Itt nem lehet hülyéskedni semmivel

Hadházi László, a Dumaszínház humoristája június 23-án, egy nappal Karinthy Frigyes születésének évfordulója előtt megkapta az év legjobb rádiókabarés előadójának vagy szerzőjének járó Karinthy-gyűrűt. Hadházi stand-up fellépései mellett szerepel a Rádiókabaréban, könyveket ír, ott van a Showder-klubban, és vezetett rádióműsorokat is, míg egy félreértés miatt ki nem rúgták a Juventusból. A debreceni Campus fesztivál nulladik napján beszélgettünk vele.

Meglepett, hogy te kaptad az idei Karinthy-gyűrűt?

Annyira nem, mert megkérdezték, mekkora gyűrűt hordok. Ebből ki lehetett sakkozni, mi a helyzet. Az átadás jól sikerült, mert a kollégák, akiknek szóltam, hogy jöjjenek el, el is jöttek, és egy kis zenés magánszámmal köszöntöttek fel, amitől őszintén szólva meg is hatódhattam volna, ha nem röhögtem volna éppen szét az agyam. Ilyen nem nagyon szokott lenni, na látod, ez meglepett.

Volt, aki nem vette át?

Garas Dezső még 2006-ban, a hőbörgős forradalom idején. Mondjuk nem azért nem ment el az átadóra, hanem azért, mert Farkasházyt akkor rúgták ki a rádióból, és ő így tiltakozott. Túlpolitizált helyzet volt.

Ez azt jelenti, hogy felnőttél, mint humorista? Mostantól jönnek a komoly témák?

Nem, dehogy. Nem olyan a helyzet. A politika most olyan, hogy az embernek akkor is hányingere van, ha nem is rúgott be. A közönség ezt nagyon jól érzi, nem nagyon kívánják a politikai humort, csak annyira, amennyire a közbeszédben átszüremkedik.

Te abszolút nem foglalkozol politikai humorral?

Nem szándékosan tartom magam távol tőle, de egy kicsit túlzásnak éreztem azt, amikor ez mindent átszőtt, mondjuk a kilencvenes években, amikor a politikusok is sokkal jobban túllihegték a szerepüket, mint azt bármi is indokolta volna. Mindenki azt hitte, neki is politizálnia kell, bele kell szólni a nagy dolgokba, tök feleslegesen persze. Ma már nincs így.

Szerinted van tipikus magyar humor? Olyan értelemben, mint ahogy létezik angol humor.

Sokat gondolkodtam már ezen. Az angol humor azért lehet annyira abszurd, mert már régóta csinálják. Litkai Gergővel rengeteget írunk, jeleneteket, szkeccseket és így tovább, és amikor jön valami, hogy hű, ezt most írjuk meg, előkerül az a probléma, hogy de hát erről már írtunk, és ilyenkor átmegyünk abszurdba. Nem az internetről jött ötlet adja a szikrát, hanem kitalálunk valami eszement marhaságot. Hogy a magyar mennyire speciális, nem tudom, de ha összevetem mondjuk a némettel, akkor van különbség. Egyszer vettem egy könyvet, amiben ugyanazok a vicces dolgok szerepeltek, egyik oldalon angolul, két-három szóban, a másikon németül, három mondatban. Az ő nyelvük, kultúrájuk ilyen. A mienk meg más.

Milyen a magyar stand-up?

Trendek alapján működik. Ha valaki kitalál valamit, valami témához hozzányúl, az a többiekébe is átszivárog. Nagyon személyes.

A stand-up eleve személyes, nem?

Persze, de pont azon igyekszem, hogy ne úgy legyen személyes, hogy "van egy haverom, Gyula...", mert az már nem az igazi, fel kell dolgozni a történetet, hogy sajátosabb legyen.

Mi a nehezebb, megírni, vagy előadni?

Én azt szeretem, ha közösen írunk, mármint most a stand-up-ra gondolok, hanem a kabaréra. Gyerekkorom óta hallgatok rádiókabarét, de azt nem kedveltem annyira, amikor a szóvivő elmondott dolgokat. Inkább a jeleneteket, amiben több színész szerepelt. Amikor írunk, az a legjobb, amikor vagyunk hárman vagy négyen, és passzolgatjuk a témát, van egy ötlet, kigeggeljük, és így áll össze a jelenet.

Kigeggelitek?

Ja, ez tulajdonképpen az az eljárás, vagy módszer, amikor van egy rakás vicces ötletünk, és kiválasztjuk a poénokat, amikre fel lehet fűzni a jelenetet. Legyen az alapszitu, hogy a Balatonnál nyaral egy család, és megnézzük, erről kinek milyen poén jut eszébe. Lesz egy kalapnyi, ketten leülnek, és összerakják. Nagyvázsonyban szoktuk így csinálni, öten dobáljuk össze, ketten írják meg. Nagyon jó érzés így dolgozni.

Mi van Nagyvázsonyban?

A Dumavár Humorvölgy nevű humorfesztivál, ahol kilenc napon át csak a röhögésről szól minden. A vár tövében felállítottak egy nagy sátrat, és ott mennek a programok napközben meg este is, veszünk fel rádiókabarét, van stand-up, koncert, minden a humor jegyében. A helyi polgármester kezdeményezése volt, mindenféle állami támogatás nélkül hozta tető alá velünk közösen, nagyon fasza hely.

Hogy áll a magyar stand-up? Van utánpótlás?

Litkai (Litkai Gerely, a Dumaszínház igazgatója) kitalálta, hogy kell ezt iparszerűen űzni, felépítette a rendszert, mondván, a röhögésre mindig van igény, tehetségek is vannak, csak meg kell őket találni. Nem azért, hogy lekaszáljuk a piacot, aztán eltűnjünk, hanem mert szeretjük ezt a szakmát. Minden hónapban van egy úgynevezett fiatal félőrültek fesztiválja, amin bárki szerepelhet, addig beszélhet, amíg a közönség meg nem unja. A legutóbbin kiosztottunk három piros lapot a hallgatóság tagjai között, a negyediket megkapta a zsűri, és ha ebből hármat felemelnek, akkor kösz, de ez most nem jött össze.

Ezt elég kegyetlen lehet a színpadon megélni.

Az. De ez nem is baj, mert mióta a stand-up divatos - mert az lett -, sokan azt hiszik, ha beisznak, és mindenki röhög rajtuk, akkor ők jók. Pedig nem, mert ez kemény műfaj. A közönség azonnal reagál, ami egyszerre jó és rossz is, látod, mi működik, mi nem. Azt sokan hajlamosak elfelejteni, hogy sokat kell ám dolgozni előtte, hogy legyen elég anyagod, ha másik irányba kell elmenned. A múltkor egy közéleti anyagot vettünk fel, volt ez a belorusz szexbotrány, amiben egy magyar diplomata huncutkodott, és amikor jött a poén, mindenki ült csendben. Litkai ki is szólt a nézőtérre, hogy ki olvasott róla? Senki. Ha ilyenkor nincs elég anyagod, akkor beleállsz a földbe.

Ha konkrét példát nézünk: most fogsz fellépni a Campuson, van egy kész műsorod, elkezded, nem veszik. Akkor mi van?

A műsorom úgy negyven perc, az első öt perc után már látom, mi fog működni. Én a Dumaszínház előtt is stand-upoltam, csak akkor nem így hívták a dolgot. Ha elmész haknizni egy műsorral, nem bukhatsz meg, nem kockáztatsz, lenyomod azt, ami működik. Ez a szakma halálához vezethetett volna, mert senki nem vállalt be semmit. A Dumaszínházban az a jó, hogy kipróbálhatsz dolgokat, a közönség is más, össze tudod csiszolni az egyes szegmenseket, és így lesz kipróbált anyagod arra az esetre is, ha az első poén nem ül.

Volt, hogy leégtél?

Persze. Iszonyú kínos, nyomorultul érzi magát az ember. A legszarabb benne, hogy nem érted mi van, mert te úgy gondolod, vicces vagy.

Nálunk divat beszólni a stand-uposnak?

Már nem. Az elején, amikor a műfaj nem volt ennyire elfogadott, gyakoribb volt, de én ezt nagyon élveztem. Én, ha úgy alakul, a mai napig kiszólongatok, főleg klubokban, kisebb közönségnek. Egy fesztiválközönségnek nehéz, sokan vannak, nem látod az arcokat, nem olyan intim. A klubokban jobb, ott lehet kóstolgatni a nézőket, meg kell is. A poénokat egyébként is a közönség csiszolja véglegesre, ha veszik a lapot, ha tolnak, akkor észre sem veszed, de egy olyan apróságból, mint mondjuk a japán mamutklónozás, egy jó poén is összeállhat. Ilyenkor kellene ezt megturnéztatni, és elmondani sok helyen, de mi ehelyett eladjuk a tévének, felkerül a videómegosztókra, és kész, vége a poénnak, már nem lehet még egyszer elmondani.

Nem is nagyon szeretem a tévét. Ipari kamera rögzítette, hogyan vertek halálra valakit, mondta a tévé valamelyik nap, szar kedvem is lett tőle. Felrobban, lelövik, betörtek, nekem nem hiányzik. Tudom, nem kell nézni.

Miért nem olyan szókimondó a magyar stand-up, mint az amerikai?

Mert frusztrált mindenki. Itt nem lehet hülyéskedni semmivel. Már eleve sokan azért nem szeretnek minket, mert csúnyán beszélünk. Nem mindegy, mit mondasz, kurvára nem, egyszer kiejted Hitler nevét a szádon, fagyás van. Annak idején feljelentettek, a Juventusból ki is rúgtak, mert volt egy olyan anyag, amiben a tíz legrosszabb áprilisi tréfáról volt szó, és volt köztük egy olyan, hogy a pápa húsvéti beszédét kiadni CD-n. Zsidó geci tróger lettem egyből, a halálos ágyamon akart valaki meggyalázni, és így tovább. A poén az egészben az, hogy nem is én írtam, semmi közöm nem volt hozzá.

Miért van ez így?

Mert ilyen álszentek vagyunk. Ha belegondolok, hogy elől húgyos, hátul szaros gatyában megy a csávó visszaváltani az üvegeket, aztán leül a net elé, és jön a névtelen komment, hát tudod mit, leszarom. Azt is nézni kell, ki mondta, nemcsak azt, mit. Sokan érzékenyek arra, mit mondanak róluk. Én nem, nem érdekel.

A magyar politikai kabaré szinte kihalt. El tudsz képzelni mondjuk egy műsort, ami csak Orbán Viktorra épül? Chris Rock egy órán át tudta szívatni Busht.

Őszintén szólva, nem. Nem csak a téma miatt, hanem Orbán személye okán sem. Schmitt Pál viszont milyen jó, hogy van nekünk, imádkozom, hogy ki ne derüljön róla valami, nehogy kirúgják véletlenül.

Hadházi László műsorát legközelebb Debrecenben, a Campus fesztiválon lehet megnézni szombat este.