Önálló magyar színháza van Nagyváradnak

2011. március 1., kedd 11:44

Szigligeti Színház néven önállóvá vált a magyar színház a romániai Nagyváradon - írja az Új Magyar Szó című bukaresti napilap internetes oldalán. Az intézménynek már saját költségvetése is van - mondta hétfői első sajtótájékoztatóján Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház újonnan kinevezett igazgatója. Beszámolója szerint az új intézmény magába foglalja a bábos Lilliput Társulatot és a Nagyvárad Táncegyüttest is, amelyek munkatársainak átvétele már lezajlott.

A színház önálló költségvetésből gazdálkodhat: 2,7 millió lejt (180 millió forintot) kapott a Bihar megyei tanácstól személyzeti, 300 ezer lejt egyéb költségekre. Ezen kívül 200 ezer lejes bevételt terveznek a 2011-es esztendőre a színház vezetői, akik hamarosan elkészítik a tételes idei költségvetést és a megyei tanács elé terjesztik jóváhagyásra. Jelenleg a Szigligeti Színház arculatának a kialakítása folyik, amibe a közönség beleszólhat. A színházi struktúra kialakításánál pedig a fő szempont az, hogy az eddigiekkel ellentétben egy átlátható struktúra jöjjön létre.

Az előzményekhez tartozik, hogy a román kormány megyei képviseletét ellátó Gavrila Ghilea prefektus levélben jutatta el kifogásait múlt héten a Bihar megyei önkormányzathoz, amelyben felszólította a testületet a román és a magyar színház kettéválasztásával kapcsolatos döntéseinek visszavonására. A megyei önkormányzat csütörtöki ülésén újratárgyalta a kérdést. A szétválásra vonatkozó döntés maradt, ám figyelembe vették a kormány megbízottjának észrevételeit, és ezek szerint módosították a határozatokat - mondta el a lapnak Szabó Ödön megyei tanácsos.

Comment:com

Flo Rida megszívatta a Megasztárosokat
Tessék, ezt mondtuk mi annak idején, teccettek volna a Motörheadet meghívni, akkor nem lettek volna sztárallűrök meg idegeskedés.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés