Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMÜllői Úti Fuckkal folytatja februártól a Gödör
További Kultúr cikkek
Ahogy azt korábban mi is megírtuk, a február 1-től a Design Terminál Nonprofit Kft. veszi át a Gödör Klub működtetését, mivel az eddigi üzemeltető, a Unico Kft. szerződése január végén lejár. Ugyan egy ideig úgy tűnt, hogy a Gödör könnyűzenei programok nélkül marad, de ez csak azért volt, mert a régi üzemeltető tulajdonában van a honlap, a cég szerződése pedig február elsejével lejárt, így nem rakták fel a jövő hónap rendezvényeit.
A klub ezentúl a a Design Terminál Nonprofit Kft-hez tartozik majd, a hely programjainak szervezésével pedig februártól a Volt fesztivál és a Balaton Sound programigazgatóját, a veszprémi kötődésű Muraközy Pétert bízta meg a szintén veszprémi Navracsics Tibor vezette Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) Vagyonkezelő Központja, valamint a Design Terminál Nonprofit Kft.
Nem vész el, csak átalakul
Az összevonás okaként Englert Róbert, a Design Terminál Nonprofit Kft. ügyvezetője a racionális működtetést jelölte meg: a két intézmény egymás mellett található, közös energetikai rendszerük van és eddig is több programban együttműködtek. Muraközy Péter a klub eddigi profiljának megtartása mellett a Design Terminállal történő együttműködésben rejlő lehetőségek kihasználását és a Gödör-beruházás befejezését tartja legfontosabb feladatának. A zenei és egyéb művészeti programok mellett az új stábbal folytatni szeretnék az olyan értékteremtő kezdeményezéseket is, mint a roma programok vagy a táncházak. Ez utóbbira azért is van jó esély, mert egy váratlan döntéssel november végén a Design Terminalhoz került a Rajkó zenekar fenntartása is a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól.
Az új programszervező szerint fölösleges aggódnia a Gödör törzsközönségének, a zenei kínálat marad olyan, mint eddig, még ha ezentúl Akváriumnak is hívják majd az Erzsébet téri mocskos medence alatti helyet. Az Üllői Úti Fuck, a Velőrózsák és Akkezdet Phiai már benne vannak az új műsortervben, mivel eleve elég behatárolt az a zenei választék, amiből egy ilyen klub meríteni tud. A pontos műsortervet azonban csak később teszik közzé. A sajtóközleményekben beígért ezer négyzetméteres területnövekedés pedig nem újabb területek beépítését jelenti majd, hanem a jelenlegi kihasználatlan terek felhasználását (az építkezés várható befejezése viszont 2013 lesz)
Muraközy a programokat a jövőben is a vendéglátás bevételeiből és külső támogatásokból finanszírozná, a Volt és a Balaton Sound programigazgatói teendőit pedig azért a jövőben is ellátja.
A veszprémi szál
A sajtóban megjelentek olyan vélemények, hogy Muraközyt "az osztálytársi viszony, vagy a közös focicsapat miatt" , bízta megpályáztatás nélkül a Navracsics Tibor vezette KIM az Erzsébet téri Kulturális Központ és Parkvezetésével, de Filep Ákos, a Gödör Klub vezetője korábban azt mondta, hogy" nem az a baj, ha Navracsics és Muraközy barátok". Filep azt nem tartja bűnnek, ha egy focimeccs után nagy dolgok dőlnek el a kocsmában, utána viszont szerinte annál szigorúbban kell betartani a törvényeket egymással szemben. Muraközy erre már a múlt heti Gödör-sajtótájékoztatón is azt válaszolta a közönség soraiból, hogy bár valóban ismeri Navracsicsot, a dolognak nincs köze az ő kijelöléséhez, "nem volt se focipálya, se kocsmázás", és nem érzi az erkölcsi kifogást a kijelölését illetően, alkalmasnak tartja magát az új feladatra.
De hogy került a Gödör a gödörbe?
Az V. kerületi Erzsébet téren már 1988-ban fel akarták építeni a Nemzeti Színházat, ám az építkezés csak tíz évvel később, a Horn-kormány alatt kezdődött meg. A Fidesz-kormány azonban leállította az építkezést, és új helyszínt jelölt ki a színháznak a Duna-parton. Bár az Erzsébet téri ingatlan a Fővárosi Önkormányzat tulajdona, a terület kezelője a Horn-kormány óta a magyar állam. A 98-ban félbe maradt építkezés után az Unico Kft. építész iroda koncepciója alapján alakították ki itt az Erzsébet téri Kulturális Központ és Park nevű intézményt, népszerűbb nevén a Gödör Klubot.
A Gödör működtetését és az ingatlan üzemeltetését 2002 óta az Unico Kft. bonyolította a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal kötött szerződés alapján, miközben az építési telek a fővárosé volt. 2012 januárjától az ingatlan feletti rendelkezés és az üzemeltetés is a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Vagyonkezelő Központjához került át.
Az Erzsébet téren már 2004-ben létre akartak hozni egy dizájnközpontot, ami magába foglalta volna a folyamatosan romló állapotú, műemlék buszpályaudvar épületét is, ám egy hűtlen kezelés miatt indult eljárás lelassította az átadást. A Design Terminál végül 2011 elejére készült el, majd a kulturális tárcától a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz került át az épület.
A veszport.hu nevű veszprémi hírportál korábban viszont azt írta, "a 2010-es önkormányzati kampány során Muraközy Péter az általa üzemeltetett Tűztorony vendéglőt körülbelül egy hónapra átkeresztelte Narancs kávézóra, és itt kapott helyet a Fidesz számos rendezvénye".
Az eddigi üzemeltető, az Unico Kft. munkatársai közölték, nem engedélyezik a Gödör Klub elnevezés használatát az új üzemeltetők számára, mivel az az Unico Kft. szellemi tulajdona. Muraközyék tiszteletben tartják Filep Ákos döntését, ezért kerestek új nevet a Gödörben várhatóan február 10-én megnyíló kulturális központnak, amit a Dizájn terminállal együtt kicsit bonyolultan Erzsébet téri Kulturális Központ és Parknak hívnak. Magát pedig a szórakozóhelyet pedig végül Akváriumnak nevezték el a tér medencéje után. Azt viszont egyelőre nem tudni, február 1-től milyen másik helyszínen fog tovább működni az eredeti Gödör Klub, vagyis találnak-e koncertezésre alkalmas másik gödröt Budapesten az eddigi szervezők.
Egy dolog biztos csak: január 29-30-án a Víg végnapjaink elnevezésű összművészeti fesztivállal búcsúznak eddigi otthonuktól, majd január végén ünnepélyesen leveszik az épületről a Gödör Klub nevet.
Az Unico Kft. munkatársai a Gödör honlapján egy petíció aláírására buzdítják korábbi látogatóikat, és azt követelik, a döntéshozók írjanak ki nyilvános pályázatot az Erzsébet téri Kulturális Központ működtetésére: "A 2002-ben pályázat útján megbízott Gödör Klub közpénzek nélkül, önfenntartóan működött és kulturális értékeket támogatott. Működésünkkel a döntéshozók elégedettek voltak, a koncepciónkat követendőnek tartják. Most mégis úgy döntöttek, mennünk kell. Döntésüket nem indokolták. Az eljárást tisztességtelennek és jogszerűtlennek tartjuk. Felszólítjuk a döntéshozókat, hogy írjanak ki pályázatot az Erzsébet téri Kulturális Központ és Park működtetésére!"
A petíciót eddig 1140-en írták alá, de a Unico Kft. bíznak a jogállamban, de nem valószínű, hogy a tulajdonos megváltoztatja a véleményét, ha egyszer már végleges döntés született a Gödör Klub további működtetéséről. Az Unico egyébként annak idején meglepő fordulatokkal kapta meg a Gödör működtetésének jogát a Medgyessy-kormány idején, hiszen ők maguk nyerték meg a kivitelezés lebonyolítását is még építészeti irodaként a meg nem épült Nemzeti Színház helyére álmodott létesítményre az Orbán-kormány alatt. A létesítményt egyébként eredetileg nem is koncertekre terveztek, hanem konferenciaközpontnak szántak.
A koncerttermet és a többi megtervezett egységet a beruházás csak most fejezik majd be. A beruházás most is az Unico koncepciója alapján történik. A cég fél éven keresztül együttműködött Fürjes Balázs kormánybiztossal, valamint fel lett kérve a beruházás koordinálására és Fürjes Balázzsal egyeztetve kidolgozta, hogy tud a Gödör Klub változatlanul működni a beruházás időtartama alatt. De most úgy tűnik, hogy ezt a tervet mégis egy másuk üzemeltetőnek készítették.
Megszűnt a Zöld Pardon és a Rio is
Az újbudai önkormányzat képviselő-testülete lakossági panaszokra hivatkozva tavaly szeptemberben úgy döntött úgy, nem hosszabbítja meg a Zöld Pardon október 31-én lejáró közterület használati szerződését. A döntést annak ellenére hozták meg, hogy több mint 110 ezer, a Zöld Pardon fennmaradását támogató aláírás gyűlt össze, illetve a szeptember 18-án rendezett szimpátiatüntetésen több zenész, közéleti személyiség, és több tízezer fős tömeg demonstrált a ZP megmentéséért. A Zöld Pardonnak október 31-ig el kellett hagynia a Goldmann György teret, az épületeit ezután lebontották.
A Zöld Pardon utolsó Tankcsapda-koncertje után három hónappal, december 2-án a Petőfi híd lábánál lévő másik szórakozóhelyet, a Riót is lerombolták, mivel a közterület-foglalási engedélye október végén lejárt, Hoffmann Tamás polgármester pedig elutasította a hely tulajdonosa, a Dream Work Kft. által beadott hosszabbítási kérelmet.