Elhunyt Zdenek Miler, a Kisvakond atyja

2011.11.30. 21:20
Kilencven éves korában szerdán elhunyt Zdenek Miler cseh filmrendező, a világhírnévre szert tett csehszlovák rajzfilmfigura, a Kisvakond megalkotója.

Zdenek Miler cseh animációs filmrendező és képzőművész egész életét a Kisvakond történeteinek szentelte: hetven rajzfilmjéből hatvannak a hőse a Kisvakond (csehül Krtek), és Miler sajátos rajzai több mint negyven gyerekkönyvben találhatók meg.

Miler pályafutása a háború alatt a zlíni filmstúdióban indult, majd a prágai Barrandov stúdióban dolgozott. Első saját, máig is elismert filmjét 1948-ban már itt készítette A milliomos, aki ellopta a Napot címmel.

20060817 zdenek miler zpc muzeum

1956-ban találta ki a Kisvakond-karaktert, amikor oktató és nevelő célzatú filmek rajzolásával bízták meg a textilipar és a ruhagyártás-témakörben. Nem szokványos propagandafilmet akart készíteni, hanem szerethető karaktert keresett, mikor gondolkodás közben - a legenda szerint - felbukott egy kerti vakondtúrásban.

A rajzfilmsorozat 1957-ben indult, a 12 perces A vakond nadrágja című, máig legismertebb résszel, ami azonnal elnyerte a Velencei Fesztivál Ezüstoroszlán-díját. A sorozat érdekessége, hogy a szereplők a filmben nem beszélnek, csak különböző indulatszavakat és hangokat használnak (mojmoj, ahoj, satöbbi), ezeket Miler két lánya egy-egy szavas felkiáltásaiból vágta össze.

A Kisvakond a cseh filmgyártás legkelendőbb exportcikke lett, a kalandjait 85 ország vásárolta meg. A sorozat utolsó, 60 résszel későbbi, ötperces része 2002-ben készült el A Kisvakond és a béka címmel. (Kisvakondos meséket itt nézhet.)

Miler még 1989-ben levédette a Kisvakondot, és engedélyt adott a merchandising termékek (pólók, párnák, satöbbi) forgalmazására. Nem adta el viszont a film- és könyvjogokat.

A plüssvakondot a Moravská Ustrenda nevű szövetkezet állította elő, aminek tavaly 1,5 millió dollár bevétele származott a figurából. A plüssfigurája idén kéthetes űrutazást is tett. Az amerikai Endeavour fedélzetére a cseh anyóssal rendelkező Andrew Feustel vitt magával egy Krteket.

Kisvakond az űrben
Kisvakond az űrben

A Kisvakond-könyvek cseh, német és magyar kiadásait együtt számolják, 20-25 ezer példány fogyott el mindegyik Kisvakond-könyvbõl 1971 óta. 2004-ben adták ki az utolsót. Összesen több, mint ötmillió példány Kisvakond-könyvet adtak el.

Václav Klaus cseh köztársasági elnök pedig 2006-ban magas állami kitüntetést adományozott az életművéért Zdenek Milernek.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport