Menzel nem fog az Új Színházban rendezni

2011.10.11. 23:11
Nyílt levélben közölte Jiri Menzel cseh rendező-színész, hogy sosem beszélt Dörner Györggyel az Új Színházról és a történtek után a jövőben sem kíván ott rendezni.

"(...) mély megdöbbenést váltott ki belőlem az a hír is, hogy Dörner György, akivel sem igazgatói kinevezése előtt, sem jóval ezt megelőzően nem beszéltem, igazgatói pályázatában engem jelölt meg, mint egyik meghívott rendezőjét. Anélkül, hogy erre felkért volna, vagy egyáltalán megkeresett volna" - írja a szinhaz.hu-n publikált nyílt levelében a világhírű cseh művész.

Bizarr igazgatói pályázatában Dörner György, a belvárosi színház élére általános megdöbbenésre kinevezett, szélsőjobboldali színész Menzelt is szerepeltette a következő évadokra meghívni kívánt rendezők listáján.

Menzel levelét azzal kezdi, hogy "mély megdöbbenéssel" hallotta, hogy az általa "tisztelt és elismert" Márta István már nem áll a társulat élén. "Igazi szellemi alkotótársként tudtunk együtt dolgozni, s terveztük is, hogy a következő évadok valamelyikében, amint prágai elfoglaltságom engedi folytatjuk közös munkánkat" - írja a rendező, aki nem érti"hogy történhetett meg, hogy egy ilyen jeles színházi szakembert minden indoklás nélkül leváltanak."