Októberben nyílhat újra a Pesti Vigadó

2011.02.23. 15:21
Keddi határozatában a kormány 2,23 milliárd forintot biztosított a Pesti Vigadó rekonstrukciójára; a döntésnek köszönhetően az épület októberben nyílhat meg újra.

A Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány (MSZA) kuratóriumának elnöke, Zelnik József tájékoztatása szerint az MSZA a 2004 óta tartó rekonstrukció során eddig 1,15 milliárd forintot fordított az épületre.

A keddi kormányhatározat által biztosított 2,23 milliárd forint lehetővé teszi, hogy a Vigadó már ebben az évben megnyithassa kapuit a közönség előtt - jelezte Zelnik József. Mint hozzátette: terveik szerint a Vigadó már októberben megnyílik, de kisebb utómunkálatok a következő esztendőre is áthúzódnak majd.

Arra a kérdésre, hogy a II. világháború utáni állapothoz képest mennyiben alakul át az épület, az MSZA elnöke közölte: a hátsó kiszolgáló részeket, az úgynevezett sarokszárnyakat lebontották, és újjáépítették a mai igényeknek megfelelően. A Vigadó új kiállítótermei nagyobbak lesznek, mint az eddigiek, a tetőtérben egy új, többfunkciós nagyterem létesült, és lesz egy panorámaterasz is.

A kormány határozata szerint a Vigadó további hasznosításának részleteit a nemzeti erőforrás miniszter a nemzeti fejlesztési miniszterrel, valamint a közigazgatási és igazságügyi miniszterrel együttműködve dolgozza ki.