New Yorkba költözik a háború előtti Budapest
Kondor Vilmos öt kötetesre tervezett történelmi krimisorozatának első része már kapható az USA-ban.
Kondor Vilmos egy középiskolai tanár. Rejtőzködő figura, azt vallja, hogy személyénél fontosabbak a regényei. Interjút csak e-mail formájában ad, telefonon nem, amiről az e-mailben adott interjúban ezt mondja: "őszintén bevallok magának valamit. Örülök, valóban örülök a megkeresésének, és szívesen válaszolok a kérdéseire, de sokkal szívesebben ülök le válaszolni egy olvasónak, aki megoszt velem egy élményt, elmesél valamit, feltesz egy kérdést."
2008-ban jelent meg regény-kvintológiájának, vagyis öt részesre tervezett sorozatának első része, a Budapest noir. A regény hatalmas sikert aratott: lefordítottak francia, olasz, lengyel, holland és német nyelvre, néhány napja pedig már az amerikai könyvespolcokon is megtalálható az egyik legnagyobb kiadó, a HarperCollins gondozásában.
A nemzetközi sikert Kondor Vilmos úgy érte el, hogy ennek a műfajnak Magyarországon alig-alig van magyarországi hagyománya.
Régóta vita tárgya mind a szűken értett irodalmi szakmában, mind pedig a kiadók között, hogy nincs átjárás az elefántcsonttoronyban születő magasirodalom és a wc-papírra nyomott romantikus regény között. Nincs jól megcsinált besztszeller, főképp alig van jó krimi a magyar irodalomban, és általában nincs műfaji igényeket kielégítő profi mű, amely nyíltan és vállaltan szórakoztatni óhajt, nem pedig a panteon örök fényében tündökölni. Pedig, amint azt a Budapest noir fogyása mutatja, igény nagyon is volna rá.
A szerző nem tagadja, hogy sikeres könyvet akart írni, ugyanakkor távol tartja magától azokat a rosszindulatú vélekedéseket, melyek szerint elsősorban vagy kizárólag anyagi motivációi lettek volna. Sikeres könyvet akart írni, de itt a siker elsősorban az olvasói elvárások kielégítéseként értendő.
Kondor Vilmos szerény ember, de nem leplezi az afelett érzett örömét, hogy az összevont szemöldökű hazai kritikusok melegen fogadták a könyvet. A legjobban persze annak örül, hogy az első kötetet, a Budapest noirt újra kellett nyomni, mert elfogyott.
Tim Wilkinson amerikai kritikus a könyv sikerével kapcsolatban nem ilyen engedékeny. Úgy fogalmaz, hogy "a könyv nem több, mint amennyinek látszik: nem magasirodalom, és nem ér fel az angol-amerikai krimi nagyjaihoz, cselekménye nem meghökkentő, és a szociális rétegek vagy különböző regiszterek magasfokú megkülönböztetése sem történik meg - írja, majd hozzá teszi - tény, hogy egy jól megírt könyv. Könnyen elolvashatja bárki egy hétvége alatt, és azzal az érzéssel teheti le, hogy egy kellemes élményben volt része."
A műfaj-választással kapcsolatban érdekes kérdések vetődnek fel, ha csak arra gondolunk, hogy a Budapest noir a speciális amerikai hard-boiled detektívregény zsánerének sajátos jegyeit mutatja, mely műfajnak a magyar irodalomban lényegében egyáltalán nincs előképe.
Kondor úgy nyilatkozott, hogy sem Jókai, sem Mikszáth, de Szekula Jenő vagy az 1800-as évek végének virágzó ponyvairodalma sem szolgálhatott előképként, ezért úgy volt kénytelen a magyar hard-boiled-ot a semmiből megteremteni, hogy egyedül az újságírásra támaszkodhatott.
A műfaj adaptálása jelen esetben azonban nem mechanikus másolás: a ballonkabátos nyomozás, fénytelen utcák rejtélyes cipőkopogása, felparázsló cigaretta és esőpermetezte éjszakai krimi-jelleg mellett a műfaj két fő sajátossága: a nagyvárosi környezet és a két világháború közötti időszak szelleme, melyek a mű tulajdonképpeni láthatatlan főszereplői is egyben, és itt a titkot őrző Budapest nem csupán díszlet, de a textus problémahálózatának belső gócpontja is. Ezzel az aspektussal kiegészülve, a Budapest noir egy sajátosan magyar kriminek nevezhető.
A szerző kérdésünkre elmondta, hogy a műfajválasztást személyes preferenciák is elősegítették; a horrort például nemigen ismeri, a lélektani elemeket pedig sem könyvben, sem filmen nem kedveli. "A korszak egyébként nem implikálta a krimit, de nagyban segített. Olvastam több kiválóan megírt történelmi regényt mindenféle gyilkosság és nyomozó nélkül, viszont ha választanom kell, hogy mit tegyek az éjjeliszekrényemre, amikor végzek a Pesti Futár aktuális évfolyamával, akkor az nem Robert Graves lesz, hanem Robert Edric. A krimi nemcsak izgalmas, hanem érdekes is. Egy gyilkosság mindig ugyanaz: valakit megölnek. Az azonban már sokkal érdekfeszítőbb, hogy mi jár egy gyilkosnak a 20. század első felében Magyarországon, és mi egy gyilkosnak a 13. században Angliában. A bűn azért jó, mert tudunk hozzá mérni. A krimin keresztül sokkal könnyebb bemutatni egy korszakot, vagy éppen fogást találni rajta."
1936-ban járunk, Budapesten. Egy olyan időben, amelyre ma távoli egzotikumként gondolunk, azonban Gordon Zsigmondot, a mű kalauzát követve, egészen közelivé és ismerőssé válik az olvasó előtt. Főhősünk Az Est bűnügyi rovatánál dolgozik újságíróként. Gellért Vladimir, a gyilkossági csoportvezető nyitva hagyott fiókjában megtalálja a meggyilkolt zsidó prostituált lány fotóját. A regény egyik nagy erénye, hogy nem csupán a bűnügy szálait szövi össze, hanem a kor fasizálódását, Gömbös Gyula miniszterelnök figuráját, a diktatúra elhatalmasodásának történetét is elmondja.
Hogy a regény nem csak pénzsóvár próbálkozás, hanem valódi siker, azért annak a ténye is szavatol, hogy több kritikus az első magyar krimiként üdvözölte az irodalomban, pár napja pedig a New York Times ajánlotta a nagyérdemű figyelmébe.
A kötetet Olchváry Pál fordította.
