Nem kap támogatást a Budapesti Kamaraszínház

2011.12.21. 16:34
Bizonytalanná vált a Budapesti Kamaraszínház helyzete, miután a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) január elsejétől megvonja a támogatását; erről december 15-én levélben értesítették a színház vezetését.

Szűcs Miklós, a színház igazgatója a szerdai sajtótájékoztatóval egybekötött rendkívüli társulati ülésén elmondta: zavaros helyzetet teremt az a levél, amelyben a NEFMI felmondta a Budapesti Kamaraszínház támogatásáról szóló keretszerződését.

"Érthetetlen, mi a szándék, senki nem tudja, hogyan tovább" - mondta. A direktor hozzátette, hogy a színház üzleti tervét a vagyonkezelő ebben az évben 38 millió forint mínusszal fogadta el, így ha a minisztérium nem utal pénzt, januárban nem tudják kifizetni a decemberi béreket. Ha a színházat bezárják, a januárra eladott jegyeket is vissza kellene fizetni.

Az igazgató közölte: levelet ír a miniszternek, amelyben választ kér arra a kérdésre, bezárják-e a színházat, ami jogi és gazdasági következményekkel jár, vagy tovább kívánják üzemeltetni. Mint rámutatott, ebben az esetben el kell utalniuk a pénzt a januári és februári bérek kifizetésére.

A minisztériumtól kapott levél szerint a NEFMI évek óta sikertelen erőfeszítéseket tesz arra, hogy a Budapesti Kamaraszínházzal összefüggő jogosultságait és kötelezettségeit átadja a Fővárosi Önkormányzatnak. Mint írták, a minisztériumnak a költségvetés helyzete miatt a színház számára a továbbiakban nincs módjában működési támogatást biztosítani, ezért a színházzal fennálló közhasznú keretszerződést 2011. december 31-vel felmondja.

A szerződés addig az időpontig szólt, amíg a színházat a Fővárosi Önkormányzatnak át nem adják. A levelet, amelyet december 15-én kapott a színház, Skultéty László, a NEFMI gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára írta alá. Bár a keretszerződés szerint az abból eredő minden vitát egyeztetéssel kellene megoldani, az igazgató azt mondta, senki nem egyeztetett a színház helyzetével kapcsolatban, a levelet minden előzmény nélkül vette át.

Kérdésre válaszolva megjegyezte: a Budapesti Kamaraszínháznak a Magyar Színházzal és a Játékszínnel való összevonásáról sincsenek további információi. Őze Áron, a Magyar Színház igazgatója korábban az MTI-nek arról beszélt, hogy felkérést kapott a három színház összevonását célzó koncepció kidolgozására.