10℃ / 21
Budapest

Megkerült minden idők egyik legnagyobb műkincslopásának utolsó darabja

2012. április 27., péntek 13:26 |

Visszatért Zürichbe azon négy festmény egyike, amelyeket négy éve minden idők egyik legnagyobb műkincslopása során tulajdonítottak el fegyveresek - közölte pénteken a város ügyészsége. Immár mind a négy műalkotást visszaszerezték a tettesektől.

Címkék

Edgar Degas francia festő Lepic gróf lányaival című alkotását már hónapokkal ezelőtt visszajuttatták a tulajdonos Bührle alapítványhoz, azonban az utolsó, akkor még eltűntnek számító festmény felkutatására folyó nyomozás érdekében csak most hozták nyilvánosságra az információt.

A szóban forgó másik festményt, Paul Cézanne Vörös mellényes fiú című, 110 millió dollár értékű képét két héttel ezelőtt foglalták le Szerbiában, a bűncselekménnyel kapcsolatban négy szerb férfit vettek őrizetbe a helyi hatóságok. A kép vászna a rablás során kiszakadt, de a sérülés remélhetőleg kijavítható - közölte pénteki sajtótájékoztatóján Zürichben Lukas Gloor szakértő.

A 2008-as zürichi rablás során három álarcos fegyveres négy képet rabolt el, ezek közül kettőt, Claude Monet Pipacsok Vétheuilnél és Vincent van Gogh Virágzó gesztenyefa című műveit már korábban megtalálták. A négy mű összértéke mintegy 169 millió dollár. A szerb hatóságok arról számoltak be, hogy az elkövetők mindössze 3,5 millió euróért akarták értékesíteni a képeket.

Tavaly októberben Pablo Picasso világhírű spanyol festő évekkel ezelőtt ellopott két olajfestménye került elő Belgrádban. A két alkotást, a Lófej és a Pohár korsóval című festményt ugyancsak 2008-ban lopták el egy Zürich közeli kisvárosban, Pfaffikonban rendezett kiállításról.

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

Comment:com

Magyar statisztanők orgiája a Borgiákban (18+)
Pünkösd örömére csodálatos képek jöttek szembe a Magyarországon forgatott Borgiák című sorozat minap vetített epizódjából.

KönyvesBlog

A műsorváltozás joga - Esterházy Péter a Hay fesztiválon
Fotó: Valuska Gábor Esterházy Péternek sűrű hétvégéje volt.

Lángoló Gitárok

Elhunyt Ray Manzarek, a Doors alapítója
Epevezeték-daganatnak köszönhető komplikáció következtében elhunyt Ray Manzarek, a Doors billentyűse és alapítótagja.

Shopline

Travelo

Hirdetés