Négymilliárdot ért egy római szobor

2011.12.09. 19:48

A szakértőket is meglepő áron, a becslésekhez képest nyolcszor drágábban kelt el a Sotheby's árverésén egy római kori szobor New Yorkban. A korábban 2,5 millió dollárosra becsült, feltehetőleg a második évszázadban készült szobor végül 19,1 millió dollárt (4,3 milliárd forint) ért új tulajdonosának. Több mint kétszáz éven át volt magángyűjteményben, míg nemrég szakértők ismét felfedezték Nagy-Britanniában.

Négy licitáló versengett csütörtök este a Márványcsoport Lédával és a hattyúval című szoborért, végül egy anonim telefonálóé lett az utolsó ajánlat.

A szobor Lédát, Spárta királynőjét, Helené anyját ábrázolja. A Sotheby's leírása szerint a nőalak ölében a hattyú alakba bújt Zeusz fekszik, akit Léda egy sas támadásától véd meg – ezért tartja fel bal kezét.