Kerényi megfesteti a 2006-os lovasrohamot
További Kultúr cikkek
A dualizmus, az első és második világháború, a Tanácsköztársaság, Trianon, a Holokauszt és 1956 mellett mellett 2006. október 23.-a, a vörösiszap-katasztrófa és az új alaptörvény elfogadása tartozik Kerényi Imre kormánymegbízott szerint az elmúlt 150 év legfontosabb eseményei közé. A kormány húszmillió forintot költ összesen 15 történelmi tablókép megfestésére – írja a Népszabadság.
Kerényi az Igazságügyi Minisztérium pénzügyi keretéből rendelte meg a képeket ismert és kevésbé ismert festőktől. Horthy Miklós korát Incze Mózes, a Dualizmust Szinte Gábor, a holokausztot Gyémánt László Mihály, Nagy Imre újratemetését Galambos Tamás, az 1956-os forradalmat Kocsis Imre festi meg.
A tavalyi vörösiszap-katasztrófa megörökítésére Szentgyörgyi József, a második világháborúra Bráda Tibor István, az elsőre Somogyi Győző Csaba, a Tanácsköztársaságra Filep Sándor, a 2006. október 23-i lovasrohamra Korényi János, Rákosi korára László Dániel, a Nemzeti Színházra (1837–2002) Atlasz Gábor, míg Trianon értő megfestésére Kiss Tibor kapott megbízást. Mindegyik festő 1,6 millió forintot kap az alkotásért. Rényi Krisztina Kádár János korának, Szkok Iván pedig az új Alaptörvény születésének megfestésére kapott megbízást.
Kerényi a koncepciót azzal magyarázta, hogy a képeket az 1896-os milleniumi ünnepség mintájára rendelik meg. Akkor a kor neves festői (köztük Benczúr Gyula, Madarász Viktor, Munkácsy Mihály és Székely Bertalan) 50 festményen festették meg a magyar történelem fordulópontjait. A mostani megrendelésekkel Kerényi szerint a kormány ezt a hagyományt kívánja folytatni, 2006. október 23-a pedig azért került a magyarság elmúlt 150 évének kiemelt eseményei közé, mert Kerényi szerint nagyon sokan úgy gondolják, hogy ez egy nagyon fontos történelmi pillanat, „történelmi metszéspont” volt.
A milleniumi és az új festményeket jövőre együtt állítják ki a Magyar Nemzeti Galériában vagy egy másik nagy múzeumban, és a 65 képet használják majd az Alaptörvény díszkiadásának illusztrációjaként is. A 15 új festmény végleges helye a Parlament vagy a Sándor-palota lesz. A díszkiadás egy-egy példányát 2012 tavaszától helyezik majd el az önkormányzatoknál felállított „Alaptörvény Asztalára”.
Korábban megírtuk, hogy Nagy Imre unokái szerint a terv a személyi kultuszra emlékeztet, és tiltakoznak, hogy alkotmányillusztráció legyen az egykori miniszterelnök újratemetése.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Likó Marcell: Kezdtem azt érezni, hogy innom kell, hogy elviseljek egy-egy klubot
Ez valami igazán Mély – különleges koncertsorozatra készül a Vad Fruttik.
január 25., 10:19
- Kultúr
Bevándorlók gyermeke volt, mégis beteljesítette a nagybetűs amerikai álmot
Ma lenne 70 éves Eddie Van Halen, a rockzene egyik legnagyobb ikonja.
január 26., 06:15
- Kultúr
Magyarnak lenni a legnagyobb szenvedés a világon, ezt járja körbe ez az Oscar-jelölt film
Tóth László magyar építészt Adrien Brody játssza, egészen megdöbbentő átéléssel.
január 25., 20:30
- Mindeközben
Udvaros Dorottya balesete miatt majdnem le kellett állni a Futni mentem forgatásával
50 perce
- Mindeközben
Kucsera Gábor vallomása a feleségéről, Tápai Szabináról: „Egy 20 éves nővel élek együtt”
4 órája
- Kultúr
Folytatást kaphat a Futni mentem
Herendi Gábor elmondta, milyen tervei vannak a filmmel kapcsolatban.
január 25., 11:40
- Kultúr
Agyonverték a legyengült művészt, most emléktáblát kapott
Szerb Antal 80 éve halt meg.
január 25., 17:21
- Mindeközben
Kulcsár Edinától megkérdezték, tényleg válnak-e G.w.M-mel, és nem cáfolta a pletykákat
5 órája
- Kultúr
A tűzeset sem tartja vissza a tulajdonost, Budapest ikonikus helye száz százalékon pörög
Minden este telt házzal.
január 25., 15:56
- Kultúr
A filmszakértő elárulta, kik között dőlhet el a verseny az idei Oscar-gálán
Magyar szakember sikeréért is lehet szorítani a 2025-ös díjátadón.
január 25., 21:10
- Címlapon
Mi tévők legyünk, ha eláztatott a szomszéd, és esze ágában sincs együttműködni velünk?
Beázás esetén mindent dokumentáljunk.
33 perce
- Kultúr
Törőcsik Franciska: Fura, amikor úgy érzem magam, mint egy majom a kirakatban
Nagyinterjú a Hogyan tudnék élni nélküled? főszereplőjével.
január 26., 09:08
- Kultúr
Hiába áldozta fel a gyerekét is a karrierért, szegényen és betegen halt meg
Könyörtelen, szüntelen csúcsteljesítményre kényszerítő életforma ez.
január 26., 07:04
- Címlapon
Rangsorolt iskolák és vérre menő kompetenciafelmérés – mire készül a kormány?
Megindult a szülők szondázása a KRÉTA-rendszerben, reagált a Belügyminisztérium.
3 órája
- Kultúr
Szász Júlia átértékelte a színészi pályáját, nem mondott még le új álmáról
A színésznőnek nincs szüksége több operációra, kezelésre.
január 26., 09:32
- Mindeközben
Élő adásban kaptak fékezhetetlen röhögőgörcsöt a Sport1-en egy pajzán vicc miatt, a műsorvezető alig tudta folytatni a felkonferálást
7 órája
- Címlapon
Értesítették a Skóciában eltűnt magyar ikerpár családját, most már biztos, hogy egyikük holttestét találták meg
A hatóságok tovább folytatják a kutatást.
3 órája
- Kultúr
Rendhagyó programmal emlékeznek Fekete István születésének évfordulójára
A Tüskevár szerzőjével kapcsolatos a MNMKK Magyar Természettudományi Múzeum szervezi.
január 25., 08:36
- Kultúr
Donald Trump ismét olyat húzott, ami sokaknál kiverte a biztosítékot
A szakmai szövetség elhatárolódik.
január 25., 08:15
- Mindeközben
Megérkezett az első előzetes a Wednesday második évadából, és alaposan feltekerte a várakozásokat
9 órája
- Mindeközben
Alföldi Róbert leteremtette Osváth Zsoltot, amiért beleállt Kulcsár Edinába: „Mindenbe beleugatsz”
10 órája
- Címlapon
Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk
Retteghetnek a vegánok egy tanulmány szerint.
1 órája
- Kultúr
Külön utakon jártak, és ez tette őket felejthetetlenné
Nők, akik nem féltek a férfiak között érvényesülni.
január 24., 12:05
- Kultúr
Az Andrássy útig állt a tömeg a Madonna által imádott festőnő pesti kiállításán
Több millió dolláros festmények a Nagymező utcában, apró bibivel...
január 24., 14:13
- Kultúr
Mácsai Pál, Máté Gábor és Kováts Adél is aggódik
A fővárosi színházigazgatók szerint a Kolibrit a megszűnés fenyegeti.
január 24., 15:35
- Címlapon
Tévéinterjút adott, majd elvitték a rendőrök a volt lengyel igazságügyi minisztert
A Pegasus kémszoftver miatt akarták kihallgatni mint tanút, nem jelent meg. Most már vádlott.
1 órája
- Címlapon
A kalózok, akik fegyverként használják a globalizációt
Hatékony üzleti modelljük segítségével tavaly több száz millió dollárra tettek szert.
33 perce
- Mindeközben
Chris Pratt olyan kíméletlenül őszinte fotót mutatott a kisfiáról, ami minden szülő számára ismerős lehet
13 órája
- Mindeközben
Szandi sorsdöntő évfordulót ünnepelt a férjével: „Ez volt életünk legjobb döntése!”
tegnap, 21:30