Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMÚjabb darabok törtek le a Colosseumból
Újabb törmelékdarabok zuhantak le a Colosseum második emeletéről a római műemlék előtti térre. Az ismételt omlást az amfiteátrum tavaszra tervezett restaurálása körüli viták kísérik.
Az olasz sajtó krónikus betegnek nevezte a Colosseumot, amiről december végén kétszer potyogtak törmelékek, ezúttal pedig egy hét centiméteres ókori tégladarab is lehullt a falról.
Rossella Rea, a Colosseum igazgatója a galambok okozta károkról beszélt. A Legambiente környezetvédelmi egyesület az ókori épület mellett óránként elhaladó háromezer-négyszáz járművet tette felelőssé. Gianni Alemanno, római főpolgármester azonban nem zárta ki a szándékos károkozást sem, gyanúsnak nevezte, hogy az omlássorozat éppen a helyreállítás közeledtével következett be.
A márciusban kezdődő, 25 millió eurós restaurálásból tíz milliót a római kulturális tárca biztosít, a többit a Diego Della Valle vállalkozó vezette befektetői csoport finanszírozza. A Codacons fogyasztóvédő egyesület azonban megkérdőjelezte a Della Valléval kötött szerződés szabályosságát. "Az államnak nincsen pénze a Colosseumra, nem szabad a Della Valle képviselte lehetőséget elszalasztani" - nyilatkozta erről Alemanno.