Mégis lehet Könyvhét a Váci utcában

2012.05.09. 11:29
Bár Rogán Antal V. kerületi polgármester idén először nem engedélyezte a 83. Ünnepi Könyvhét szervezőinek, hogy idén június 7-11. között használják a Váci utcát, sőt a képviselőtestület is elutasította a fellebbezésüket, a vita az Index közbenjárására mégis jól végződhet.

Az Index birtokába jutott az a levél, amit a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) írt áprilisban tagjai számára.

"Rogán szégyellhetné magát"

A levélben az olvasható, hogy „a 83. Ünnepi Könyvhét és a 11. Gyermekkönyvnapok budapesti központi helyszínének engedélyezésekor sajnos az a példátlan dolog történt, hogy a Vörösmarty térbe torkolló utcák igénybevételét engedélyező V. kerület polgármestere, Rogán Antal nem járult hozzá a Váci utca könyvheti helyszínként történő igénybevételéhez. Az általa irányított képviselőtestület a fellebbezésünket is elutasította, ráadásul indoklás nélkül”.

A tavalyi Könvyhét a Vörösmarty téren
A tavalyi Könvyhét a Vörösmarty téren
Fotó: Máthé Zoltán

Zentai Péter László, az MKKE igazgatója az Indexnek elmondta, hogy „a Vörösmarty tér mellett az Ünnepi Könyvhétnek a ’70-es évektől mostanáig helyszíne volt a Váci utca, és soha nem fordult még elő, hogy egy könyvheti helyszínt egy polgármester visszautasított volna, ezért Rogán Antal igazán elszégyellhetné magát”.

Az igazgató közölte, elképzelése sincs arról, hogy miért utasították őket vissza ennyi év után, és éppen a Váci utcában, ami a kerület számára is fontos lehetne, hiszen az öt nap alatt több százezer embert a kerületbe vonzó rendezvénnyel számos környékbeli boltnak is forgalmat generálnak. Zentai szerint érthetetlen ez az egész, mivel „ennél békésebb rendezvény nincs is, bezzeg hússütőversenyekre osztogatják az engedélyeket”.

A helyi kereskedők mellé álltak

Puskás András, ötödik kerületi alpolgármester ugyanakkor azt állítja, nem igaz, hogy nem indokolták meg a Váci utcai helyszín elutasítását. Mint mondja, már tavaly jelezték a szervezőknek azt, hogy a Váci utca elején lévő kereskedők nehezményezik, hogy a pavilonok szinte ráépülnek az ő boltjaikra, akadályozzák a forgalmukat, és a viszonylag szűk utcarészen az ott lakók is csak nehezen tudják megközelíteni otthonaikat.

Az alpolgármester szerint több egyeztetés is volt közöttük az MKKE-vel, és ők segítő szándékkal álltak hozzá ehhez a kérdéshez. Ez abból is látszik, hogy a Váci utca eleje helyett három másik helyszínt is felajánlottak a könyvhétnek, a Dorottya, a Vígadó és a Deák Ferenc utcát, melyek közül a Deákra kértek és kaptak engedélyt, és tudomása szerint a Vígadó utcára is be fogják adni a kérvényt. Kérdésünkre, hogy csak tavaly voltak-e ilyen konfliktusok a Váci utcai kereskedők és a könyvkiadók pavilonjai között, úgy válaszolt, hogy biztos régebbi keletű ez a probléma.

Zentai Péter László kérdésünkre cáfolta, hogy tudtak volna a kereskedők tiltakozásáról, mint elmondta, az elmúlt 20 évben, amióta ő az igazgatója az MKKE-nek, sem a kereskedők, sem pedig az önkormányzat nem jelezte feléjük ezt a problémát. De ha lett volna is ilyen, akkor is úgy véli, hogy a könyvhét a magyar irodalom és kultúra emblematikus ünnepeként közérdek, az öt nap alatt kieső kereskedelmi forgalom nem lehet indok az elutasításra.

Az igazgató elmondása szerint tizenkét pavilonra kértek engedélyt a Váci utca elején, és az önkormányzat kezdeményezésre megállapodtak a Váci utca 1-3. alatt lévő üzlet tulajdonosával is, amely ezt bérleti szerződésében kikötötte, de ennek ellenére indoklás nélkül utasították a kérvényüket. Zentai szerint a forgalmas Váci utcát nem lehet pótolni más helyszínnel, így nem segít rajtuk, hogy a Deák Ferenc utcában lévő négy pavilonra megkapták az engedélyt, mivel az korábban is helyszín volt.

A boltok örülnének

Az Index három, találomra kiválasztott Váci utcai üzletet keresett meg, hogy megtudja, valóban káros hatással van-e a könyvheti vásár a forgalmukra. Az egyik legismertebb sportruházati cég boltjának üzletvezetője szerint "szó sincs ilyesmiről, mi nagyon örülünk ennek a rendezvénynek, mert látogatószámot növel, mi biztos, hogy nem adtunk ilyen jelzéseket az önkormányzatnak". Egy luxus kozmetikumokat forgalmazó világcég üzletvezetője szerint pedig jóval nagyobb hatással van az üzletmenetükre a rossz időjárás, mint az, ha rendezvény van az utcában.

Ugyanakkor egy népművészeti termékeket forgalmazó cég boltvezetője szerint elméleti síkon érthető lehet a kereskedők tiltakozása, mivel a turistáknak is egyre kevesebb pénzük van, így ha vesznek egy-két könyvet, akkor kevesebbet költenek a Váci utca boltjaiban. De hozzátette azt is, hogy "nem tudok róla, hogy nálunk kiugróan kevesebb lett volna a forgalom, és személy szerint én támogatom a könyvhetet".

Rogán meggondolta magát

Az Index információi szerint cikkünk hatására Rogán Antal polgármester meggondolta magát az ügyben, és levélben ajánl megoldást a problémára. Úgy tudjuk, hogy a levélben az szerepel majd, hogy az MKKE a Könyvhét idejére díjmentesen megkaphatja használatra a Dorottya utcát, a Deák Ferenc utcát és a Vigadó utcát (melyeket már korábban is felajánlott az önkormányzat), de ezen felül a szervezők számára fontos Váci utcai szakaszt is hajlandó díjmentesen biztosítani számukra.

Ehhez csupán egyetlen előfeltételt kell teljesítenie az MKKE-nek az ingyenes közterülethasználatért cserében, azt, hogy a Váci utcában csak olyan kicsi, nonprofit kiadók kaphatnak helyet, akiktől Zentaiék sem kérnek pénzt a kitelepülésért, hiszen úgyis ingyen használhatják a területet.