Belesajdult a fejem Budapestbe

Budapest sokat változott. Amikor először itt voltam 2002-ben, még mindent renováltak. Utoljára 2005-ben voltam itt. Akkor a könyvtárakat jártam. Azt látom, hogy nagyon sokat változott a politikai klíma, ami hatott a város egészségére is. Ittléteim alatt egyre jobban megismertem a várost. Ez nekem fontos. Ma már nem kell térkép, hogy csatangoljak az utcákon: egy kicsit itt is otthon vagyok.

De miért éppen Budapest? Hogy jött az ötlet, hogy erről a városról írjon, és éppen a második világháború idejéről?

A családom Magyarországról származik. Anyai ágon Sátoraljaújhelyről. Úgy nőttem föl, hogy rengeteget hallottam anyám gyerekkoráról, Budapestről. Magyar ételeket ettem, magyar zenét hallgattam, és úgy éreztem, ez az életem szerves része. A magyar kultúra az én kultúrám is volt. Ugyanakkor a családom zsidó volt, úgyhogy ez a fajta szeparáltság is részét képezte a kultúrámnak, az a tapasztalat, amit ők megéltek a háború alatt.

Amíg a nagyapámmal el nem kezdtünk beszélgetni, semmit nem tudtam az egészről. Van egy fiatalember, aki építészetet kezdett tanulni Budapesten, de aztán, zsidó származása miatt nem folytathatta a tanulmányait. Kiment Párizsba tanulni. Két évig tanult ott, mielőtt a háború elkezdődött volna, aztán elvitték munkaszolgálatra (ezt a szót J. O. következetesen magyarul mondta). Amikor tanulmányozni kezdtem a munkatáborok világát, és rájöttem, mit élhettek ott át, azt mondtam: de hisz ez egy regény, ezt meg kell írni. Én vagyok az író a családban, és ha én nem teszem meg, más nem fogja.

Mennyit változtatott a saját családtörténetén a regényben?

Elég sokat. Nagyapámból lett a főhős. A regény kezdete az ő figurájára összpontosít. Aztán ez a szereplő szerelmes lesz, és akkor adódott a kérdés, hogyan fejezzem be a történetet, ami végül nagyon más lett, mint ahogyan az én családomban történt. A nő figurája és a befejezés teljes mértékben fikció. És éppen a fikció segített rájönnöm arra, hogy miért akartam megírni a családom történetét.

És a három fiú testvér? Ők kitaláltak?

A nagyapámnak csakugyan volt két fiatalabb testvére is. Az egyikük orvos volt. Orvosként önkéntesként is dolgozott a munkatáborban. Aztán egy nap jöttek a magyar hatóságok, és mindenkit lelőttek, aki a táborban volt. A nagybátyámat is. Már kiskoromban is tudtam a létezéséről, de az életéről, és arról, hogyan halt meg, akkor még nem tudtam.

Az idősebb testvért Tibornak hívják. Az én nagybátyámat is Tibornak hívták. Ez az egyetlen név nem változott.

Ha jól értem, akkor az írás nem annyira ihlet, vagy inspiráció, hanem sokkal inkább döntés kérdése volt.

Amikor megtudtam, mi történt a nagyapámmal, és felötlött bennem egy regényterv, az az inspiráció pillanata volt. Tehát nem annyira döntés, inkább inspiráció. Persze utána, a munkafolyamat nap mint nap kemény döntések sora volt: önmegtartóztatás, és hosszú évek kitartó munkája.

Hogyan dolgozik? Mármint technikai értelemben.

Először jegyzeteket készítettem, aztán rengeteget beszéltem családtagokkal, nyomoztam, könyveket olvastam össze a munkatáborok, vagy akár az építészet témakörében, végül 2002-ben eljöttem Budapestre, hogy megnézzem azt, amiről már annyit tudtam. Belesajdult a fejem. Elmentem minden helyre, amit látnom kellett, és egyszerűen túl sok volt az információ, túl sokat tudtam meg. Amikor pedig megvoltak a részletek is, nekiálltam az elképzelhetetlenül hosszú munkának. Ehhez óriási szigor, napi ütemterv kellett, és éveken át tartó önfegyelem.

Amikor a szöveget olvastam, volt egy olyan benyomásom, hogy a jó és a rossz dolgok túlságosan elválnak egymástól, hogy az ábrázolás egy kicsit fekete-fehér.

Értem. Én magam azt gondolom, hogy a háborúban korántsem voltak egyértelműek a dolgok. Amit a regénnyel kommunikálni akartam, az az, hogy az emberek viselkedése a körülményektől függ, és nincs benne valamiféle mindent átható ideológia.

Ez azt jelenti, hogy mint író, nem az ideológiák, nem absztrakciók érdeklik, hanem az emberi viselkedése maga?

Abszolút. Ez volt a legfontosabb dolog, amit íróként megtanultam. Mindig az emberek érdekeltek. Azt figyeltem, ki hogyan viselkedik.

Mi a regény műfaja? Családi-, történelmi- vagy szerelmes regény?

Ezzel nem foglalkoztam. Volt egyfajta programom, de az nem a műfajválasztásról szólt, hanem a probléma kifejtéséről. Azt gondolom, egy írónak elsősorban a szereplőit kell figyelemmel kísérnie, a cselekmény alakulását; a műfaj kereteivel nem érdemes számot vetni.

Hogy viszonyul a sikerhez, a kritikákhoz? Örül nekik?

Egyrészről igen. Másrészről azonban óvatosnak kell lenni a kritikákkal. Van egy barátom, aki azt mondja, hogy soha nem olvassa el a róla megjelent kritikákat. Egy másik barátom minden kritikát elolvas. Szerinte abból lehet a legtöbbet tanulni. Én is olvasom őket. Egy epésebb megjegyzés persze egy kicsit lehangol, de még a negatív kritikából is tudok építkezni.