuk a Posztérzelmi Ragadozók, akik különböző méretű és hosszúságú csövekkel adtak elő valami pszichedellikus csőzenét, aminek végén még egy lámpán is tudtak zenélni. A Tóth Kingáékat is meghallgatnám, mert tényleg borzasztó volt a visításuk, hátha később meg lehetne érteni a koncepciójukat, mert a százlábúról szóló daluk meg inkább cuki volt, mint szórakoztató.

Az Accomodator tök profi készüléssel, fasza videoklippel, arculattal és két zavarban lévő, birkózó jelmezébe alig beleférő táncossal csapott bele a gitárra, szintire és dobra épülő, minden éneket nélkülöző zenéjébe (már interjú is készült velük, hoppá). Kérdés, mi lesz ebből később. Horváth Viktorra nemcsak a Cool lista készítőinek kell majd nagyon figyelnie, hanem például azoknak is, akik valamit elkapnak a klipjükből:

Az est meglepetése, hogy volt olyan előadó, akiben fantáziát lehetett látni. Az X-menz Idiotronicról például simán el tudom képzelni, hogy kicsit összeszedettebben, de lenyomnak egy fél órát, és a még jó is, bár egy pillanatra el kell felejteniük a színpad ún. varázsát, amitől elaléltak. Szóval ők például elég jók voltak, harmadikok lettek, én rájuk szavaztam. A közönségdíjas mégis a lokális sztár, a Gazsirapshow lett, a képzőművész és mini-Eminem, aki pár perc alatt hiphop buli hangulatot hozott össze.

Ha ez pár hónap alatt önálló és erős branddé alakul, azon nem kell meglepődni, mert nemcsak jó kezdeményezés ez, hanem tényleg van egy-két szuper előadó köztük, akik voltak annyira érdekesek, hogy megnézzük őket máskor is, mire jutottak magukkal. Most mindenki hallgassa meg a pályaműveket.