Gyöngyi
9 °C
9 °C

Két panasz az írott sajtóra az NMHH-nál

2011.07.19. 17:38

Eddig két, az írott sajtóra vonatkozó beadvány került a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa elé a médiatörvény július 1-jétől alkalmazható paragrafusai alapján. Döntést egyik esetben sem hozott a testület - közölte a testület szóvivője, Kiricsi Karola.

Egyik alkalommal egy online sajtótermék ellen érkezett panasz kiskorúakat sértő tartalom miatt, ám a médiatanács megállapította, hogy az eset kivizsgálása a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületére tartozik, amellyel korábban társszabályozási szerződést kötött a testület - tette hozzá Kiricsi Karola. Az egyesületnek a panasz megérkezésétől számítva 30 nap áll rendelkezésére annak kivizsgálására, és szükség esetén a nyilvánosság szankcióval élhet - mondta a szóvivő.

A másik beadvány egy a Népszabadságban, a HVG-ben és a Békés Megyei Hírlapban egyaránt közölt cikkel kapcsolatos volt, ám a médiatanács ezt nem vizsgálta, hatáskör hiányában. A beadvány írója szerint a három lapban megjelent írás személyiségi jogokat sért, a kérelmező ezért helyreigazítást várt, ám ez az igény polgári perben érvényesíthető.

Kiricsi Karola elmondta: a médiatanács mindkét esetben beadványok alapján, és nem hivatalból vizsgálódott, a sajtótermékek esetében ugyanis ez az eljárási rend. Hozzátette azt is: a médiatörvény az írott sajtóra vonatkozóan nem fogalmazza meg a kiegyensúlyozottság követelményét, az csak az elektronikus sajtó hír- és hírháttér műsoraival szemben elvárás.

Az internetes sajtótermékeknek június 30-ig kellett regisztráltatniuk magukat az NMHH-nál. Ezt mintegy 2000 online lap kérte, amelyek közül eddig 1305-öt vett nyilvántartásba a hivatal. A kérelmek feldolgozása folyamatos.