7℃ / 20
Budapest

Azerbajdzsáni duó nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált

2011. május 15., vasárnap 00:42 | |

Egy azerbajdzsáni duó, Ell és Nikki nyerte a 2011-es Eurovíziós dalfesztivált a Running Scared című számukkal. A négyórás düsseldorfi gála végén nagy előnnyel nyertek az előzetesen is esélyesnek tartott azeriek az olasz és a svéd versenyzők előtt. A magyar versenyző, Wolf Kati és a What about my Dreams című dal a 22. helyen végzett, amikor mind a 43 induló ország nézőinek szavazatait összesítették.

Azerbajdzsán most először nyert a show 56 éves történetében, igaz, csak 2008 óta indulnak. Ezzel a második, Európa földrajzi határain kívüli ország lett, ami győztest ad a versenynek (az első Izrael volt). A győztes jutalma többek között a jövő évi rendezési jog, így 2012-ben Bakuba költözik a verseny döntője. Az idei döntő tévés közvetítését becslések szerint 120 millióan nézték.

A verseny eredményét az induló országok nézőinek szavazatai adták ki, egyetlen kikötés volt: senki nem szavazhatott a saját országára. Ez a szabály általában azzal jár, hogy az országok többségében valamelyik szomszéd ország versenyzője nyer, a határon túl élő kisebbségek szavazatainak köszönhetően. A magyar szavazatokat idén nem ez határozta meg, a hazai nézőknek legjobban az izlandi, a svéd és a görög előadók dalai tetszettek.

Wolf Katit a döntő előtt a top10-re esélyesek között tartották számon, a What about my Dreams népszerűségére utalt az is, hogy a gála kezdetéig 700 ezren, az összes induló dal közül a második legtöbben nézték meg a klipjét a YouTube-on. Tíz ország nézőinél került be végül a legjobb tíz dal közé, a legjobb helyeket a finn (első), a szerb (harmadik), és a román (negyedik) nézők között érte el. Meglepő módon a felvidéki magyarok nem szavazták be a szlovákok tíz kedvence közé, és a legendás lengyel-magyar barátság sem mutatkozott meg a helyezésekben.

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

Comment:com

Spielberg Xboxra készíti a Halo-sorozatot
A Microsoft tegnap bemutatta új játékkonzolját, az Xbox One nevűt, amit illene inkább szórakoztató központnak vagy mi a hátamnak hívni, mert ha minden igaz, játszani fogunk rajta a legkevesebbet.

KönyvesBlog

Ágyasból lett császárnéről szól Jung Chang új könyve
Nyolc év után új könyvvel, egy igazán ,,úttörő" életrajzzal jelentkezik a Vadhattyúk - Kína három lánya című regény szerzője, Jung Chang.

Lángoló Gitárok

Nem csitul a Daft Punk-őrület
A Daft Punk kapott egy saját Forma-1-es versenyautót.

Shopline

Travelo

Hirdetés