Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA tavaly novemberben indított, sörgyár szponzorálta versenyen száz, a világ minden tájáról összeválogatott bár versenyzett, amire a közönség a Facebookon keresztül szavazhatott. A ma nyilvánossá vált hivatalos végeredmény szerint az A38 Hajó 13 300 lájkot gyűjtött össze, ezzel majd négyezer szavazattal megelőzve a második helyzett rotterdami De Witte Aap (Fehér Majom) kocsmát.
A harmadik helyezett szintén egy budapesti lokál lett: a Szimpla Kert 4480 lájkkal került fel a dobogóra, míg a negyedik helyezett berlini Sage Restaurant mindössze 268-at gyűjtött.
Kátai Gábor, a Szimpla Információs Iroda vezetője korábban a hvg.hu-nak azt mondta, aki a hajóra vagy ránk szavaz, egyben Budapestre is szavaz. Vasák Benedek, az A38 munkatársa pedig elmondta, a Szimplával baráti a viszonyuk, teljesen más típusú hely, mint az A38, sokkal pubosabb. "Taktikát is egyeztettünk, segítettük egymást a szavazás során.”